Zenés színház

Bemutatóra készül a Budapesti Operettszínház

2014.05.04. 12:19
Ajánlom
Lehár Ferenc A mosoly országa című művét mutatja be a Budapesti Operettszínház Kerényi Miklós Gábor rendezésében május 16-án.

Ez az operettek egyik legcsodálatosabb darabja - mondta el Kerényi Miklós Gábor igazgató az Operettszínház keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. Kiemelte: A mosoly országa a két világháború között az Operaház színpadán is látható volt, az Operettszínház adósságot törleszt bemutatásával.

Mint fogalmazott, Puccini Pillangóasszonya és Kálmán Imre Bajadérja után A mosoly országa a harmadik keleti színeket mutató zenemű, amelyet színpadra állít. Hozzátette: mindhárom mű arról szól, hogy a különböző népek gyermekei egymáséi lehetnek-e. Megjegyezte, hogy ezek a színművek rávilágítanak arra, miként lehetnek a különböző kultúrkörökből érkező emberek egymással megértők és elfogadók.

"Rég voltam szerelmes ennyire darabba, és régen éreztem úgy, hogy ez a fogunkra való, és hogy az Operettszínháznak ez igazi nagy lehetősége zeneileg, színházilag egyaránt" - fogalmazott a színház vezetője.

Szerinte a mű színrevitele nagy kihívás, mert azon kevés operettek egyikéről van szó, amely szomorúságba hajló, kevés benne a vidám szám. Átdolgozták a darabot és a tragikus hangvételt ellensúlyozandó megerősítették a táncos-komikus vonalat, különböző stílusú betéteket illesztettek a műbe. A drámai szál "érintetlen, áradó", de sikerült megvalósítani, hogy a szórakozás, a játék együtt legyen jelen a tragédiával - mondta a rendező.

Makláry László főzeneigazgató kiemelte: A mosoly országa az operettirodalom legnagyobb ívű muzsikája, Lehár Ferenc talán legnagyobb emóciókat kifejező operettje. Nem véletlen, hogy világszerte az operaházak repertoárján található meg a mű, amely erős vokális követelményt állít a két főszereplő elé. A darab két főszerepét hármas szereposztásban játsszák: Lizát Lukács Anita, Bordás Barbara és Frankó Tünde, míg Szu-Csongot Homonnay Zsolt, Vadász Zsolt és Boncsér Gergely alakítja.Az operett szövegét Viktor Léon, Ludwig Herzer és Fritz Löhner-Beda írta, Harsányi Zsolt fordította. Az előadás óriási legyezőkből álló díszletének tervezője Gyarmati Ágnes, a mintegy 300 jelmez tervezője pedig Horváth Kata. Hatfaludy Ferencet Kerényi Miklós Máté és Szabó Dávid, Mi szerepét Dancs Annamari és Szendy Szilvi, a Főeunuchot Faragó András és Józsa Imre játssza. A koreográfus Lőcsei Jenő.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

„Na, Kisdajka, gyerünk!” – kiállítás nyílt Dajka Margit életéből

A Kisdajka. Dajka Margit (1907-1986) pályaképe című tárlaton a színésznő gazdag, fordulatos és országokon átívelő életútja elevenedik meg fotókon, videókon, nyilatkozatokon és önvallomásokon keresztül.
Klasszikus

Az 1956-os forradalom zenéi

Akár a történelem kötötte össze őket október 23-a eseményeivel, akár a szerző akart ily módon emléket állítani a forradalomnak, sok zenemű létezik, mely mára elválaszthatatlanná vált 1956-tól. Egy csokorra valót gyűjtöttünk belőlük.
Színház

Átadták az eSzínház Fesztivál díjait

Október 20-án ünnepélyes keretek között adták át az ország első online térben rendezett színházi fesztiváljának szakmai és közönségdíjait a Radnóti Színházban, de kihirdették az Alapítvány a Magyar Színházakért 2020-as szakmai kitüntetéseit is.
Klasszikus

Kezdődik a Bartók Világverseny

Október 25. és 31. között rendezik meg a Zeneakadémián a Bartók Világversenyt. Az idei évben vonósnégyesek mérkőznek meg, a fordulókat élőben és online is követheti a közönség.
Színház

Alföldi Róbertet a Pinceszínházban faggatják

Trezor címmel beszélgetéssorozatot indít a Pinceszínház. Az új, havi rendszerességgel jelentkező sorozat első vendége Alföldi Róbert lesz.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház magazin

Minden részlet a helyére kerül

Célegyenesbe ért az Eiffel Műhelyház ünnepélyes átadása. A látványosan megújult egykori mozdonyjavító műhelyben kialakított játszóhelyeket hivatalosan október 25-én veheti birtokba a publikum, ám az elmúlt időszakban az Opera csapata már belakta a komplexum tereit, ahol több nyilvános előadást is tartottak. A munkálatok a járványhelyzet miatti kényszerű bezárás alatt is folyamatosan zajlottak, az utolsó simításokról Józsa Ankát, a Magyar Állami Operaház beruházó építészét kérdeztük.
Zenés színház ajánló

21. századi összművészet – újra műsoron Az úrhatnám polgár

Az elmúlt évad végének izgalmas összművészeti produkciója volt a Molière és Lully közös alkotásából, Az úrhatnám polgárból készített, modern környezetbe helyezett előadás, melyet idén három alkalommal láthat a közönség.
Zenés színház kritika

A művészet lázadása

Hargitai Iván legújabb rendezésével egy örök érvényű történethez nyúl, fiatalok útkeresésén, sikerein és bukásain keresztül beszél az életről. A székesfehérvári Vörösmarty Színház Fame-előadása eltávolodik a hagyományos színházi keretektől, már-már cirkuszi poronddá változtatva a teret.
Zenés színház interjú

„Körül szeretnék nézni a világban” – Interjú Fürjes Anna Csengével

Egyetlen magyarként került a IV. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny döntőjébe Fürjes Anna Csenge, aki fiatal kora ellenére több kisebb-nagyobb szerepet énekelt már a Magyar Állami Operaház produkcióiban is. A mindössze huszonöt éves mezzoszopránnal beszélgettünk.
Zenés színház ajánló

Isten, haza, család – és ami mögötte van

Alföldi Róbert legújabb rendezésében a kortárs néptánc formanyelvét arra használja, hogy tükröt tartson a valóságunknak, miközben vizsgálat tárgyává teszi a népikultúra egykori berendezkedését, hagyományaink visszásságait.