A középkori Kékszakáll rejtélyes, misztikus alakja megannyi szerzőt megihletett az évszázadok során. Két ember rendkívül intenzív lelki kapcsolata egy metaforikus világban, ami a szerzők szerint egy gótikus csarnok, sötét útvesztő, ahol ajtókat kell nyitni ahhoz, hogy bejöjjön a fény. A megvilágosodás vágya és az attól való félelem sokrétű értelmezésre ad lehetőséget. Az, hogy egy felvonásban két szereplő több mint száz éve képes megtölteni a világ operaházait, önmagában elgondolkodtató. A miskolci közönség a Kékszakállú szerepében Cser Krisztiánt és Bakonyi Marcellt, Judit szerepében Herczenik Annát és Kálnay Zsófiát láthatja, Szabó Máté rendezésében.

„Abból indultam ki, hogy van egy élettől távoli rideg közeg, ahová érkezik valaki, saját szándékából, hite, reménye által. Az foglalkoztatott, vajon képesek lehetünk-e egy másik embert »három dimenzióban«, teljes valóságában a szeretetünkkel életben tartani, hogy ez a megmentési kísérlet sikerülhet-e, hogy a megmentő megmarad-e a megmentési szándékánál akkor is, ha meglátja teljes egészében azt, akit megmenteni kíván” – magyarázza a rendező.

Kálnay Zsófia Judit szerepében (Fotó/Forrás: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)

Szerinte ebben a kapcsolatban a fény behozatala – az ajtók kinyitása – valamilyen sötétségből való megszabadítás szándéka. „Egy sötét térbe fényt hozni, meleget; megszüntetni a sötétet és ezáltal meglátni valamit annak realitásában. Arra kerestük a választ, hogy mi ez a különös transzcendens, mágikus-realista, fantáziával teli tér, amibe beavatja a Kékszakállú Juditot. Itt végül valahol az derül ki, hogy ez egy nagyon izgalmas, gazdag, ígéretes világ, ami magába integrálja Juditot, amiben elvész, amiben feloldódik, de ennek az univerzumnak a legvégén egyszer csak ott kell legyen egy megvilágosodási pont, ami egy nagyon keserű konklúziót rejt magában. Erre kerestünk egy »arcon csapó« helyzetet, amiben a női rádöbbenés ismerős lehet. Számomra fontos élmény volt meglátni ebben a helyzetben, hogy a férfitársadalom, a »férfiság«, a férfi attribútum önmagában illúzióromboló, szemben az illúziót teremtővel, és ha elvesszük magát azt a szót, hogy illúzió – mert miért ne vennénk el? –, akkor mi marad. Teremtés és rombolás.

– magyarázza Szabó Máté.

A darab időbelisége is érdekelte a rendezőt. Mint emlékeztetett, ezt az operát általában egy másik darabbal együtt szokták játszani. „Olyan, mintha szégyellnénk magunkat azért, mert »nem töltjük ki« a játékidőt. Ugyanakkor az életben sincs meghatározva, hogy mennyi idő alatt történik velünk valami sorsfordító dolog. Ilyen értelemben ennek a darabnak az időbeliségét tekintve – még annak rövidségében is – tulajdonképpen egy hatalmas, univerzális történet zajlik le, a Regős, illetve Balázs Béla szavaival: »Az világ kint haddal tele, / De nem abba halunk bele«. És milyen különleges, hogy ez a hozzávetőleg ötvenhat percnyi anyag is operaszínházi eseménnyé tud válni!"

Szabó Máté szerint egy nagyon intenzív és szellemileg gazdag próbaidőszakot tudhatnak maguk mögött, köszönhetően az évek óta szorosan együtt dolgozó, összeszokott csapatnak, amihez most csatlakozott, és rendkívüli módon inspirálta őket Antal Csaba Jászai-díjas díszlettervező. „Nyitottan fogadta gondolatomat a helyszínről, a körülményekről és az általam elképzelt eseményekről, ám amit ő ezután megalkotott, az nem pusztán egy tér.

Hiszen az opera szövegét hallgatva, olvasva sokan talán útközben elvesztik a fonalat, hogy tulajdonképpen mit is jelképez ez a vár, de Csaba képes volt életre hívni – többek között revelatív fénytechnikát kitalálva – azt, ami a képzeletünkben egy kastély vagy vár” – méltatja alkotótársát a rendező.

Bartók egyetlen operájának történetét egy középkori francia mese ihlette, mely aztán az egész világot bejárta. Rémtörténetnek is nevezhetjük: adott egy kastély, melytől óva intenek, hiszen egy veszélyes ember lakik benne, aki végez a hozzá betérő nőkkel. Miskolcon Cser Ádám zeneigazgató, karmester és zeneszerző vezényletével élvezhetik a nézők a világhírű operát.

Herczenik Anna Judit szerepében (Fotó/Forrás: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)

„A pályázat alapján, amire ez a mű készült, eredetileg Kodály írta volna ezt az operát, de végül Bartók komponálta meg, és talán mondhatom, hogy szerencsés fordulat volt ez, mert az az ötvözet, ahogyan ő a harmóniavilágot és a népzenei hagyományt kombinálja, teljesen egyedi. A jellegzetességei mellett elképesztően kifejező és erős, beszédes, látványos zene született. Én nagyon hű vagyok Bartók bejegyzéseihez, évtizedek óta folyamatosan tanulom, tanulmányozom a darabot. A zenekar is érzi ennek a fontosságát, szép munkát végeznek. Egyetlenegy pillanatot sem lehet passzívan, átélés, gondolat, koncentráció vagy kifejezés nélkül, félvállról venni” – avat be Cser Ádám zenei vezető, karmester, a Miskolci Nemzeti Színház zeneigazgatója.

Úgy véli, az opera talán a legkomplexebb színházi műfaj. Minden egyes elemét tartalmazza a színháznak, a kultúrának: az építészet, a festészet, az irodalom, a mozgásművészet és a zene egyvelege, így mindenki találhat benne kapaszkodót, aki egy picit is érdekelt ezekben a kultúrkörökben. „Szerintem nagyon fontos, hogy úgy kell tekinteni az operára – akármennyire is jártas vagy nem jártas benne az ember –, mint bármely másik színházi alkotásra.

Ez az opera rendkívül színgazdag, olyan képi benne minden! Ha az ember csukott szemmel hallgatja, akkor is megjelenik előtte egy csodavilág. A zenének ez a képessége egészen egyedi, jellegéből fakadóan: a fizikai – láthatatlan – érintésén keresztül rezegteti a levegőn át a dobhártyát és a hangok ezen kombinációja és színgazdagsága az, ami egészen lehengerlő módon képes hatni. Nem kell gondolni semmit, át kell élni” – magyarázza a karmester.

„Az ember életének a szerelem a mozgatórugója. A kékszakállú herceg vára tulajdonképpen egy megismeréstörténet, ahogyan Judit egyre belsőbb rétegeit akarja felfedezni Kékszakállúnak. Az is nagyon érdekes, hogy a Balázs Béla által írt »rétegek« hogyan jelennek meg, és hogy aztán Bartók ezzel milyen módon bánik. Azt gondolom, hogy emberként ezt az utat, amit a szereplők is bejárnak, mindenki átéli. Aki pedig nem tart ott, annak is át kell élnie egyszer. Azt hiszem, hogy itt sokféle, élethez köthető lélektani működés van, ami az emberi kíváncsiságon alapul; szeretnénk megismerni a világot, egymást, szeretnénk többet tudni a másik emberről és azáltal a világról. Ez pedig szép dolog” – mondja Cser Ádám.

Cser Ádám és Cser Ármin (Fotó/Forrás: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)

A karmester és zeneszerző zenészcsaládból származik, édesapja, Cser Miklós szintén karmester és zenei vezető volt, testvére Cser Krisztián operaénekes, felesége Herczenik Anna operaénekesnő. A sors, de inkább Szabó Máté rendező, úgy hozta, hogy A kékszakállú herceg vára előadásban nem csak a testvérével és a feleségével, de kisfiával is együtt dolgozhat. „Ez a cseppet sem könnyű megismeréstörténeti dráma a bátyám és a feleségem között születik meg. Pár évvel ezelőtt még nagyon merész ötletnek tartottam volna, de most nagyon jónak gondolom.

A bátyámmal tizenévesen kezdtük bogarászni a Kékszakállú kottáját, hogy majd egyszer, ha megtanuljuk a szakmát, akkor előadjuk valahol. Koncerten ez már többször megtörtént úgy, hogy én zongorán kísértem, de a mostani lesz az első alkalom, hogy zenekarral adjuk elő, az én vezényletemmel. Ő már a világ minden pontján énekelte ezt a szerepet, például a New York-i Carnegie Hall-ban vagy Sanghajban. Annának pedig szerepálma volt Judit. Szabó Máté nagyon szereti azt a tüzet, amit ő hoz, ezt én is minden alkalommal látom és csodálom benne, akárhányszor színpadra lép, ahol színészként is nagyon erős jelenség, ezért Máté ragaszkodott hozzá. Aztán kialakult, hogy Krisztián lesz a Kékszakállú herceg, majd időközben Máté kitalálta, hogy a fiam, Ármin legyen a Regős. Az egyik próba után volt egy pillanat, amikor körülnéztem a színpadon, láttam őket, az alkotótársaimat, a családomat, mindegyiküknek csillogott a szeme, és mosolyogtak rám, mondván: »ez elképesztő.« Nagyon nagy erő van ebben…” – vallja meg Cser Ádám.

Fejléckép: Cser Krisztián és Herczenik Anna (fotó/forrás: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)