Zenés színház

Bartók in Motion – koncertszínházi előadás Bartók Béla születésének 140. évfordulóján

2021.03.20. 15:20
Ajánlom
Időutazásra invitál a Bartók in Motion című koncertszínházi előadás, amiben Szokolay ’Dongó’ Balázs népi fúvós hangszereken (furulya, tárogató, duda) működik közre a Szent Efrém Férfikar nyolc énekese mellett. Bartók férfikarai és az ezeket keretbe foglaló népzenék egy mesét alakítanak ki, egy férfiember életének állomásaira, lelki stációira kalandoznak el: az eszmélés, a gyengébbik nemmel való találkozás, a küzdelem, a visszatekintés és a halál mérföldköveinél készített pillanatképeket merevítik ki, az állomások között pedig a felgyűjtött népzene késztet továbbgondolkodásra. A 70 perces előadást március 25-én, Bartók születésének 140. évfordulóján a Hagyományok Házában valósul meg online közvetítés keretein belül.

Bartók Béla méltán az egyik legismertebb magyar zeneszerző, aki sajátos zenei nyelvével kitörölhetetlen nyomott hagyott a 20. század zenetörténetében. Zongorára, zenekarra írt művei, valamint kamarazenéje mellett azonban kevéssé váltak ismertté férfikarai. Bartók mindössze hat ilyen művet komponált 1903-1935 között, amelyek a mai napig sem foglalhatták el méltó helyüket a világ koncerttermeinek repertoárjában, főképp a nyelvi és rendkívüli technikai komplexitásuk miatt.

A Szent Efrém Férfikar célja a Bartók in Motion című koncertszínházi előadással, hogy ezeket a kevéssé ismert remekműveket is élvezetesen, mindenki számára befogadható módon  prezentálja.

A darabot Bubnó Tamás, Liszt-díjas, Érdemes művész koncepciója alapján alkotta meg a Szent Efrém Férfikar (Balázs Edgár, Bubnó Lőrinc, Bubnó Márk, Oláh Marcell, Papp Viktor, Rácz Ambrus és Tóth Péter), amelyben a mozgás elsősorban a szólamok és zenei anyagok láttatására szolgál, s ez időnként ötvöződik a népdalok tartalmi megjelenítésével. 

ODP15768-150801.jpg

Bartók in Motion (Fotó/Forrás: Orbán Domonkos / OD Pictures)

Az előadást a Szent Efrém Férfikar eredetileg 2020. szeptember 26-án New Yorkban tervezte bemutatni, Bartók Béla életének utolsó állomásán, halálának 75. évfordulóján. A járványhelyzet miatt meghiúsult bemutató így 2021. március 25-én, Bartók születésének 140. évfordulóján a Hagyományok Házában valósul meg online közvetítés keretein belül.

Fejléckép: Orbán Domonkos / OD Pictures

Támogatott tartalom.

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Zenés színház

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.
Vizuál

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Klasszikus

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház gyász

Elhunyt Donald McIntyre

Az új-zélandi basszbaritont, aki Wagner szerepeit világszerte megformálta, a legendás, Patrice Chéreau-féle Ring Wotanját kilencvenegy éves korában érte a halál.
Zenés színház hír

Gulyás Dénes, Kálmándy Mihály és Metzger Márta az OPERA új örökös tagjai

Szűcs Márta és Várhelyi Endre magánénekest posztumusz emelték soraikba az örökös tagok, mellettük Molnár András, Sümegi Eszter és Meláth Andrea operaénekesek, Halász Péter karmester és Kállai Ernő első koncertmester munkáját is díjazta az OPERA vezetése.
Zenés színház interjú

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.
Zenés színház ajánló

A Tosca látható jövőre a Szentmargitbánai Kőfejtőben

Puccini operája tizenegy év után kerül ismét a kőfejtő színpadára, új rendezésben: Thaddeus Strassberger már visszatérő vendégként dolgozik a különleges helyszínen.
Zenés színház videó

A sivatag Párizsa – dokumentumfilm készült az OPERA dubaji vendégjátékáról

A Magyar Állami Operaház szeptemberi turnéjáról készült film – amely bemutatja az előadások hátterét, és hogy hogyan készülnek a művészek az eltérő kulturális közegben – cikkünkben, valamint az intézmény közösségimédia-felületein megtekinthető.