Július 27-én mutatjátok be a Figaro házasságát. Hogy haladnak a próbák?
Március közepétől egy hónapon át „felraktuk a darabot” Szabó Mátéval, most a felújító-emlékező próbák zajlanak Debrecenben, a főhadiszállásunkon.
Mindenki duplázva van, csak neked nincs váltód Susanne szerepében. Hogyan alakult így?
Nem vagyok teljesen egyedül a későbbi előadásokba más Susanne-ok is érkeznek, például Keszei Bori vagy Rácz Rita. A szentendrei előadások idejére azonban Ritát Észtországba szólította az operaházi Figaro, Bori pedig a Szegedi Szabadtéri Játékokon énekelt a Rigoletto Gildájaként, s ez után egy betervezett nyaralás miatt ezt most nem tudta vállalni. Egyedül maradtam! (nevet) Nem könnyű, de igyekszem beosztani az energiáimat.
Susanne az operairodalom egyik leghosszabb szerepe, 75-80 perc énekelnivalót jelent. Hogy végigmenjünk a darabban lévő összes énekelni valómon, két órán át kell dolgoznunk a korrepetitorral.
Milyennek találod Susanne karakterét? Hogyan kapcsolódsz hozzá?
Hasonló típus, mint én. Én is úgy gondolkodom, hogy az egyszerű, érthető dolgok érnek célt, én sem köntörfalazok, nem próbálom hátulról előre megközelíteni a dolgokat. Susanne kimondja, amit gondol, és amit szeretne, megpróbálja keresztülvinni, de úgy, hogy közben igazságot tegyen, és olykor vigaszt is nyújtson. Mindketten problémamegoldók vagyunk.
A Figaro házassága július 27-én és 28-án 20:30-tól látható Szentendrén a Szentendrei Teátrum és a Co-Opera közös produkciójában.
Most énekled először a szerepet. Szemeztél vele már korábban?
A konzervatóriumban is énekeltem már, továbbá Kéringer László, korábbi énektanárom is a Rózsaáriát választotta későbbi beéneklő áriának. De nem gondoltam volna, hogy ebben a szerepben fogok debütálni operaszínpadon.
Látsz kapcsolatot Susanne és az operett szerepeid között?
Inkább zeneileg. Ha az embernek nincsen „a torkában” Susanne szerepe, akkor nem könnyű megénekelni azokat az íveket. Amikor azt hinnéd, már befejeződik az ária, akkor kezd igazán kulminálódni, jönnek a nehezebb frázisok, variációk. Ilyen szempontból egy nagyoperett primadonna szerepéhez, például A víg özvegyhez vagy a Marica grófnőhöz hasonlítható. A karaktert tekintve viszont a legújabb operett irodalmakkal rokon, akár A chicagói hercegnővel. Az utóbbi években kapott szerepeim színészi tapasztalásait mindenképpen tudom hasznosítani a Figaróban. Példaul az ez évben bemutatott Kékszakállban is egy szubrettszerű primadonna voltam Boulotte szerepében.
A Figaro házassága alkotói a Rózsavölgyi Szalonban a Co-Opera és a Szentendrei Teátrum sajtótájékoztatóján.
Miért tetszik Mozart operája?
Szubrett lelkületű primadonnának vallom magam. Szeretem, ha énektechnikailag is kihívás egy szerep, ha van szép énekelnivaló benne,de fontos számomra a karakter sokszínűsége, a színészi megformálás is. A komédia és a zene, tehát a színészet és a muzikalitás a Figaro Susanne-jában tökéletesen egyesül.
Neked ez az első operaszereped, de a férjed, Boncsér Gergely már jóval tapasztaltabb a műfajban. Kérsz tőle tanácsokat?
A műfajból adódóan ő mindig a hang legtökéletesebb megformálására törekszik, mondhatni mindent ez alá rendel. Én viszont sokszor úgy gondolom, hogy vannak esetek, amikor a színpadi jelenlét megengedi, hogy valami ne legyen annyira nagyon tökéletes, ha ezzel a karakter lelkületét jobban át tudom adni. Ez az operettben sokkal inkább elfogadott, de az operában, ahol a próza helyett is énekbeszéd, recitativók vannak, kevésbé. Szerintem a férjemmel épp emiatt vagyunk jó hatással egymásra: ha megnézem egy előadásban, elmondom neki, mi az, amit még hozzátennék a színpadi alakításban, ő pedig hangtechnikailag segít, és ad tanácsokat nekem. Egyébként a mesterét, Bartal Lászlót is kölcsönadta nekem egy kicsit a felkészülés során, és nagyon sokat tanultam tőle. Szóval a kérdésedre válaszolva: igen, a férjem ad tanácsokat, beleszól dolgokba, de pont annyira,amennyire én igénylem.
Schnöller Szabina és Bordás Barbara a Figaróból énekelnek ízelítőt
A Figaro, ha mai szemüveggel nézzük, igazi „girl power”-darab.
Valóban lehet ezt mondani. Azt látom, hogy a mai világban sok olyan helyzetben helyt kell állniuk a nőknek, ami korábban csak a férfiakra tartozott, és több a lehetőség világot látni, mást tapasztalni is. Ma már ez az alap.
A nők mai társadalmi szerepüket tekintve szintén bármire képesek.
Épp ezért érdekes, és különleges, hogy egy több mint kétszáz évvel ezelőtt megírt darab hogyan hangsúlyozza, hogy régen is a nők tartották kézben a dolgokat, és irányítottak: mindig a nő dönt. És van, ami azóta sem változott: ma már nincsenek grófok és szolgálók, de vannak módosabbak és kevésbé módosak. Ahogy a napjaink szépkorúi, úgy Bartolo és Marcellina úgy gondolja, hogy bezzeg az ő idejükben máshogy voltak a dolgok, aztán kiderül, hogy hoppá, dehogyis.
A történet melyik oldalát domborítja ki Szabó Máté rendezése?
Máté modernizálta az opera történetét, de nem erőszakosan. Nem egy grófi uradalom, hanem egy borászat lesz a helyszín. Ehhez tartozik a panzió, amelynek a mindenese Susanne, ő irányítja a cselédséget, a panzió működését. A grófnő pedig olyasvalaki, akinek nincsen dolga, az orchideáit gondozgatja, esküvőt szervez, de el van keseredve. Nincsen helye, mivel nincsen feladata. Figaro pedig egy sommelier és egyben az uradalom mindenese, így kerül a birtokra. Máté rendezése nagyon jól megoldotta, hogy a karakterek maiak legyenek, de a kapcsolati rendszer ne változzon.
Magyarul hangzik el az opera, ami – bár régen gyakorlat volt –, ma már ritkaság. Milyen előnyei vannak?
Az olasz nyelv dallamosabb, máshol vannak a szünetek, a hangsúlyok, a magyar lent hangsúlyos, tehát az első szótagnál, viszont az olaszban a második, harmadik szótag is törekedhet felfelé. Arra kell figyelnem, hogy úgy hangsúlyozzak, hogy közben megmaradjon a dallam, de ne vesszen el a prozódia. Ebben, és a felkészülésben is rengeteget segített énekmesterem, Imre Gabriella, aki már évek óta egyengeti utam a fejlődésben. Sokszor hívta fel a figyelmemet az apró hangsúlyhibákra. Szóval sok a munka vele,de nagyon boldog vagyok, hogy magyarul énekeljük az operát. Ha külföldön játszunk egy-egy előadást, s a közönség nyelvén fogalmazunk, az mindig rendkívül hálás helyzet. Nem kell a feliratozót nézni, és így minden apró poén megszületik, azonnal érthető. Ez nagyon fontos,és segít, hogy a „nem operarajongó” közönség is megszeresse, magáénak érezhesse ezt a műfajt. Régen az embereknek volt idejük arra, hogyha az operába készülnek, elolvassák a történetet. Ma már kevés az idő, s máshol van az ingerküszöbünk is. A színház a tévével és az internettel versenyzik, és nekünk versenyképessé kell tennünk ezt a műfajt. Úgy, hogy közelebb hozzuk az emberekhez, például magyar szöveggel.
Boncsér Gergely, Bordás Barbara és Peller Károly a Kékszakállban (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Operettszínház)
Milyen érzéssel zárod az Operettszínház évadát?
Két komoly feladat körvonalazta a munkámat: decemberben Gentben német nyelven énekeltem előadásokat, ami azért volt hatalmas feladat, mert nem beszélem a nyelvet.
A másik a Kékszakáll volt, amelyben Boulotte szerepét énekeltem.
Az is girl power-darab: Székely Kriszta rendezte, Pattantyus Dóra készítette a jelmezeket, Balázs Juli a díszleteket. A darab pedig Boulette győzelmének a története, aki egy mexikói takarítónő, nem is tipikus primadonna karakter. Mintha csak a Figaróra készített volna fel ez a szerep!
De jövőre is izgalmas dolgok várnak. A Mayával kezdjük az évadot, amellyel még nem találkoztam egészében, s Réthly Attila rendezővel ez lesz az első közös munkánk. Az évadom második részében pedig színpadra kerül a Carousel, amelyben egy színes szubrett karaktert alakítok. A jövő évben azonban egyetlen olyan klasszikus bonvivánnal sem találkozom, mint például a férjem, Boncsér Gergely, az új bemutatókban ugyanis „csak” Mátékkal dolgozom. Kerényi Miklós Máté és Gömöri András Máté lesznek a partnereim. Kíváncsian várom a közös munkát, nagyon színes évadnak ígérkezik.
hírlevél
