Zenés színház

Bécsben is bemutatják Kurtág György operáját

2024.04.29. 11:05
Ajánlom
A játszma vége a Bécsi Állami Opera 2024/25-ös évadának programjában szerepel. Az október 16-i bemutatót az ünnepelt német rendező, Herbert Fritsch állítja színre, a karmester pedig Simone Young lesz.

Kurtág György nemrég egy interjúban számolt be arról, hogy a tervek szerint Bécsben is bemutatják első operáját, a Samuel Beckett drámája nyomán írt A játszma végét. A zeneszerző 2010-ben, nyolcvannégy éves korában kezdte írni a művet, amelynek megalkotásában nagy szerepe volt azóta elhunyt feleségének, Kurtág Mártának. A mű bemutatójára 2018-ban került sor a milánói Scalában, Pierre Audi rendezésében, Markus Stenz vezényletével, aki az opera 2023-as, magyarországi bemutatóját is dirigálta.

A Bécsi Állami Operaház frissen publikált 2024/25-ös évadtervével nyilvánosságra kerültek a bemutató részletei: az operát a német színházi élet meghatározó alakja, Herbert Fritsch állítja színre, a karmester pedig Simone Young lesz. Hamm szerepét a fiatal francia basszus, Philippe Sly fogja énekelni, míg a további közreműködők Georg Nigl, Charles Workman és az ősbemutatón is éneklő Hilary Summers lesznek.

A zeneszerző úgy nyilatkozott, nagy reményeket fűz a produkcióhoz, mivel a Scalában tartott előadással nem volt elégedett, most azonban bizakodó,

mivel úgy tudja, a rendező színészként maga is szerepelt a Beckett-darabban. A karmesterrel pedig olyan kiválóan megértették egymást, hogy a fent linkelt interjúban beharangozott, készülő második operáját is vele szeretné bemutatni.

A játszma végét október 16-án mutatják be Bécsben, és további négy alkalommal látható október folyamán a Bécsi Állami Opera színpadán.

A játszma vége bemutatójáról és előadásairól további információ itt érhető el. >>>

Fejléckép: Kurtág György és felesége, Márta (fotó/forrás: Marjai Judit)

Új operáján dolgozik Kurtág György

Kapcsolódó

Új operáján dolgozik Kurtág György

A kilencvennyolc éves zeneszerző a Klubrádiónak számolt be arról, hogy második operáját írja, amelyet a hetvenéves német szoprán, Maria Husmann számára komponál.

A legrangosabb operai díjat kapta meg Kurtág György operája

A legrangosabb operai díjat kapta meg Kurtág György operája

Az International Opera Awards a tavalyi év legfontosabb ősbemutatóját is díjazta. Leontyne Price életműdíjas.

Három helyszínen játszotta nagy sikerrel Kurtág operáját a Danubia Zenekar

Három helyszínen játszotta nagy sikerrel Kurtág operáját a Danubia Zenekar

A Danubia Zenekar a régóta várt magyarországi premier után Németországba is elvitte Kurtág György egyetlen operáját, A játszma végét, a budapesti Müpa után a hamburgi Elbphilharmonie-ba és a Kölner Philharmonie-ba.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Látványos koncerttel mutatkozik be az Erkel Színház

Az újonnan alakult intézmény hagyományos sajtótájékoztató helyett látványos eseménnyel ismerteti meg közönségével a 2025/26-os évad részleteit. A színház hivatalosan is bejelentette az első öt művészt, akik már május 2-án is színpadra lépnek.
Zenés színház ajánló

Folytatódik Rozsda lovag története a Budapesti Operettszínházban

Javában zajlanak Jörg Hilbert–Felix Janosa Rozsda lovag és a kísértet című családi musicaljének próbái a Budapesti Operettszínházban. A május 18-án vasárnap 11 órától látható előadás Bozsik Yvette Kossuth-díjas színházi alkotó rendezésében kerül színre.
Zenés színház kritika

15 sor klasszikus: Armida

„Bár nem minden drágakő ragyog azonnal teljes pompájában még csiszolatlanul és földdel borítva, izgalmas feladat idejekorán felfedezni a legértékesebbeket.” A következő rövid írás a Zeneakadémia és a Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskola növendékeinek közös előadásáról szól. 15 sor klasszikus.
Zenés színház ajánló

Ősbemutatóval búcsúzik az Operabeavató

A tizenhét éve tartó sorozat utolsó részében láthatják az érdeklődők 7 és fél halál címmel azt az új vígoperát, amelynek létrejöttében a közönség is részt vett. A premier előtt a szervezők két különleges eseményt is szerveznek támogatóik számára.
Zenés színház hír

Ralph Fiennes első operarendezésére készül

A világhírű színművész Csajkovszkij Anyeginjét állítja színre a Párizsi Nemzeti Operában, az előadás 2026 januárjában és februárban lesz látható a Palais Garnier-ben.