Zenés színház

Béres Attila Chicagót rendez jövőre a Szegedi Szabadtéri Játékokon

2021.12.09. 18:50
Ajánlom
Ismét nagyszabású produkcióra számíthat a szegedi közönség. Az előadás szereposztását a későbbiekben jelenti be a fesztivál.

A Miskolci Nemzeti Színház igazgatója előtt nem ismeretlen a város és a több mint 1000 négyzetméteres Dóm téri színpad. 2011-ben nagy sikert aratott előadását, a Valahol Európában című musicalt számos nagyszabású rendezés követte: a 2014-ben bemutatott Háry János különlegessége volt, hogy Napóleon szerepében Gérard Depardieu lépett színre, de Verdi Álarcosbálját és Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című vígjátékát is hangos elismerés övezte. 

2022 augusztusában Béres Attilától a megszokott nagyszabású produkcióra számíthat a szegedi közönség. 

A húszas évek Chicagójában játszódó történet kíméletlen pontossággal mutatja be a folyamatot, ahogyan az igazság helyét átveszi a média által manipulált közvélemény, a megérdemelt hírnév helyét pedig a mesterségesen felépített celeb-lét, a 15 perc hírnév keserű tragikomédiája.

Fejléckép: Béres Attila (fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert: „Ezt ma Magyarországon eléggé pontosan lehet érteni”

Az idei évadban a negyedik előadását rendezi: Varsányi Anna A szent című darabját állítja színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Az ősbemutatót május 2-án tartják. Alföldi Róberttel az abszurd helyzetekről, az inspiráló műhelymunkáról és a jó szerepekről is beszélgettünk.
Klasszikus

Kiemelkedő versenyeredményeket értek el a Zeneakadémia hallgatói

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Jazz/World

Esztergályos Máté: „Megmutattuk, hogy lehet békésen működni egymás mellett a jazz-zenei térben”

Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.
Színház

15 sor színház: Hegedűs a háztetőn

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadi előadásáról, a Hegedűs a háztetőnről szól. 15 sor színház.
Színház

Nagy Viktor: „Nem érdemes mindig a fősodorral menni”

Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház kritika

Önazonosság egy változó világban – az Arabella Bécsben

Ismét Christian Thielemann vezényletével tűzte műsorra a Richard Strauss-életmű fontos darabját a Bécsi Állami Opera. Az Arabella ráadásul igen impozáns szereposztással került színre, így a német zene rajongói körében nagy érdeklődés kísérte a produkciót.
Zenés színház ajánló

Szonja Joncseva, Isabel Leonard és Piotr Beczała is szerepel a Metropolitan-közvetítések új évadában

Az Uránia Nemzeti Filmszínház sorozatában ezúttal nyolc élő közvetítés és azok ismétlése szerepel, köztük Bellini két operája, Az alvajáró és A puritánok, valamint egy kortárs mű, Gabriela Lena Frank Frida és Diego utolsó álma című operája.
Zenés színház ajánló

Mozart, Beethoven és Wagner áll a Magyar Állami Operaház következő évadának fókuszában

A Magyar Állami Operaház 2025/26-os évada 385 előadással várja a közönséget, köztük hét új bemutató, harminchatféle repertoár-előadás, tizennégyféle gyermek- és ifjúsági produkció, valamint több mint két tucat koncert és dalest szerepel.
Zenés színház interjú

Beavatás Brittennel – Novák János A kis kéményseprő készülő előadásáról

Benjamin Britten „szabadító operáját”, A kis kéményseprőt az OPERA Gyermekkarának közreműködésével, Hajzer Nikolett vezényletével Novák János rendező, csellóművész állítja színpadra az Eiffel Műhelyházban.
Zenés színház gyász

Elhunyt Szűcs Márta

A kiváló koloratúrszopránt, akit hazai sikerei mellett a nemzetközi operaélet is nagyra tartott, elsősorban a bel canto operák főszerepeinek megformálásáért, hetvenkét éves korában érte a halál.