Zenés színház

Bach szemnek és fülnek

2016.03.17. 15:53
Ajánlom
A zenetörténet egyik legnépszerűbb oratóriumát, Bach János-passióját láthatják és hallhatják az érdeklődők a Müpában március 20-án. Az előadás szemnek és fülnek is érdekes lesz, hiszen a darabot szcenikusan adja elő a Budafoki Dohnányi Zenekar neves szólisták és két kórus Sylvie Gabor rendezésében, Hollerung Gábor vezényletével.

A Most és mindörökké című előadás a műben rejlő operai dramaturgia mentén szcenikusan kelti életre a passió történéseit. A rendezés az ismert passiótörténet mellett asszociatív képekkel segíti a nézőt, hogy fantáziájának segítségével megtalálhassa az eredeti történet örök üzenetét mostani világunkban.

Budafoki Dohnányi Zenekar

Budafoki Dohnányi Zenekar

Az áriákban megszemélyesülnek a cselekmény szereplői, a színpadon a tömeget képviselő Nyíregyházi Cantemus Kórus mellett a Budapesti Akadémiai Kórustársaság szólaltatja meg a történetet az időtlenségbe emelő korálokat.

Egyszerre két helyen a Cantemus Kórus

Március 19-én és 20-án a Nyíregyházi Cantemus Kórus két együttese is színpadra áll Budapesten.

"Engem az érdekel, hogy mit mond nekünk ma ez a darab; mik azok az emberi értékek vagy negatívumok, amik akkor is ugyanazok voltak, mint most. Én Jézust nem csak úgy szeretném megmutatni, hogy csodákra volt képes és vízen járt. Azt gondolom, hogy Bach zenéje nem erről szól" – fejtette ki Sylvie Gabor rendező, akinek ez az első komplett nagyszínpadi produkciója.

Az est karmestere, Hollerung Gábor 1993 óta a Budafoki Dohnányi Zenekar karnagya és művészeti vezetője. A Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével és Liszt-díjjal is elismert dirigens, érdemes művész számos európai zenekar mellett vendégszerepelt amerikai és ázsiai együtteseknél is.

Az előadás szólistái Rácz Rita - Mária Magdolna (szoprán), Megyesi Schwartz Lúcia - Mária (mezzoszoprán), Kálmán László - Evangélista (tenor), Horváth István - Péter (tenor), Cser Krisztián - Jézus (basszus) és Panajotis Pratsos - Pilátus (basszus).

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Jazz/World

Elkészült a Kossuth téri ünnepség és a tűzijáték zenéje

Az István király dicsérete című mű zeneszerzője Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapító tagja, szólistaként Miklósa Erika operaénekesnő hallható.
Klasszikus

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.
Zenés színház

Decemberig nem lesz opera az Operában, de azért vannak jó híreink is

Szeptemberben Billy Elliotot játszanak az Erkel Színházban, a társulat vidéken, Székelyföldön, New Yorkban turnézik. Kihirdették a 2019/20-as évadot. Alighanem az Erkel Színház is be fog zárni két évre. Mutatunk néhány fotót az Eiffel Műhelyház és az Ybl-palota felújításáról is.
Színház

Vidéki előadások Budapesten

A Thália Színház szervezésében a Pesti Magyar Színház épületében rendezik meg idén szeptember 3–9. között a népszerű színházi fesztivált, amelyen hét nap alatt nyolc előadás várja majd a közönséget.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Decemberig nem lesz opera az Operában, de azért vannak jó híreink is

Szeptemberben Billy Elliotot játszanak az Erkel Színházban, a társulat vidéken, Székelyföldön, New Yorkban turnézik. Kihirdették a 2019/20-as évadot. Alighanem az Erkel Színház is be fog zárni két évre. Mutatunk néhány fotót az Eiffel Műhelyház és az Ybl-palota felújításáról is.
Zenés színház videó

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Zenés színház

Ritka hangfelvétel került elő Birgit Nilsson svéd operaénekesnőtől

Egyedülálló hangfelvétel került elő a legendás svéd szoprán, Birgit Nilsson (1918-2005) korai szakaszából, a hatperces operarészletet CD-n adják ki az énekesnő születésének 100. évfordulója alkalmából.
Zenés színház nyílt levél

Kesselyák Gergely megszólalt RockGiovanni-ügyben, és megvédte Szüts Aport

A múlt héten Kovács János és Szüts Apor nyílt leveleket váltott, most a Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója is tollat ragadott: „Mi történt most a RockGiovanni körül? Egy provokatív cím végre átütötte az érdektelenség és felületesség ingerküszöbét.”
Zenés színház vélemény

Miért ijednek meg a rockosított Don Giovannitól az operarajongók?

Kovács János karmester nyílt levelet fogalmazott meg Szüts Apor RockGiovanni című Mozart-átirata ellen, a kérdés felzaklatta az operarajongó facebookozókat, és rámutatott néhány fontos dologra.