- Bár még nem járunk pontosan a felénél, de mégis: milyen évad áll eddig mögötted?

- Szuper! Augusztus végén keresett meg Mohácsi János, hogy elvállalnám-e a Csárdáskirálynő Szilviáját. Régóta ismerjük egymást, még Kaposvárról, az egyik kedvenc rendezőm, emberként is nagyon szeretem, de a nyár eleji, a Csoportterápia premierjén történt keresztszalag-szakadásom és az azt követő rehabilitáció miatt mégsem tudtam neki azonnal igent mondani. Bár egy nagyoperettben a primadonna annyit nem táncol, leszúrt lábbal mégsem lehet énekelni, úgyhogy elmondtam neki, mi a helyzet, ő pedig megnyugtatott, hogy majd vigyázunk rá. Így már repesve mondtam igent. Október közepén elkezdtünk dolgozni, és életem talán legkeményebb próbaidőszakát jelentette ez az idő annak ellenére, hogy nagyon sokat ültem a nézőtéren, ahogy ez Mohácsinál szokás, mert nála mindig mindenki ki van írva próbára. Hihetetlenül élvezetes volt nézni, ahogy János próbál, iszonyú sokat tanul az ember, másféle szisztéma, hozzáállás szerint dolgozik ahhoz képest, hogy mihez vagyok hozzászokva, de iszom ezt a "másfajta" színházat is, mert inspirál. Szerintem jól sikerült a bemutató, és igazán jó emberekkel találkoztam Fehérváron.

- Nagyon kíváncsi vagyok erre a munkára, még nagyon az elején járunk. Azt hiszem, ez egy pengeélen táncoló vállalkozás, de Szirtes tanár úrban maximálisan bízom. Ő nem véletlenül állít nagyszínpadra egy olyan ősbemutatót, ami József Attila életéről és két szerelméről szól, az első felvonás a Vágó Márta-, a második a Kozmutza Flóra-szerelem, és a hangszerelés sem épp klasszikus musicalzene lesz.

- Nem könnyű a feladat, mert valós személyeket kell játszanotok, ugyanakkor egy fantázia szülte színdarabról van szó. Milyen Mártát látsz magad előtt?

- Egy nagyon okos, rendkívül művelt nőről van szó, aki otthonosan mozog irodalmi körökben, és akit nagyon megérint a József Attila-szerelem. Egyelőre itt tartok, az elmélyülés ezután következik. El szeretném olvasni Vágó Márta naplóját, József Attila-tanulmányokat, olyan könyveket, amik a korabeli irodalmi és társadalmi életet, azt a Budapestet mutatják be. Ez nem az a darab, ahol háttértudás nélkül bemehet az ember a színpadra.

- Térjünk vissza egy jelződhöz: a témája miatt érzed, hogy pengeélen táncol a produkció?

- Igen. József Attila élete első hallásra nem musicaltéma, de az is lehet, hogy pont ettől a feszültségtől érint meg olyan fiatalokat, akik a műfajt szeretik, az iskolai órákat viszont elbliccelik. A mai közönséget a musicallel jobban meg lehet fogni, mint mondjuk egy irodalmi esttel, és ha egy előadástól kapnak valami olyasmit, amitől többek lesznek, ami valós eseményeken alapszik - mert a felhasznált szövegek naplórészletek, a dalok pedig megzenésített József Attila-versek -, akkor elértük a célt.

- Jól ismerjük egymást, szoros kollegiális vagy baráti kapcsolatok vannak köztünk. Vajk egy elképesztően sziporkázó egyéniség, rengeteg ötlete van, hihetetlenül okos, fordít, de írt már darabot, és azt is adott színészekre írta. Neki valószínűleg ez az inspirálóbb. Amikor a keresztmetszetet csináltuk, mindössze ötször próbáltunk, de ahogy bementünk mi hatan a térbe, alig bírtuk ki nevetés nélkül. Elkezdtünk dolgozni, és azonnal összejött a csapat. Az életünkből, az egyéniségünkből merítettek Vajkék. Olyan még sosem volt, hogy rám írták a szerepet, és ez nagyon jó érzés, megtisztelő. De nemcsak ezért jó a szerep, hanem mert van íve, lehet benne játszani, érződik rajta, hogy a színházi gondolkodású ember agyában született meg.

- Azzal kezdtük a beszélgetést, hogy nagyjából az évad felénél járunk. Mi lesz a szezon második felében?

- Nekem ez a két új szerep bőven elég, mert mellette ott vannak már futó előadások, és így havonta általában tíz, tizenkét, tizennégy előadásban játszom. Amióta megszületett a kislányom, másképp működöm. Egy színésznőnek nehéz szétválasztani, hogy azt a színvonalat, amit szeretne elérni és tartani, egész embert kíván, ugyanakkor meg kell oldani, hogy vele is annyit legyek, amennyit szeretnék, és ne maradjak le a gyerekkoráról, úgyhogy az egyensúlyokat folyamatosan keresem.