Zenés színház

Boldog születésnapot, Szörényi Levente!

2012.05.02. 17:23
Ajánlom
A Kossuth-díjas zeneszerző-szövegírót saját dalával köszöntötték a Veled, Uram szereplői a Budapesti Operettszínházban.

Szörényi Levente április 26-án ünnepelte 67. születésnapját, amikor is épp a Veled, Uram! című előadás szerepelt a műsoron. A zenés tapsrend végén különös dolog történt: Vágó Bernadett és Janza Kata egy pillanatra eltűnt, majd a zeneszerzővel együtt érkeztek vissza a színpadra, amikor is felcsendült az 1968-as Amikor én még kissrác voltam című Illés-sláger, amelyet a darabban szereplő szólisták énekeltek el Szörényi Leventének, a Mediterrán, a Balassa, a Bajtala, az Illés, a KITT-egylet és a Fonográf zenekarok egykori tagjának.

Ezzel azonban még nem ért véget a meglepetések sora, mert megjelent a színpadon Kerényi Miklós Gábor, az Operettszínház főigazgatója, aki a Szent Koronát és jogart formáló tortát tolt be a színpadra. Utána érkezett Szörényi Levente fia, Szörényi Örs, valamint unokája, Szörényi Szellő, aki egy virágcsokorral köszöntötte nagyapját. A dal után Kerényi Miklós Gábor mikrofont ragadott és elmondta: "Számunkra minden előadás ünnep, különösképpen az, amikor a zeneszerzőt is itt köszönthetjük. Ilyenkor összetalálkozik a zene, a színész és a szerző. Remélem, tíz év múlva szintén egy Veled, Uram! előadás keretein belül ünnepelhetjük Szörényi Levente születésnapját! Isten éltesse a zeneszerzőt!"

A Kossuth-, Erkel Ferenc- és Huszka Jenő-díjas zeneszerző, gitáros, énekes, szövegíró, több tucat sikeralbum és színpadi darab szerzője láthatóan nagyon örült a meglepetésnek. A produkciót álló vastapssal fogadta a közönség. A különleges estét a művészek koccintással és a torta elfogyasztásával zárták.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait

A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Vizuál

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál

Rangos németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegő című magyar filmet 

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.
Vizuál

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Eötvös Péter-ősbemutatóra készül az Opera

A zeneszerző Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényéből írt Valuska címmel operát, amelyet december 2-án mutat be a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza.
Zenés színház kritika

A nevetés védelme – Ligeti-bemutató Bécsben

A Ligeti-évforduló alkalmából újabb darabbal gyarapodott a magyar művek (egyébként nem túl nagy) száma a nemzetközi operarepertoáron. A Le Grand Macabre november 17-i előadásán jártunk.
Zenés színház interjú

„A művészet mindig arra késztet, hogy változtassunk a nézőpontunkon” – interjú Stefan Herheim operarendezővel

Stefan Herheim, napjaink egyik legelismertebb rendezője, az elmúlt évad óta Bécs „második operaházának” a MusikTheater an der Wiennek az igazgatója. Händel Theodorájából kiindulva vallásról, intézményesülésről és az operai önreflexióról beszélgettünk vele.
Zenés színház kritika

Megváltástörténet a kávézóban – Händel Theodorája a MusikTheater an der Wienben

Öt ember egy kávéházban – öt történet arról, mi történhet, ha az embert megérinti a természetfeletti. Händel Theodorája nem is játszódhatott volna térben és időben közelebb a közönségéhez, mint ahogyan a bécsi MusikTheater an der Wienben színre kerül.
Zenés színház hír

A Magyar Rádió Énekkara a bergamói Donizetti Operafesztiválon lép fel

Az együttes a zeneszerző Alfredo il Grande című operájában működik közre, november 19-én és 24-én. A meghívást Riccardo Frizzától, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek vezető karmesterétől kapták, aki egyben a fesztivál zeneigazgatója is.