Két fontos szerepet is játszol az Operettszínházban, és bár Don Quijote és Percsik nagyon eltér egymástól, mégis néhány dolog összeköti őket. Mi motiválja ezeket az embereket?
Mindkét figurát a meggyőződése hajtja, és keményen tesz azért, amiben hisz. Az, hogy ez a hit miben nyilvánul meg, illetve istenhitről, vagy társadalmi, esetleg politikai meggyőződésről van-e szó, bizonyos szempontból mindegy is. Ugyanakkor azt gondolom, hogy
aki a Teremtőben hisz, annak egy kicsit nehezebb, mert a hétköznapokban szeretne megfelelni egy felsőbb igazságnak is.
Pedig sok hívő éppen abban talál megnyugvást, hogy kapaszkodókat keres a hitben.
Mindenki hisz valamiben, és ha elfogadjuk, amit a filozófusok mondanak, ez az ateistákra is igaz, ők magában az ateizmusban, az istentelenségben hisznek. Én egy olyan Teremtő létét vallom, aki nem vár el tőlünk semmit a Földön, nincsen számára jó és rossz, de mégis tudom, okkal születünk, van egy életcélunk, aminek az elérésére törekednünk kell. A világ nem lehet cél nélküli!
Nagy Lóránt és Sándor Péter a La Mancha lovagjában (Fotó/Forrás: Juhász Éva / Budapesti Operettszínház)
Ez közelít Don Quijote eszméjéhez.
Nemcsak az övéhez, ez a gondolat Percsikben is éppúgy benne van. Megérkezik Anatevkába, és amellett, hogy szerelmes lesz, fel akarja forgatni a világot. Forradalmat szít, ami egyelőre még nem robban ki, de a történelemből azóta tudjuk, hogy nem sokkal később a kommunizmus nevében nagyon komoly dolgok történtek világszinten, emberek millióinak halálát okozva.
Tehát a cél szentesíti az eszközt, ha meggyőződésből cselekszünk?
Nem, és Percsik sem rombolni akar,
ő csupán egy másfajta berendezkedést kínál a falubelieknek, és őszintén hiszi, hogy a világnak tovább kell mennie és fejlődnie – ehhez pedig az általa képviselt eszmék nyújtanak megoldást.
Mégis felbolygatja a közösség életét, és hozzájárul Tevje családjának széthullásához.
A faluban egy zárt közösség él, amiben a legkisebb ellentét is zavart kelt, és az emberekben nagyon élénken élnek a hagyományok. De nem kell Anatevkába mennünk, hogy ezzel szembesüljünk, hiszen azzal ma is találkozhatunk, hogy a falusi életben sok helyen még őrzik a régi szokásokat, és a mai napig komoly szabályai vannak például annak, hogy mi a nők és férfiak dolga, milyen előírások szerint érintkezhetnek a közösség tagjai. Abban a pillanatban, hogy valaki ebből a közegből kiszakad, találkozik egy másfajta gondolkodásmóddal. Percsik is elment, világot látott, új eszmékkel gazdagodott, amikkel azonosulni tudott – törvényszerű, hogy a megjelenése felforgatónak tűnik.
Nagy Lóránt és Zavaros Anna a Hegedűs a háztetőnben (Fotó/Forrás: Art&Lens Photography / Budapesti Operettszínház)
Azán beleszeret egy konzervatív szemléletű családban nevelkedett lányba. Percsiket mi vonzza Hódelben?
Nyilvánvalóan egyrészről a nőiessége, de sokkal fontosabb, hogy a szépségén túl a fiút vonzza a lány intelligenciája. Hódel egy haladó szellemű nő, akit a hagyományok és a közeg, amiben él, kalitkába zár. Az már más kérdés, hogy az eszmék, amiket követni próbál, a gulágokba és borzasztó politikai tévutak felé vezetik. Ezek a történelem olyan zsákutcái, amik nyomot hagytak bennünk, és talán a most felnövekvő generációkban, a közös tudatban is. Nem véletlen, hogy a legtöbb embert rossz érzéssel tölti el a szomszédban zajló háború, amit a közösségi média révén szinte percről percre lekövethetünk.
Máshogy állsz a szerepeidhez a mostani események fényében?
Tudat alatt persze ott van bennem, ami körülöttünk zajlik, de nem érzem, hogy máshogy játszanék. Ahogy Don Quijote, úgy Percsik tettei sem az erőszakról szólnak.
Percsik az ész diadalát hirdeti, Cervantes pedig hiszi, hogy van megváltás.
Vallják, hogy felelősséggel tartozunk a környezetünkben lévő emberek iránt. A La Mancha lovagjában többek között ezért is kezdődik el a börtönben az a játék, amiben Don Quijote a csatáit vívja.
Don Quijote eszméi működhetnének a valóságban?
Csak azok működhetnek. Ez egy nagyon összetett és izgalmas figura, hiszen a történet több síkon játszódik. Látjuk Cervantes-t, a költőt, aki megalkot egy földesurat, Alonso Quijanát, aki a saját eszméit formálja meg Don Quijote alakjában. Számára a barátság, a bátorság, a nemesség, a nőiesség tisztelete és a hit a legfontosabb – egyébként Percsik is hisz ezekben, csak más formában jelenik ez meg nála. Cervantes Quijanán keresztül akarja a fontos értékeket megmutatni a börtönlakóknak, akik maguk is saját elméjük börtönében léteznek, csakúgy, mint mi magunk.
Olykor mi tesszük börtönné a saját életünket, de ha kicsit megnyugszunk és eltartjuk magunktól a dolgokat, kinyílik a világ.
Hasonlóan működik, mint amikor az ember mesét olvas.
Pontosan ezt érzem a saját gyerekeimnél: az ölembe ültetem őket, beszélgetünk, és már mosolyognak is. Nézem a szemüket, a csodálatot, miközben nagyon sokat tanulok tőlük. Azt hiszem, az a pár év, mióta ők vannak, nagyon sok mindent megváltoztatott bennem.
Ez a színpadi jelenlétedre is hatással van?
Ez talán inkább csak abban érhető tetten, hogy máshogy fordulok például azokhoz a gyerekekhez, akikkel a színházban dolgozom, minden más – ha van – tudat alatt adódik hozzá a jelenlétemhez.
Nagy Lóránt, Zavaros Anna és Földes Tamás a Hegedűs a háztetőnben (Fotó/Forrás: Art&Lens Photography / Budapesti Operettszínház)
A Hegedűs a háztetőnben is szerepel egy kisfiú.
Bozsik Yvette nagyon szeret gyerekekkel dolgozni, ugyanakkor borzasztó nagy felelősség is színpadra vinni őket. Egy ilyen darab bepróbálása komoly színházi feladat, és nem elsősorban arról van szó, hogy ügyes-e, aki bejön a jelenetbe. Színpadon lenni nagy koncentrációt igényel, és ha bármi nem odaillő történik, arra reagálni kell.
Ezt a reakciót pedig sokszor meghatározza a gyerek, hiszen bizonyos gesztusok hamissá válhatnak mellette, tehát ha úgy vesszük, még egyfajta sorvezetőként is szolgál.
Yvette pedig jó érzékkel azt gondolta, hogy a Hegedűs a háztetőnnél szükség van rá.
Valószínűleg nőként is máshogy áll a gyerekekhez.
Fontos, hogy legyenek női rendezők, és úgy gondolom, hogy azt az előadáson is lehet érezni, ha egy hölgy gondolatai jelennek meg a színpadon. Teljesen mást, egy anyai minőséget lát a néző olyankor. Ez a férfi-női energiákról és egyensúlyról is szól: ha túllendül a férfioldal, akkor az egész helyzet már-már agresszív, ha pedig a női, akkor pedig túl lágy lesz – a rendező dolga, hogy ezeket az energiákat arányosan mozgassa, és megtalálja azokat a pontokat, ahol egyiket vagy másikat előtérbe kell helyezni.
Ez az egyensúlyra törekvés az epizódszerepekben is tetten érhető?
Epizodistaként nehezebb dolga van az embernek, hiszen kevesebb a megjelenés, viszont azt a lendületet és energiát, amivel a jelenetet elkezdem, minden bejövetelnél fenn kell tartani, miközben rövidebb idő alatt kell megmutatni a figurát. Egy főszerep esetében, amikor a színész szinte végig színen van, a helyzet sem engedi, hogy lankadjon a figyelem.
Jelenet a La Mancha lovagjából (Fotó/Forrás: Juhász Éva / Budapesti Operettszínház)
Don Quijote viszont ebből a szempontból is érdekes főszerep, hiszen három különböző sík, három különböző figura váltja egymást, amik felfoghatók különálló epizódokként.
Igen, ugyanakkor az Operettszínház előadásában mégsem különülnek el olyan élesen a figurák, mint például Egerben (Nagy Lóránt 2017-ben az egri előadásban is játszotta Don Quijotét – a szerk.).
Vincze Balázs koncepciójának része volt például, hogy az öregedést vizuálisan ne mutassuk meg, hiszen a történet szempontjából nem lényeges, és ezzel az időbeli megfoghatatlansággal adott nekünk egyfajta szabadságot és határtalanságot.
Említetted, hogy Don Quijote eszméi a valóságban is érvényesek lennének, mégis a La Mancha lovagja egy pontján a Tükörlovag megkérdőjelezi, amiben a lovag hisz.
A Tükörlovag nem az eszméket kérdőjelezi meg, hanem a főhőst szembesíti saját magával. Ez egy olyan szerep, ami lehetőséget ad a rendezőknek egy másfajta értelmezés megmutatására, a mi változatunkban például a kettejük harca jóval harsányabb a korábbi verziókhoz képest.
A másik oldalon pedig ott van Sancho, aki nem szembesít, hanem belemegy Quijana játékába.
Sancho mindig ott van Don Quijote mellett, köztük nagyon erős szövetség van. A fegyverhordozó is ugyanúgy hisz a lovag eszméiben, és ha működik az előadás, akkor a nézőket – az inkvizíció foglyaihoz hasonlóan – továbbgondolásra készteti, valamit megváltoztat az emberben.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Nagy Lóránt a La Mancha lovagjában (fotó: Juhász Éva / Fidelio)
hírlevél
