- Honnan érkezett a Bernarda Alba háza zenés változatának híre?
- Egy londoni utamon betértem a híres Dress Circle CD-üzletbe, ott találtam a lemezt. A borítót nézegetve leesett a tantusz, hogy a szerző ugyanaz a Michael John LaChiusa, akinek egy másik zenés művét rendeztem már korábban az Operett Raktárszínházában.
- Ez volt a Hello Again. Az hogy került az Operett műsorára?
- A cím és a szerző neve akkor még nem mondott sokat, inkább az keltette fel az érdeklődésemet, hogy Schnitzler Körtánca a darab irodalmi alapja. Meghallgattam, beleszerettem. Egy-két évvel később jött a lehetőség, hogy megrendezzem a színházban. Mire tehát a Bernardához értünk, LaChiusa már kedvelt szerzőm volt.
- Pedig Magyarországon nem tartozik az olyan közismert musicalszerzők közé, mint Andrew Lloyd Webber vagy Claude-Michel Schönberg.
- Ő egy új zenés színházi iskola képviselője. Inkább Stephen Sondheim követője olyan kortársaival együtt, mint Jason Robert Brown, a Volt öt évünk szerzője, vagy Andrew Lippa, aki legutóbb az Addams Family zenés változatát írta meg.
- Visszatérve LaChiusára, mi tetszett meg a műveiben?
- Leginkább az, hogy vérbeli zenés színház, amit komponál. Nem „megzenésíti” Scnitzlert vagy Lorcát, hanem új darabot alkot a műveik alapján. Nem is lehet "járókelőkkel” eljátszatni. Nagy gonddal kell kiválasztani a szereplőket, mert a jelentős hangi elvárások mellett színészileg is komoly feladatot jelentő szerepeket ír.
- Angolszász nyelvterületen könnyebben találni ilyen szereplőket, nem?
- Itthon is sokan vannak, csak sokfelé kell keresni. Ezért is állt össze ennyi társulatból a Bernarda csapata. Csákányi Eszter és Egri Márta szabadúszó, Hámori Ildikó, Auksz Éva és Ruttkay Laura a Magyar Színház művésze, Radnay Csilla a Nemzeti tagja, Uhrik Dóra a pécsi Nemzetié, Náray Erika és Lukács Anita az Operettben játszik, és innen „kölcsönözzük” Szinetár Dórát is, aki új beálló – a téli bemutatón Martirio szerepét még Takács Nóra Diána, az Örkény Színház színésznője játszotta. Mégis, igazi társulat állt össze ebből a sokféle iskolán nevelkedett csapatból.
- Manapság a musicaleket gyakran szinte változatlan másolatokként szeretik játszatni a jogtulajdonosok. Itt mennyit változott a mű a szereposztás hatására?
- Először is le kell szögeznem: nem mondhatjuk, hogy ez egy musical. Engem inkább kortárs operára emlékeztet. De az egyik műfaj ezt a közönségréteget, a másik azt ijeszti meg. Mondjuk azt, hogy zenés dráma vagy valami ilyesmi. Nem írtunk át benne semmit, az egyéniségek mégis alapvetően átformálták az anyagot. Amikor hetekkel a bemutató után újra meghallgattam az amerikai CD-t, hallottam, mennyivel drámaiabban adták elő a magyar színésznők a dalokat. Nagy öröm volt, hogy a budapesti közönség milyen lelkesedéssel fogadta az előadást. Mire azonban elterjedt a híre, már nem játszottuk. A szereplők mindig kérdezgettek, lesz-e még előadás, mert annyian érdeklődtek tőlük, mikor nézhetik meg. Most itt az alkalom.