Zenés színház

Beethoven-est és új Júlia az Operában

2010.10.08. 15:43
Ajánlom
Zajlik az élet az Operában: a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara októberben két hangversenyt ad, Boros Ildikó személyében pedig új Júliája lesz a Seregi-balettnek.

Október 11-én és 12-én Beethoven-estre kerül sor. Műsoron a G-dúr zongoraverseny (op. 58), a VII., A-dúr szimfónia és egy ritkán játszott, ám talán a legismertebb koncertária, az "Ah! perfido" szerepel. A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarát Kovács János vezényli, zongorán Ránki Dezső közreműködik, énekel Fodor Beatrix. A koncertek kezdési időpontja 19:30.

Seregi László Shakespeare-trilógiájának egyik legkedveltebb darabja, a Rómeó és Júlia október 14. és 17. között minden este színre kerül az Operában. Az első előadásnapon Júlia szerepében Boros Ildikó, a társulat ifjú magántáncosnője debütál Oláh Zoltán partnereként. Boros Ildikó 1998-ban végzett a Magyar Táncművészeti Főiskolán Sebestény Katalin, Stimácz Gabriella és Dózsa Imre növendékeként, s még abban az esztendőben felvételt nyert a Nemzeti Balett tánckarába. Az Operaház balettelőadásaiban a kisebb karszerepek megformálása után röviddel már főszerepekben lépett színpadra. A közönség láthatta a Sylvia és a Hófehérke címszerepében, A rosszul őrzött lány Lise szerepében és a Makrancos Kata Biancájakánt. A címszereplő páros 16-án is színpadra lép, 15-én és 17-én pedig Popova Aleszja és Bajári Levente táncolják a címszerepeket - ebben a szereposztásban két nagyszerű, Kossuth-díjas művész, Pongor Ildikó és Szakály György alakítja a Capulet házaspárt. Boros Ildikó az október 24-én induló Balanchine-est előadásainak Szerenád című koreográfiájában is fellép. A 2009-ben bemutatott Balanchine-est négy alkalommal, szintén egymást követő estéken látható az Operaházban a Magyar Nemzeti Balett előadásában.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Ezek a 75 éves David Gilmour kedvenc Pink Floyd-dalai

Ma ünnepli 75. születésnapját David Gilmour, a Pink Floyd szólógitárosa, aki egyébként a basszusgitártól a billentyűkön át a szaxofonig számos hangszeren játszik, mégis karakteres húrhajlításairól, összetéveszthetetlen soundjáról és kitartott hangjairól ismerünk.
Színház

Upor László beszélgetéssorozatot indít az eTrafón

Véget ért a Trafó TudásTrambulin sorozata, a nézők azonban nem maradnak online műsor nélkül: március 10-én indul a Világhazafiak, amelyben Upor László olyan magyarokkal beszélget, akiket bár számos alkalommal láthatunk Magyarországon, külföldön is jelentős sikereket értek el.
Vizuál

Elszakadás a dogmáktól – Nagy Ágnes állatszobrai bevették Velencét

Nagy Ágnes szobrai egy év leforgása alatt utaztak már repülőn az Egyesült Államokba, hajóztak a Canal Grandén és a velencei lagúnákban. Februárban a pandémia után újranyíló Velencében mutatkoztak be a patinás Albrizi-Capello palotában.
Színház

Venczel Vera előtt tiszteleg a Vígszínház

Venczel Vera 75. születésnapja alkalmából a Vígszínház műsorra tűzi az élet körforgásáról mesélő misztikus darabját, A vörös oroszlánt, melyet a művésznő előadásában március 10-én láthatnak a nézők.
Jazz/World

A zene szép, komoly játék – interjú Dresch Mihállyal

Traktoron nem szól a blues, de a csendben előjön az ének. Dresch Mihályt többszörösen díjazta a Fonó közönsége, ez alkalommal beszélgettünk vele. Arról, hogy mit jelent a népzene, és miben osztozik a jazzel, és arról, hogy miért férhet meg több dudás egy csárdában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház gyász

Elhunyt Tordai Éva operaénekesnő

Nyolcvanhárom évesen elhunyt a nemzetközi hírű operaénekesnő, Tordai Éva, aki 1971-től nyugdíjazásáig szerepelt a budapesti Operaházban, és az utóbbi években énekmesterként szolgálta a dalszínházat.
Zenés színház interjú

Agyhullámok zenéje – interjú Somogyi Szilárddal

A Pendragon-legenda és az Abigél után új előadással bővül a Budapesti Operettszínház online repertoárja. A Virágot Algernonnak 2015-ben hódította meg a Raktárszínház színpadát, az előadás rendezőjével Somogyi Szilárddal a felvétel körülményeiről, a jelenről és a következő produkcióról beszélgettünk.
Zenés színház gyász

Elhunyt Palcsó Sándor operaénekes

A kétszeres Liszt Ferenc-díjas operaénekest, a Magyar Állami Operaház Örökös Tagját 91 éves korában érte a halál.
Zenés színház hír

Az autósmozik mintájára autósszínházat terveznek Manchesterben

Musical koncertekkel indulna a nyári színházi szezon Manchesterben, ahol mindenki élőben, de biztonságban, a saját autójában ülve élvezhetné az előadásokat.
Zenés színház ajánló

Börtöndráma az Operaházban

A megrázó erejű Ments meg, Uram! (Dead Man Walking) című Jake Heggie-operával folytatódik az Opera Otthonra fizetős streamsorozata. Az Almási-Tóth András rendezte produkció szombaton Meláth Andrea és Sólyom-Nagy Máté főszereplésével látható.