A Carmen minden operák operájának az operája, mondta Kerényi Miklós Gábor még a fesztivált megnyitó szabadtéri koncerten pénteken. A dongiovanniológusok valószínűleg vitatkoznának ezzel a jelzővel, de arra nagy tétben mernék fogadni, hogy az egy operára eső slágerek versenyében a komponisták között Bizet az abszolút nyertes. Erre alapozva a lehető legkiválóbb választás az idei Ezrek operájára a Carmen, amelyet mint kiderült, a Lovagi tornák terében fognak játszani pénteken. (A műsorfüzetben még később meghirdetendőként jelzik a helyszínt.) De a premierig még van néhány nap, és slágerek ide vagy oda, valószínűleg vannak még meggyőzendők és szűz fülek. Ám nem csupán ezért – mert a promóció lólába sehol nem lóg ki, és ezt őszintén mondom –, de ezért is remek, hogy az operafesztivál szervezői unortodox helyszíneken, városi köztereken adnak keresztmetszetet és ízelítőt a készülő előadásból.

13415399 1212239262149588 3413009370293132238 o (Fotó/Forrás: Gálos Mihály Samu)

Ha ezrek nem – egyelőre! –, néhány százan kíváncsiak voltak a Szent István téren, s közöttük nem csupán minden korosztály képviseltette magát, de a műfaj iránti elhivatottság különböző fokain állókat is számba lehetett venni az apuka nyakában ülő totyogótól a sokat látott-hallott Operaklub-tagig, az szomszéd vendéglátó-ipari intézménybe meccsnézési céllal tartó, a történésekre meg a zenére viszont megálló huszonévestől az esti Kilenc tenor koncertre itt hangolódó ötvenesekig. És persze a kollegiális közönség sem maradhatott el, a fiatal miskolci karmestertől a fenti koncert egyik, szintén fiatal tenorjáig széles volt a skála.

13416955 1212239302149584 1982336239274390529 o (Fotó/Forrás: Gálos Mihály Samu)

A cél, felteszem, az volt, hogy közösségi élményt hozzanak létre. Ez pedig sikerült. Ráadásul egyszerit és megismételhetetlent. Mert valljuk be, viszonylag ritkán látni lángossal a kézben Torreádor-dalt énekelőket. És valószínűleg a darabot színre vivő Kerényi Miklós Gábor is kevésszer vezényel, aki bevallotta, nem állta meg, hogy ne vegye kezébe a pálcát, és ideiglenesen, a nyitány első felére ne lépjen az igazi dirigens, Kesselyák Gergely helyébe. És miután Kesselyák pódiumra lépett, azok számára is világossá válhatott, miről ismerszik meg egy profi karmester.

De ez a két óra nem erről szólt, ennek a két órának nem ez volt a lényege. Itt a rendező ismert energikusságára és lelkesedésére volt szükség, amire ezúttal sem lehetett panaszunk. Arra, hogy a darabválasztás kapcsán mélyen átélt hevülettel beszéljen arról, hogy a Carmen a miénk, hogy a zemberek számára az opera története és a mai hétköznapok között analógiákat találjon. Bár erre talán nem a francia nyelvű előadás a legalkalmasabb – igaz, ezt megpróbálták azzal áthidalni, hogy rádiószínházas módon a rendező összefoglalta és kommentálta, épp hol járunk, mi történik, a piros és fekete, Carmen feliratú pólót viselő fellépők közül ki kicsoda. A sztori különben tényleg izgalmas azok számára, akik nem voltak vele tisztában; egyelőre ott tartunk, hogy szegény Don Josénak muszáj csatlakozni a csempészekhez. Azaz II. felvonás vége, függöny csak képletesen – a felvázolt helyszín miatt –, megérdemelt siker és taps kórusnak, statisztáknak, kisebb, nagyobb és főszerepeket éneklőknek egyaránt, folytatás holnap az Avason, a kilátónál, úgyhogy nem spoilereznék.

Hogy a miskolci közönség lelkes és támogató, arra a már említett hangverseny is tökéletes példa, amelyen – ezúttal Simándy József-hommage-ként is – kilenc tenor lépett fel. Pályájuk különböző szakaszaiban járnak, következésképp tapasztalatuk, ismertségük között is jelentősek a különbségek. A Művészetek Házába jegyet váltók azonban kivétel nélkül pártfogásukba vették őket, nem fukarkodtak a tapsokkal, a bravókkal a slágeráriák tűzdelt esten. És nem tagadom, annak is volt egyfajta zavarba ejtő bája, ahogyan a háromszor három tenor ötletének tizenévvel ezelőttre datálódó gazdájaként a műsort rutinosan szervező Lovas Károly flottnak semmiképp nem nevezhető konferálását mély empátiával fogadták.