- A színlapok sokaságát nézegetve mondhatjuk, hogy karriered csúcspontjára érkeztél?
- Tulajdonképpen igen. Összeszámoltam, december 29-én négy városban, négy színházban ment egy időben előadásom. A József Attila Színházban a Cigánykerék, a Budapesti Operettszínházban a Csókos asszony, Pécsett az Én és a kisöcsém, Münchenben a Szépség és a szörnyeteg.
- Te melyik városban voltál aznap?
- Erre nem válaszolhatok... (Nevet.) Lisszabonban.
- Ez azt jelenti, hogy mostanában egymást érték a bemutatóid?
- Most igen. Az Én és a kisöcsémet szeptemberben mutattuk be, októberben a Cigánykereket, januárban a legutóbbi Csókos asszony rendezésemet Zalaegerszegen. Novemberben a kecskeméti színházban szintén színpadra állították ezt az operettet, az én átdolgozásomban, Nagy Viktor rendezésében. A pesti változatomat 2006-ban mutatta be az Operettszínház, a Szépség és a szörnyeteget 2005-ben. Hosszú ideig mennek az előadásaim.
- Három Csókos asszonyt is említettél. Hogy lettél a darab "szakértője"?
- Véletlenül. Remekműnek tartom, imádom. Legelőször - úgy emlékszem - 1998-ban rendeztem meg Szegeden, azóta követi a pályámat, időről-időre előkerül.
- Közrejátszott ebben az is, hogy dolgoztál a szövegkönyvén?
- Valószínűleg olyan átdolgozást készítettem, amire rábólintottak a jogtulajdonosok is. A zalaegerszegi bemutatón a szöveget és dalszöveget író Szilágyi László örökösei is jelen voltak. Nagyon szerették az előadást.
- Sokfele dolgozol az országban, mégis mindig vannak bevált törzshelyid, mostanság talán Zalaegerszeg és Pécs ilyen.
- Vagy korábban 15 évig az Operettszínház, 12 évig Győr és több ciklusban a Vígszínház. Pécsen mind az öt előadás, amit eddig rendeztem, műsoron van ebben az évadban: A dzsungel könyve, A padlás, az Én és a kisöcsém, az Indul a bakterház és A kőszívű ember fiai. Erre nagyon büszke vagyok. Imádok Pécsen lenni, gimnáziumba is oda jártam.
- Meg szoktál fordul a Müpában is, időre-időről létrehozol ott produkciókat. Hogyan kezdődött az együttműködés?
- Tizenegy évvel ezelőtt Zoboki Gábor, az épület tervezője bemutatott Káel Csabának, és elcipelt bennünket Kiss Imréhez, a Müpa akkori igazgatójához. "Ők majd segítenek" - mondta, és otthagyott minket. A Müpa idén tíz éves, az elmúlt években megrendeztem ott a Bernarda Alba háza musicalváltozatát, Bernstein Mise című művét, a Valahol Európábant, a Háry Jánost és Portman A kis herceg című operáját. Művészeti tanácsadóként is segítem a Müpát.
- Gondolom, Zalaegerszeg legalább ennyire meghatározó a pályádon, hiszen jelen voltál a színház alapításánál.
- Együtt kezdtük el Ruszt Józseffel, aztán 1987-ben elkerültem onnan. 2006-ban rendeztem legközelebb ott A vörös bestia című darabot, majd most, közel tíz év után a Csókos asszonyt. Besenczi Árpád, a mostani igazgató azt mondta, ő nem fog újabb tíz évet várni, hogy újra meghívjon.
- A legutolsó pesti rendezésed a Cigánykerék volt a József Attila Színházban. Mi érdekelt benne: a zenéje vagy a többféle kisebbségi kérdés? A társadalmi egymásnak feszülés, amit tárgyal a darab?
- Engem mindig a zene fog meg. A Cigánykerék a maga műfaján belül szintén remekmű. Szakcsi Lakatos Bélával, a zeneszerzőjével sokat dolgoztam korábban, mindig 10-15 éves kihagyásokkal. Úrfi koromban a Rock Színházban együtt csináltuk a Bestia című rockoperáját. A Cigánykerékkel dramaturgként már találkoztam a Budapesti Kamaraszínházban jó 20 éve. Nekem azt tanították a mestereim, egy zenés darabnál a zene a fontos, ha az jó, az összes többi helyrehozható. A szövegkönyvben, a dramaturgiában bármi kitalálható. Fordítva ez nem működik. A muzsika rengeteg pluszt ad hozzá Csemer Géza darabjához is. Úgy döntöttem, akkor járok a legjobban, ha megtartom a történetbeli időt a színpadon, a 70-es éveket, hiszen ebben az esetben van értelmük az ehhez hasonló mondatoknak: "Maga elmérgezte a kutyámat, majd megyek és feljelentem a Kádár-titkárságon." Ebben nem csak a kor, hanem a hely és a viszonyok is benne vannak. A rendőrség teljesen mást képviselt akkor, mint ma. Frász tört ránk, ha egy rendőr elővette a jegyzetfüzetét és felírta valakinek az adatait. Lönci melegsége is egész mást jelentett a 70-es évek közepének közegében, mint ma. Ám az az érdekes, hogy azok a dolgok, amelyekről a darab szól, ma, negyven évvel később ugyanúgy jelen vannak Magyarországon.
- Vagyis ezek az ügyek egy centit nem mozdultak előre?
- Pont ez a szomorú ebben.
- A Cigánykerék nem csak korban, hanem előadásmódjában is visszanyúl időben, ugyanis kicsit eltűntek a színészközpontú zenés előadások a színházi palettáról. A szélesvásznú, high tech musicalek dübörögnek most. Te hogy látod ez?
- Abszolút így van. A Cigánykerékben mi pont ehhez nyúltunk vissza, az előadásban csupa olyan színész szerepel, aki nem csak elénekelni, hanem eljátszani is tudja a szerepét: Náray Erika, Zöld Csaba, Szinetár Dóra, Nagy Dániel Viktor, Fila Balázs és a többiek. A nagy, faltól falig zenés előadásokban kevésbé fontos a színész egyénisége.
- Nem tartozik ezek közé a Szépség és a szörnyeteg az Operettszínházban?
- Abban egyetlen trükk van csak, az átváltozás. A mi előadásunk non-replica , vagyis a saját változatunkban, elképzelésünk alapján állíthattuk színpadra. Nem csak itthon, hanem Németországban is imádják a produkciót, ahova rendszeresen járunk vele turnézni. Egyike a legsikeresebb rendezéseimnek, a hatszázadik előadás környékén járunk vele. Angliában most készülnek újra az eredeti verziót bemutatni, majd árulni világszerte. Ezért esett kútba egy ausztrál lehetőségem, oda már nem adták meg a non-replica jogot.
- Milyen trendeket látsz a zenés színházban? Nem csak itthon, világszerte. Vannak egyáltalán divatok, irányzatok?
- Léteznek szerzők, akiket nálunk alig játszanak, például Michael John LaChiusa vagy Jason Robert Brown. Tőlük a Bernarda Alba háza musicalváltozatát, a Volt öt évünket és a Hello, again! -t rendeztem eddig. A színházak nem mernek és nem akarnak kockáztatni, a bevált receptek alapján készült darabokat veszik elő.
- Téged milyen címek foglalkoztatnak mostanság? Mi lapul a fiókodban?
- Ausztráliában láttam a Doktor Zsivágó című musicalt, ajánlgatom is itthon mindenfele, jó előadást lehetne belőle készíteni. Vagy tetszik az ABBA-fiúk musicalje, a Kristina is: jó zene, nagy történet. Persze mindig az aktuális rendezésem, a következő munkám izgat a legjobban. Épp a Vidám kísértet című komédiára készülök a Játékszínben. Szó volt arról is, hogy júniusban a POSzT zárógáláját idén is én rendezzem, ám erre bejelentkezett más. Korcsmáros Györggyel és Szikora Róberttel egy éve dolgozunk egy musicalen Gábor Zsazsáról. Jó lenne megrendelőt találni hozzá. Ezen kívül Náray Erikának is készítünk egy lakodalmas, mulatós musicalt.
- Te csak Magyarországon tudsz színházrendező lenni vagy a zenés színház univerzalitásának köszönhetően megnyílnak előtted külföldi ajtók is?
- Ha hívnak, bárhova szívesen megyek. Helsinkiben színpadra állítottam A dzsungel könyvét svédül. Olyan nagy a jólét ott, hogy nem lehet kibírni... (Nevet.) Teljesen más a mentalitás az ottani színházban: 11-től 15-ig tart a próba, 13 órakor a színészek kiejtik a kezükből a példányt, azzal hogy ebédidő van. Majd este fél 7-től 10-ig dolgoznak újra. A színész nem viszi haza a szövegkönyvet, azt mondja, a színházban töltött idő a munkaideje. A próbákon kívül ő magánember. Kaptam érdekes kéréseket a színház vezetésétől: Balu nem pofozhatta meg Mauglit a híres számban, a fiú nem hagyhatta ott a falusiakat a darab végén, mert ezek politikailag nem lettek volna korrektek. A vadászok karába nőket is bele kellett tennem, mint ahogy az asszonyok karába is férfiakat - máskülönben diszkriminációt emlegettek volna. Kompromisszumokat mindig kell kötni, de nem a végtelenségig.
- Megengedsz egy észrevételt? Erős gyanúm van rá, hogy szereted a giccset.
- Vonzódom hozzá, sőt, az előadásaimban fel is nagyítom. Az Én és a kisöcsémben világító pálmafák vannak, a Csókos asszonyban beeresztek egy LED-ből kirakott Holdat, azon ülve éneklik a színészek "Látta-e már Budapestet éjjel? című slágert. Valljuk be, a színházban, a színpadon nem teljesen a valós élet jelenik meg. Susan Sontagnak létezik a camp-elmélete, a szerint a Hattyúk tava is egy életből kiemelt, elvonatkoztatott túlzás. Az előadásaim szándékaim szerint idézőjelesek, ironikusak, egy-egy jelenetet akár az abszurdig is fokozok.
- Rendeztél önálló estet Szulák Andreának, Eszenyi Enikőnek, Egri Mártának. Ők a te csókos asszonyaid? Vonzódsz az önmagukat beteljesítő nőkhöz, mondjuk úgy, a színésznő típusú nőkhöz, a dívákhoz?
- Nagyon. A nő varázslat. Engem elsősorban nem a kezdők, hanem az érettebb színésznők foglalkoztatnak. Hatása alá kerültem Csákányi Eszternek, Molnár Piroskának, Uhrik Dórának, Pásztor Erzsinek, Papadimitriu Athinának, Oszvald Marikának és Hámor Ildikónak is. A hölgyekről sokkal több dolog jut eszembe, mint a férfiakról. Meglátásom szerint jóval többet tudnak közölni nem csak a színházról, hanem mindenről: az életről, a világról. Az elmúlt években többször dolgoztam csupa nőkből álló darabban, a Bernarda Alba házában, a Nyolc nőben vagy egyszemélyes produkciókban: a Kalauz Jutkában, a PingSzvingben, A combok csókjában vagy A dizőzben. Minden előadásomba próbálok belecsempészni egy érett női karaktert. A mostani zalaegerszegi Csókos asszony szereposztásába a színház kérte, hogy foglalkoztassam Czegő Terézt. Azt mondtam rendben, de az nem lehet, hogy ő statisztáljon nálam, írtam hát neki egy szerepet, Léderernét, a kettéfűrészelt asszonyt.
- Nem tűnsz túl idegeskedő típusnak.
- Iszonyatosan szeretek élni. Nagyon élvezem a munkát is, azt szoktam mondani, úgy jó próbálni, hogy bemegyünk 10-re és onnantól kezdve nagyon jól érezzük magunkat, hiszen ezért jöttünk, ezért járunk oda dolgozni. Egy színházban a színész a legfontosabb. Tilos megalázni, kiabálni vele. És egyáltalán bárkivel. Én még nem láttam olyan színházi embert, akinek az lett volna a szándéka, hogy megbuktasson egy előadást. Türelem kérdése, valaki gyorsabban, valaki lassabban készül el a szerepével, a munkájával.
hírlevél
