A világhírű argentin-izraeli muzsikus éppen egy Schubert-szonátát játszott, amikor megzavarta a villanófény. Abbahagyta a játékot, felállt, majd a fényképező néző felé fordulva azt mondta: "Én megpróbálom Önöknek a legjobbat nyújtani, de nincs kellő tiszteletük. Minden koncerten elmondom ezt, gyakran tréfás módon. Most viszont komolyan mondom. Aki a hangversenyeken fotózik, az neveletlen" - idézte Barenboim szavait az AGI olasz hírügynökség. A közönség tapssal fogadta a felszólalást, amely után folytatódott a koncert.
Ez a hangverseny volt a karmester-zongoraművész utolsó előtti fellépése a Scala főzeneigazgatójaként, a milánói operaház közönségétől december 23-án búcsúzik Beethoven Fideliójával. Posztját december végén adja át Riccardo Chailly olasz dirigensnek, de a tervek szerint vendégkarmesterként továbbra is vezényel majd időnként a Scalában.
Néhány nappal ezelőtt a dalszínház intendánsa, Alexander Pereira is kikelt a vakuzás, a mobilok csörgése és a közönség azon rossz szokása ellen, hogy előadások alatt az okostelefonjaikat bújják.