Zenés színház

Beteljesedhet Schlingensief álma

2010.09.07. 10:54
Ajánlom
Henning Mankell folytatja a nemrég elhunyt Christoph Schlingensief operafaluprojektjét Burkina Fasóban.

A svéd Henning Mankell színészként, színházi rendezőként, krimiíróként, valamint egy mozambiki színház, a Teatro Avenida alapítójaként ismert. Schlingensieffel a 2009-es Berlinalén kötöttek barátságot. A tervek folytatásáról szeptember végén tudhatunk meg bővebben, a hónap folyamán Mankell ugyanis egyeztet a német rendező özvegyével és több kollégájával.

Az afrikai operafalu alapkövét 2010 februárjában helyezték el Ouagadougou település mellett. Az új épületben lesz iskola, ahol filmes és zenei tanulmányokat folytathatnak a diákok, előadásra és műhelymunkára alkalmas tereket alakítanak ki, később operafesztivált rendeznek majd, valamint helyet kap egy egészségügyi intézmény is. A kezdeményezés az idei müncheni operafesztiválon is középpontba került, sőt az évadzáró bayreuthi előadáson is adakozhattak az operafalu javára.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Klasszikus

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.
Jazz/World

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház operaház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Zenés színház interjú

Lőrinczy György: Ezen az úton mennék tovább

Az Operettszínház főigazgatója büszke arra, hogy sokszínű intézményt vezethet és újfajta közönséget vonz a színházuk. A kultura.hu-nak adott interjúban azt is bejelentette, újra pályázik a vezetői pozícióra.
Zenés színház veszprémfest

José Cura: „A művészetben nincs helye a skatulyáknak”

José Cura az olasz operairodalom slágereivel és a West Side Story fináléjával tér vissza a VeszprémFestre. Ebből az alkalomból adott interjút a Fideliónak a sokoldalú művész, aki éppen Nabuccót rendez Prágában.
Zenés színház csillagóra

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Zenés színház Swingoperett

Swingoperett – Egy este az operett sztárjaival a Benczúr Palota platánfái között

A Benczúr Kerti Esték részeként június 27-re meghirdetett, különleges előadáson fellép Felföldi Anikó, Fischl Mónika, Simon Panna, Bálint Ádám és Homonnay Zsolt, a zenei aláfestést Bársony Bálint és zenekara szolgáltatja.