Zenés színház

Bátyai Edina: "Optimistának kell lennünk"

2012.05.28. 10:35
Ajánlom
A Szegedi Szabadtéri Játékok 2012-es szezonja július 6-án indul. Az idei Dóm téri és az újszegedi műfaji kínálatról az intézmény vezetőjével, Bátyai Edinával beszélgettünk.

- Hogyan, milyen elvek mentén állították össze a Szegedi Szabadtéri Játékok idei programját?

- A fő szempont és a cél nyolcvan éve változatlan: klasszikus népszínházi igények mentén, széles műfaji palettán magas színvonalú kínálatot nyújtsunk a nézőknek. Arra köteleznek hagyományaink, hogy az operett és a musical kedvelői, az operarajongók és a tánc szerelmesei egyaránt megtalálják maguknak a csemegéket ebben az évadban is a Dóm téren. Újszegeden szintén a népszínházi hagyománynak igyekszünk megfelelni a prózai színházi előadásokkal, a könnyedebb vígjátékokkal és zenés produkciókkal, illetve a koncertekkel.

- Július 6-án indul a szezon a Jekyll és Hyde című musicallel. Hogyan esett épp erre a darabra a választás?

- Több szempontot vettünk figyelembe: ismert musicalről legyen szó, amit nagyszabású, érdekes látványvilággal lehet színre vinni. Mindig nagyon jó ízléssel kiválasztott zenés darabra van szükség ahhoz, hogy az igényes musicalrajongó közönséget megszólítsuk. Amikor a győri kollégákkal elkezdtük a tervezést, mert a Jekyll és Hyde a Győri Nemzeti Színházzal közös produkció, azt is szem előtt tartottuk, hogy a díszlet szempontjából mindkét helyszínen játszható legyen az előadás. A látvány megtervezésére Kentaurt kértük fel, mivel Győrt és a Dóm teret is jól ismeri, az ő világa pedig garancia arra, hogy a nézők elvarázsolódjanak. A közönség ugyanis ki van éhezve a látványra és a varázslatra.

- A Hegyen-völgyön lakodalom a kétévenként rendezett nemzetközi néptáncfesztivál záróeseménye. A produkciót Novák Ferenc koreografálja, aki a Szegedi Szabadtéri Játékoktól a nyolcvanadik születésnapjára ajándékként kapta a felkérést. Felidézné azt, hogyan fogadta ezt az ajándékot tavaly Novák Ferenc?

- Tavaly volt nyolcvanéves a Szabadtéri és Novák Tata is, azt gondoltam, kár lenne kihagyni az évfordulók ilyen együttállását. A Kossuth-díjas koreográfust egyébként több mint negyven éves kapcsolat fűzi a Dóm térhez a néptáncfesztiválokon keresztül. A Vígszínházban ünnepeltük a születésnapot, rengetegen voltunk, hiszen sokan kedvelik, szeretik, tisztelik őt nem csupán Magyarországon, de Európában is. Az ajándékot hosszas sorbanállás után, szertartások nélkül adtam neki át. Több órával az esemény után autóztam haza, amikor megcsörrent a telefonom, és a vonal végén Novák Tata volt, aki elmondta, mekkora örömet szereztem ezzel neki, és mennyire hálás ezért a felkérésért.  Biztos vagyok abban, hogy a műfaj régi és új szerelmesei egy izgalmas, látványos produkciót láthatnak több száz táncos közreműködésével. Az esküvő, a lakodalom témája mindannyiunk életében jelen van, ismerjük azt az érzést, ami ehhez kapcsolódik, minden korosztálynak kedves téma, így bizonyára nagy érdeklődésre tart számot az előadás.

- Az idei operaprodukció két egyfelvonásos darab lesz, a Parasztbecsület és a Bajazzók. A július végi bemutatók rendezője Kerényi Miklós Gábor. Miért éppen őt kérték fel erre a feladatra?

- Véleményem szerint Kerényi Miklós Gábor a zenés műfaj egyik legjobbja Magyarországon. A Dóm tér méreteinél fogva nem engedhetjük meg magunknak a kísérletezést, azt, hogy a pályakezdők itt bontogassák szárnyaikat, hanem igazi profikkal kell dolgoznunk, akik tudnak alkalmazkodni ezekhez a körülményekhez és adottságokhoz.

- Magyarul vagy eredeti nyelven játsszák a darabokat?

- A Turandotot játszottuk magyarul, a próbálkozásunkat azonban nem koronázta egyöntetű siker, ezért beláttuk, hogy az operákat az eredeti nyelven kell színre vinni, de a kivetítőn természetesen magyarul is olvasható majd az énekelt szöveg.

- A Mária című musicalt szintén koprodukcióban hozták létre, partnerük a debreceni Csokonai Színház. A cívis város nézői már láthatták, de mennyiben lesz más ahhoz képest a két augusztusi Dóm téri előadás?

- Valóban, a debreceni közönség karácsonyi ajándékként láthatta a Máriát. A produkció tehát készen van, "mindössze" Szegedre kell szállítani, ami természetesen nem kis feladat. A Főnix Csarnok színpadmérete kompatibilis a Dóm térrel, ezért nagy változások nem lesznek. A szegedi nézők az általuk már ismert és kedvelt, tipikusan Vidnyánszky Attilá-s produkcióra számíthatnak hatalmas, meglepetésszerű látványvilággal, Szarka Tamás izgalmas zenéjével.

- Térjünk még vissza a koprodukcióhoz. Említette Ön is, hogy Vidnyánszky Attila visszatérő vendégnek számít Szegeden, és Szarka Tamás-művet sem először mutatnak be. Hogyan jött létre ez az együttműködés, ki volt a kezdeményező, honnan jött az ötlet, hogy egyesítsék erőiket?

- Folyamatosan és kölcsönösen inspiráltuk, motiváltuk egymást, nem tudnám meghatározni a kezdő időpontot. Az a nagyon sok idő vezetett ehhez, amit munka kapcsán töltöttünk együtt: Szarka Tamással 2008-ban és 2010-ben is dolgoztunk a néptáncfesztivált záró előadások, a Benyovszky és a Dózsa kapcsán, Vidnyánszky Attila pedig a Dóm téren és Újszegeden is otthon érzi magát. A megbeszélések, egyeztetések alatt mindenkiből elő-előjöttek olyan művészi elképzelések vagy vágyak, amiket szerettünk volna megvalósítani, és egymást erősítettük abban, hogy a musical műfajában is van létjogosultsága egy új magyar műnek.

- Az évad utolsó premierje egy operett. Miért a Mágnás Miskára és Alföldi Róbertre esett a választásuk?

- Alföldi is jelentős tapasztalattal bír a Dóm téren mind rendezőként - gondoljunk a Csárdáskirálynőre -, mind színészként - valószínűleg sokan emlékeznek a tavalyi Valahol Európában-ra -, és ahogy említettem, nekünk kipróbált művészekkel kell dolgoznunk. A darabválasztást az indokolja, hogy az elmúlt években végigmentünk a műfaj klasszikusain: Csárdáskirálynő, Marica grófnő, Cigányszerelem, A víg özvegy repertoárra került, és ebbe a sorba illik a Mágnás Miska, ami biztos vagyok, hogy megtalálja a közönséget.

- Van olyan bemutató, amit jövőre is műsorra tűznek?

- Az operát - a műfaj költségei és az operaénekesek hangi terhelési korlátai miatt - hagyományosan két évig tartjuk műsoron. Ám a jövő évről egyelőre nem tudok nyilatkozni, ez a jövőbeni gazdasági helyzettől is függ.

- Újszegeden mi várható?

- A nemzetközi néptáncfesztivál résztvevői a Dóm téri zárást, a Hegyen-völgyön lakodalmat megelőzően itt mutatkoznak be műsoraikkal. Van egy nagyon hűséges nyugdíjas közönségréteg, akik a nótaestet minden évben nagyon várják, ez a műsor természetesen idén sem marad el, és a dixielandestet is megtartjuk, amely jelentős rajongótábort vonz minden évben. Több éve együttműködünk a Kecskeméti Katona József Színházzal, tőlük idén a Winnetou című családi musical látható. 2008 óta vendégeskednek nálunk határon túli színházak, 2012-ben a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatát látjuk vendégül, ők a Hippolyt, a lakáj című előadásukat hozzák el.

- Említette a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetet. Idén milyen forrásokból gazdálkodhatnak? Optimista az idei nyarat illetően?

- A gazdasági válság közepén muszáj optimistának lennünk. A költségvetésünk legnagyobb részét a jegybevétel adja. A jegyértékesítésünk a szokásos protokollnak megfelelően tavaly októberben indult. A karácsonyi bérletakciónk nagy sikernek örvendett, és a vásárlók részéről a szándék azóta is töretlen, tehát a jegyeket lefoglalják, csak haladékot kérnek, mert az egyszeri kiadást nem bírja el a családok büdzséje. Szolgáltató intézményként ehhez nekünk rugalmasan kell hozzáállnunk, ezért találtuk ki a feltöltőkártyát, amelynek segítségével négy részletben vásárolhatták meg a jegyeket, fogadunk el különböző utalványokat, vagy adtunk ajándék jegyet más rendezvényeinkre a Dóm téri belépő mellé. Bár volt elvonás, de Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése továbbra is támogatja a Szegedi Szabadtéri Játékokat. Nagy múltú fesztiválként a Nemzeti Kulturális Alaptól több pénzre számítottunk, mint a megítélt támogatás. Éltünk még a volt NEFMI, valamint a Magyar Művészeti Akadémia pályázati lehetőségeivel, és természetesen a társaságiadó-támogatást is fogadjuk, ez azonban csak a negyedik negyedévben tud realizálódni.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!
Klasszikus

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Zenés színház

Egy csonka kézről és egy halálos játékról szólnak a legújabb magyar operák

Groteszk a világ, mit tehetünk mi benne? – ezzel a kérdéssel summázhattuk a Magyar Állami Operaháznak az Eiffel Műhelyházban, április 11-én tartott premierjén felcsendülő két új opera cselekményét.
Könyv

„Ha van programom az íróasztalnál, az a felszabadulás és a vigasz” – Fehér Renátó a Lírástudók vendége

Három verseskötet után eksztatikus, magával ragadó kisregénnyel jelentkezik az Y-generáció meghatározó költője, Fehér Renátó. A Lírástudók új epizódjában a regényt inspiráló prágai élményeiről és napjaink széttöredezett tudatáról, feszültségeiről, valamint az irodalom kihívásairól kérdezte a szerzőt Grisnik Petra.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Wildhorn-ősbemutató a Margitszigeten: Látványos zenei ízelítővel mutatkozott be a WONDERLAND musical

A képzelet új dimenziója nyílik meg Frank Wildhorn és Jack Murphy Wonderland musicalében a Margitszigeten, amely az Alice Csodaországban világát álmodja újra a 21. század szemével.
Zenés színház kritika

Egy csonka kézről és egy halálos játékról szólnak a legújabb magyar operák

Groteszk a világ, mit tehetünk mi benne? – ezzel a kérdéssel summázhattuk a Magyar Állami Operaháznak az Eiffel Műhelyházban, április 11-én tartott premierjén felcsendülő két új opera cselekményét.
Zenés színház hír

Ősszel indul az Erkel musicalszínész képzésének újabb évfolyama

A stúdió oktatási modellje szoros együttműködésben valósul meg a színház társulatával, a képzések élő produkciós környezetben, az Erkel Színház próba- és előadási rendjébe illeszkedve zajlanak. Jelentkezni május 15-ig lehet a színház weboldalán.
Zenés színház interjú

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház hír

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.