Zenés színház

Bartoli Normája

2013.05.06. 16:36
Ajánlom
A hagyományoktól merőben eltérő elképzeléssel mutatják be Bellini Norma című operáját a Salzburgi Pünkösdi Fesztiválon, amelynek programját már másodszor állította össze intendánsként Cecilia Bartoli.

Az énekesnő már tavaly is a hagyományosan reprezentatív színpadképektől való eltávolodásra voksolt: Händel Julius Caesarja képregényszerű látványvilággal hökkentette és hódította meg a közönséget. Ehhez képest az idei Bellini-produkció neorealista felhangokat kap Moshe Leiser és Patrice Caurier rendezésében. A cselekményt ugyanis az 1950-es évekbe helyezik. Bartoli szerint ez emberibbé, szerethetőbbé és valóságközelibbé teszi a karaktereket. Mint mondta, senki sem kíváncsi szakállas druidákra a Krisztus előtti Galliából. Emlékeztetett arra is, hogy a darab ősbemutatója idején - 1831-ben - Itália idegen uralom alatt állt, a Norma cselekménye pedig a politikai viszonyok burkolt kritikája volt.

Az opera új megközelítésének igénye nemcsak a színpadképre vonatkozik: ami a zenei megvalósítást illeti, azért az Orchestra La Scintilla és Giovanni Antonini felel, a címszerepet pedig maga Bartoli alakítja. "Bellini Schubert kortársa volt, semmi köze a vastag hangszerelésű verista operákhoz. A Normának sokkal intimebben kell megszólalnia" - hangoztatta az énekesnő. Norma szerepét azért osztotta magára, hogy ezáltal is a hitelesebb, "bellinisebb" hangzáshoz közelíthessen az előadás. A Norma ősbemutatóján ugyanis a nagy hangterjedelmű drámai szoprán, Giuditta Pasta énekelt. Bartoli szerint Adalgisa, a címszereplő társnője sokkal fiatalabb a druida főpapnőnél, így stílusosabb, ha őt szoprán - Salzburgban Rebeca Olvera - játssza.

Emellett a május 17-20-ig tartó fesztivál hangversenyeket is kínál a közönségnek. Május 18-án délelőtt Schiff András Bach-, Mozart- és Beethoven-műveket zongorázik, míg este a hatvanéves Valerij Gergiev vezényli Stravinky Sacre-ját a szentpétervári Mariinszkij Színház zenekarának élén. Az orosz együttes pünkösd hétfőjén, délelőtt Gubaidulina- és Sosztakovics-műveket (Offertorio és a 13. szimfónia) játszik, délután pedig a Hagen Quartet és Alfred Brendel adja elő Haydn A Megváltó hét szava a keresztfán című oratorikus alkotásának vonósnégyes változatát. Este Brahms Német requiemje zárja a fesztivált, a Daniel Barenboim és Edward Said alapította West-Eastern Divan Orchestra előadásában, Cecilia Bartoli és René Pape fellépésével.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Színház

Liliom mint intellektuális művész – ifj. Vidnyánszky Attila rendezése a Vígben

A Vígszínház hatalmas színpadát is szinte szétfeszítő, óriási díszletben mutatták be Molnár Ferenc emblematikus darabját, a Liliomot. A kisemberek szinte elvesznek a térben, de tragédiájuk elemi erővel tör át a rivaldán.
Klasszikus

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.
Tánc

Februárban megnyit a Nemzeti Táncszínház várva várt új épülete

Négy év bizonytalan helyzet után február 15-én a Budapest Táncfesztivállal egybekötve adják át a nagyközönségnek az intézmény új épületét a Millenáris Parkban.
Jazz/World

Írók, akiknek szövegeiben ott lüktet a jazz

A jazz és az irodalom keveredéséből igazi varázsital jön létre, ha avatott kezek keverik. Olyan prózaírókat gyűjtöttünk össze, akik a jazz és az irodalom iránti szenvedélyüket igazi esszenciába oltották.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház bécs

Anna Nyetrebko lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége

Anna Nyetrebko orosz-osztrák sztárszoprán és férje, Yusif Eyvazov azerbajdzsán tenor lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége.
Zenés színház hír

Meghirdették a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyt

Az operett nemzetközi népszerűsítése és új tehetségek felfedezése a célja a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenynek.
Zenés színház premier

A Liliomfi zenés változatát mutatja be a Madách

A Liliomfi musicalváltozatát mutatja be március 23-án a Madách Színház. A zenés komédiát Szigligeti Ede műve alapján Szente Vajk írta, zenéjét Bolba Tamás szerezte.
Zenés színház gyász

Elhunyt a világhírű Wagner-énekes, Theo Adam

A német operaénekes, korának egyik nagy Richard Wagner- és Richard Strauss-előadója 92 éves volt.
Zenés színház magazin

Ma ünnepeljük a magyar musical napját

Azért esett a választás erre a napra, mert 1961. január 12-én mutatta be a Petőfi Színház az első magyar musicalt, az Egy szerelem három éjszakáját.