Zenés színház

Beszélgető est indul a Spinozában

2012.11.28. 10:05
Ajánlom
A december 5-én induló, havonta jelentkező sorozatban musicalsztárokat ismerhetünk meg közelebbről, az első vendég Serbán Attila lesz.

Az Én kicsi Broadway-em elnevezésű sorozat fő célja hiánypótló jellegű, hiszen a magyar musicalélet kiemelkedő figurái most anyaszínházuktól független helyszínen mesélhetnek megvalósult és még megvalósításra váró álmaikról, eddigi szerepeikről, színházról és a kulisszán inneni világról. Első alkalommal a Madách Színház színészét, Serbán Attilát hívták meg beszélgetőtársnak, aki meglepetésdalokkal is készül az anekdotáktól és vicces sztoriktól sem mentes estére. A házigazdája Molnár Karesz televíziós újságíró lesz.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Kelemen Gáspár nyerte az Országos Koncz János Hegedűversenyt

Kelemen Gáspár nyerte a XVI. Országos Koncz János Hegedűverseny nagydíját, a megmérettetést november 29. és december 1. között rendezték Szombathelyen.
Vizuál

Ritka filmfelvételeken Rodin, Monet, Renoir és Degas

Láttad már Monet-t miközben vízililiomokat fest a kertjében, vagy Roden-t kőfaragás közben? Az 1915-ben készült felvételeken a művészettörténet meghatározó francia alakjait láthatjuk.
Színház

Neves színészek gyerekkori fotói a Rózsavölgyi Szalon adventi kalendáriumában

Szőke kislány egy karácsonyi ablakban, barna kisfiú macival a karjában – vajon felismeri őket? Segítünk: mindannyian a Rózsavölgyi Szalonban játszanak. Neves színészek gyerekkori fotóiból nyílnak a Rózsavölgyi Szalon adventi ablakai a facebook oldalukon.
Vizuál

A Töki 70 éves lett, és még mindig csak a szőnyegét akarja

Ma ünnepli hetvenedik születésnapját Jeff Bridges Oscar-díjas amerikai színész, akiről kollégái, barátai azt mondják, a világ legkedvesebb, leglazább embere. Nem csoda, hiszen ő a Töki.
Klasszikus

Európai diadalútról tért haza a Fesztiválzenekar

Fontos európai turnén van túl Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar és Schiff András. Rezidens zenekarként adtak dupla koncertet a londoni Barbicanben és a hamburgi Elbphilharmonie-ban is, de a kultikus bécsi Musikvereint is kétszer megtöltötték, és Baden-Badenben is koncerteztek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház gyász

100 éves korában meghalt a bariton, aki öt koncentrációs tábort élt túl

Énekelt Callasszal, Pavarottival, de a lágerekben is a zene tartotta benne a lelket. Eno Mucchiutti 100 éves volt.
Zenés színház hír

A londoni és a New York-i operaház is kirúgta Vittorio Grigolót

„Helytelen és agresszív viselkedése miatt” megválik Vittorio Grigolo olasz tenortól a londoni Royal Opera House és a New York-i Metropolitan Opera.
Zenés színház hír

Cecilia Bartoli operaigazgató lett

Az olasz operaénekesnő az első nőként veszi át a monte-carlói operaház, a La Salle Garnier vezetését 2023-tól.
Zenés színház vígszínház

Ünnep a Vígben: Egymillióan látták már A padlást

Különleges jubileumhoz érkezik A padlás a Vígszínházban. A legendás előadás egymilliomodik nézőjét köszöntheti december 9-én. A bemutató óta eltelt több mint három évtizedben több generáció nőtt fel Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter szívet melengető meséjén.
Zenés színház advent

Nemzetközi csillagokkal érkezik jövőre a Budapesti Nyári Fesztivál

2020-ban a csodás Budapestre, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra újra ünnepelt világsztárok és együttesek érkeznek: Angela Gheorghiu, Piotr Beczala, Annalisa Stroppa, Rost Andrea, Emir Kusturica & The No Smoking, Lucas & Artur Jussen, Luka Šulić, a La Fura dels Baus, a Stanley Jordan Quartet, Monte-Carlo Balett. Ismét igényes és gazdag kínálattal készül következő évadára a térség legnagyobb szabású, az egész nyarat felölelő Budapesti Nyári Fesztivál, amely jövőre is a legnevesebb nemzetközi és hazai művészeket hozza el közönségének. A Margitsziget válogatott programjában Beethoven és Bach évfordulóra is emlékeznek a fellépők.