Zenés színház

Berlini az év operaháza

2013.10.02. 12:58
Megosztom
A berlini Komische Opert választották az év operaházának az Opernwelt német szakfolyóirat kritikusai, a Zürichi Operaház jelmeztervezője, Victoria Behr pedig Eötvös Péter Három nővérének ruháiért kapott elismerést.

Az ausztráliai származású Barrie Kosky első teljes főigazgatói évadának mérlege igen pozitív. A Komische Opert kreatív szelleme miatt nemcsak az év operaházának tartja a döntést véleményével meghatározó ötven európai és amerikai kritikus, hanem a legjobb színpadi megvalósítás címét is olyan produkció kapta, amely ebben a színházban fut: Mozart Varázsfuvolájának előadása érdemelte ki az elismerést. A Singspiel képregényes-némafilmes látványvilágát a brit animációs csoport, az 1927 teremtette meg. A Komische Opert 2007-ben - megosztva a Brémai Operával - egyébként már nevezték az év operaházának.

A második helyre a Mannheimi Nemzeti Színházat sorolták, ahol fontos művekkel bővült a repertoár, például Mieczysław Weinberg világpremiernek számító művével, amely Dosztojevszkij regényéből, A félkegyelműből készült. Emellett kiemelték Achim Freyer Ring-ciklusát, amelyben Németh Judit több alkalommal énekelte Brünnhilde szerepét. Az ítészek hozzátették, hogy az erős, határozott karakterű együttesek különösen eredményesek.

Az év előadása az antwerpeni-genti Flamand Opera Parsifalja lett. Ezt Tatjana Gürbaca rendezte, aki az év rendezője címet is megkapta. Az újrafelfedezések legjobbjának a chemnitzi társulat Meyerbeer-bemutatóját, Az afrikai nő című produkciót kiáltották ki a kritikusok. Két díjat is ítéltek a Written on Skin című George Benjamin alkotásnak: a mű legjobb kortárs premier lett - rendezte Katie Mitchell -, Barbara Hannigan pedig a legjobb főszereplő. Az év karmesterének Lothar Zagroseket választották Helmut Lachenmann művének berlini zenei irányításáért, az év zenekarának címét pedig a drezdai Staatskapelle érdelemte ki. A legjobb kórusnak a Bazeli Színház énekkarát ítélték, különösen Britten Háborús requiemjének előadásáért.

A Tannhäuser düsseldorfi színrevitelét viszont egyöntetűen az év "bűncselekményeként" értékelte a lap a náci szimbólumok alkalmazása miatt. Az opera rendezője Burkhard C. Kosminski volt.

Az év CD-je a salzburgi Pünkösdi Fesztivál Norma-előadásaiból készült a főszerepben Cecilia Bartolival, Giovanni Antonini vezényletével.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Liszt, a világutazó

Az utazás lehet kötelesség, kikapcsolódás vagy szükséges rossz, de az ember valamiképpen mindig azért utazik, hogy aztán hazatérjen. Liszt Ferenc számára az utazás nem csupán egy tevékenység volt, hanem identitásának meghatározó eleme.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

Göttinger Pál: „A szíve mélyén mindenkiben ott van a szárnyalni akarás”

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabjában egy befutott író és egy fiatal pályakezdő kerül szembe egymással. A darabot rendező Göttinger Pállal beszélgettünk a Rózavölgyi Szalonban látható előadásról.
Vizuál

Enyedi Ildikó filmje képviseli hazánkat az Oscar-versenyben

Magyarország Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjét nevezi az Oscar-versenybe. A Csendes barát január óta műsoron van a mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

„Uram, a késemért jöttem!” – fülbemászó slágerek és hamisítatlan pofonok a József Attila Színház új, zenés Rejtő-vígjátékában

Készen áll egy fergeteges nyílt tengeri kalandra? Tasnádi István nagyszabású zenés cselvígjátéka, a Honolulu Star – avagy Jó éjszakát, Fülig Jimmy! leporolja Rejtő Jenő legjobb poénjait, hogy egy lendületes, látványos show-val hódítsa meg a közönséget.
Zenés színház ajánló

Igazság és hazugság a digitális korban – jön a Háry Jánoska, az Opera új gyerekelőadása

A Háry Jánoska című új produkciót szeptember 19-én mutatja be az Eiffel Műhelyházban az Opera Gyermekkara, Harangi Mária rendezésében. A főbb szerepeket Fülep Máté és Ortan Vivienne, valamint a kórusból Tanka Dániel és Braunmüller Mira alakítja.
Zenés színház ajánló

Újabb öt darabbal bővül az Egyperces operák sora

Örkény István Egyperces novellái közül ezúttal Vajda Gergely, Varga Judit, Tornyai Péter, Kákonyi Árpád, Dobos Dániel választott ki egyet-egyet, hogy zeneművet komponáljon belőlük. A bemutatóra szeptember 12-én kerül sor, az Örkény Kerten.
Zenés színház ajánló

Szép nyári nap századszor is, Csepregi Évával

Különleges jubileumhoz érkezik a Veres 1 Színház népszerű Neoton-musicalje: a Szép nyári nap századik előadását októberben, a budapesti RaM-ArT Színházban ünnepli a társulat.
Zenés színház interjú

Markus Werba: „A komikus alakokat nehezebb eljátszani, ha az ember komolyan veszi őket”

A varázsfuvola Papagenójával lett világhírű, a szerepet a New York-i Metropolitan Operától a Salzburgi Ünnepi Játékokig szinte mindenhol énekelte. Mi is ebben a szerepében hallhatjuk hamarosan, a Budapesti Fesztiválzenekar produkciójában.