Zenés színház

Berlinben is Krasznahorkai-regényen alapuló operát mutatnak be

2023.03.30. 09:40
Ajánlom
Meghirdette 2023/24-es évadát a Berlini Állami Opera, az intézmény öt bemutatója között egy magyar vonatkozású kortárs különlegességet is találhatunk.

Folytatja ősbemutatói sorát a Berlini Állami Opera, Eötvös Péter 2021-ben színre vitt Sleeplesse után – amelyet jövőre is játszanak három alkalommal, a szerző vezényletével –

a 2023/24-es évadban a francia komponista, Marc-André Dalbavie Az ellenállás melankóliája című operáját mutatják be, amelyet Krasznahorkai László azonos című regénye ihletett.

(Érdekes egybeesés, hogy alig fél évvel korábban a Magyar Állami Operaház produkciójában látható, legújabb Eötvös-opera is ugyanezen a regényen alapszik.) A berlini ősbemutató karmestere Marie Jacquot, rendezője David Marton lesz, a főbb szerepeket Philippe Jaroussky és Patricia Petibon éneklik. Az előadás összesen ötször tekinthető meg az évad során, vele párhuzamosan pedig a svájci Thom Luznak a 17. századi elméletíró, Andreas Werkmeister műveire építő zenésszínházi produkcióját is műsorra tűzi az intézmény.

A szezon egyik premierjét ismét Mundruczó Kornél rendezi, Dvořák Ruszalkáját februárban mutatják be, és hat alkalommal szerepel a programban.

A főszerepeket Christiane Karg, Pavel Černoch és Anna Samuil fogják énekelni, Ježibaba szerepében pedig Kissjudit Annát láthatja majd a közönség. Az énekesnő az intézmény társulati tagja, így több előadásban is szerepel majd, az évad végén, 2024 májusában pedig dalestet ad David Oštrek basszbaritonnal. Az operaház másik magyar énekese, Orendt Gyula bariton többek között A varázsfuvolában és Bizet Gyöngyhalászok című operájában énekel. Az évad során a rezidens zenekarként működő Staatskapelle Berlin koncertsorozatának két áprilisi alkalmán pedig Fischer Iván fogja vezényelni Mahler 7. szimfóniáját.

Fejléckép: A Berlini Állami Opera (fotó/forrás: Max Lautenschläger / Staatsoper Unter den Linden)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Könyv

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház kritika

Egy csonka kézről és egy halálos játékról szólnak a legújabb magyar operák

Groteszk a világ, mit tehetünk mi benne? – ezzel a kérdéssel summázhattuk a Magyar Állami Operaháznak az Eiffel Műhelyházban, április 11-én tartott premierjén felcsendülő két új opera cselekményét.
Zenés színház hír

Ősszel indul az Erkel musicalszínész képzésének újabb évfolyama

A stúdió oktatási modellje szoros együttműködésben valósul meg a színház társulatával, a képzések élő produkciós környezetben, az Erkel Színház próba- és előadási rendjébe illeszkedve zajlanak. Jelentkezni május 15-ig lehet a színház weboldalán.
Zenés színház interjú

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház hír

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Zenés színház ajánló

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.