- Sajnos nagyon keveset tudunk itt Budapesten a németországi fellépéseidről... Milyen darabokban énekelsz mostanában?

- Játszom Johann Christian Bach Temistocle című operájában, melynek címszerepét a nyári premieren a legnagyobb régizene-szakemberek közé tartozó Reinhard Göbel vezényletével énekelhettem. A darab érdekessége, hogy eredetileg is Mannheimban mutatták be, 1772-ben, de nem csak emiatt megy nagy sikerrel. Emellett három felújításon dolgozom éppen Mannheimban, ezek egyike A varázsfuvola, amibe egy lebetegedett tenorkollégám helyett ugrottam be. A Werther-felújításban most debütáltam - mondanom sem kell, rettentő nagy kihívás volt, sokat ki is vett belőlem. A varázsfuvolát azért tudtam csak elvállalni, mert Tamino szerepe szinte már álmomból felkeltve is megy.

- Pedig egy jó régi interjúdban azt mondtad, nem tartod magad Mozart-tenornak, és elsősorban a romantikus operákban érzed jól magad. Ehhez képest egyre-másra megtalálnak a Mozart-szerepek, 2011-ben például Strassbourgban a Szöktetés Belmonte-jaként arattál nagy sikert.

- Igen, rá kellett jöjjek, hogy a mai operavilágban már nem nagyon működik az, ami akár csak húsz évvel ezelőtt. Főleg Németországban, de a néhány kivételtől eltekintve  a világban szinte mindenhol arra törekednek, hogy társulati tagokkal működtessék a színházakat - főként pénzügyi okokból. Ennélfogva sokkal szélesebb kell legyen az énekesek repertoárja, mint Alfredo Krausnak vagy akár Pavarottinak volt.

- A következő hónapokban újra sokat leszel Budapesten, hiszen decemberben két Traviata, jövő februárban a Don Giovanni, aztán márciusban az Anyegin, áprilisban pedig a János vitéz vár rád, összesen csaknem húsz alkalommal.

- Hála Istennek nagyon sok szerepre és előadásra szóló felkérést kaptam a Magyar Állami Operaháztól, nem is mindent tudtam elvállalni. Volt, amit korainak tartottam, de azt sem tehettem meg, hogy csak Magyarországon lépjek fel, és minden német előadásomat lemondjam. Úgy érzem, most számítanak rám Budapesten, de bármi megtörténhet. Egyik színház mellett sem kötelezhetem el magamat kizárólagosan, és ezt szerencsére megértették és elfogadták itthon és Németországban is.

- Az elmúlt években miért nem láthattunk itthon? Nem sikerült összeegyeztetni a magyar és a német színpadot?

- Még egyszerűbb a helyzet: az Operaház korábbi főzeneigazgatója nem óhajtott velem dolgozni, és nem kínált egy szerepet sem. De hasonló helyzet bárhol és bármikor előfordulhat, ezért is szeretnék több lábon állni.

- Ha nem is úgy, mint annak idején a Margitszigeten a Rómeó és Júliában, de a Don Giovanniban és a János vitézben is feleségeddel, Hajnóczy Júliával együtt szerepeltek majd.

- Ez a legcsodálatos dolog, amit csak el tudunk képzelni. Annál is inkább, mert kisfiunk születése után úgy térhet vissza a feleségem, hogy rögtön újra együtt tudunk fellépni. Persze Zerlinának és Don Ottaviónak nincs páros jelenete, úgyhogy együtt nem készülünk, de jó lesz a rendezésről, meg az előadásokról beszélgetni és bátorítani egymást. Ennek a gyönyörűségét csak az tudja elképzelni, aki lépett már föl a házastársával egy színpadon. Don Ottavio szerepét egyébként játszottam már korábban Budapesten illetve Weimarban, és 2013-ban Toulonban is fogom énekelni néhány alkalommal.

 - A bázisod tehát marad Németország?

- Ha gyakorlati szempontból nézzük, akkor igen, Németország-szerte van a legtöbb előadásom. Két évre írtam alá Mannheimban, és szinte már tagnak számítok Weimarban is. A lelki bázisom azonban Buda környéki falucskánkban van, ahol most lett kész a házunk. Ha van négy-öt szabadnapom egyben, akkor mindenképpen hazaautózom, Juliék pedig, ha csak tehetik, jönnek velem. Tudtuk, hogy ez vár ránk, de tény, hogy lehetetlen élvezni a kétlaki életet.

- Mely szerepek várnak rád még az évadban?

- Ez az idény igazán nehéznek ígérkezik, csaknem hetven előadásban fogok énekelni. A már említett szerepek mellett Cassio vár rám az Othellóból, illetve egy nem túl ismert Schumann-opera, a Faust-Szenen, melyet félig szcenírozva fogunk színre vinni Mannheimban. De nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy csak ezt a nyolc-tíz szerepet éneklem, de több operaházban is - így koncentráltan tudok dolgozni a szólamokkal, több rendezésben is módom van minél jobban magamévá tenni a szerepeket, és egyre többet megtanulok a darabokról.

- Van még mestered, aki a szerepek, illetve az énektechnikád csiszolásában a segítségedre van?

- Szinte minden énekesnek szüksége van arra, hogy dolgozzon a hangján, és nagyon fontos, hogy az embernek egyben külső kontrollja is legyen. Énekórákat újabban Kolonits Klárától veszek, de szeretek több forrásból táplálkozni, és zongoristákkal is szoktam együtt dolgozni. Rendszeresen járok továbbá mesterkurzusokra, legutóbb például Francisco Araizával vettem át a Werthert Stuttgartban. Ezek az alkalmak rendkívül fontosak, és nagyon jó befektetésnek szoktak bizonyulni.

- Hogy érzed magad egyébként a német operaszínpadon? Más, mint itthon játszani?

Nagyon izgalmas német színházban dolgozni, sokat várnak el az embertől, de garantált a magas színvonal. A német színházak rendkívül jól szervezettek, minden szempontból profik, nincs fúrás, nincs irigység, és egyenletesen magas színvonalúak az előadások. Nem egyszer volt olyan vendégem Weimarban, aki a világ vezető operaházaiban is megfordult már, és úgy ítélte meg, hogy bárhol megállná a helyét a látott produkció.

- És ami a tipikusan aktualizáló, olykor botrányos német rendezéseket illeti?

- A közhelyet erősítve azt mondhatom, hogy a modern rendezés is csak akkor jó, ha a zenével, az operával harmonizáló koncepció áll mögötte. Ha csak öncélú, akkor nem működik - sajnos gyakran ez is előfordul. De a rendezői színház korszakát éljük, nem lehet fellázadni a rossz rendezések ellen sem.

- Jut-e időd ennyi operaszerep mellett a dal- és oratóriumrepertoárra?

- Sajnos időm és lehetőségem is kevesebb van rá, mint szeretném. De többször éneklem az évadban Beethoven IX. szimfóniáját, többek között Weimarban szilveszter és újév alkalmából, Kocsis Zoltánnal pedig egy Debussy-dalestet terveztünk. Most is kaptam egy felkérést, amiről még csak annyit árulhatok el, hogy Haydn Évszakok című művéről van szó.

- És ami a XX. század zenéjét illeti?

- Modern operára e pillanatban - szerencsére - nem kértek föl, és ha tehetném, nem is vállalnék el "megtanulhatatlan" vagy "elénekelhetetlen" kortárs szerepeket. De például egy Britten-operában nagyon szívesen kipróbálnám magam.

- Négy éve azt mondtad, hogy hat éve vetted utoljára a kezedbe a klarinétot, azaz éppen tíz éve lenne, hogy letetted a hangszert. Hacsak...

- Úgy látszik, a tíz bűvös szám, mert idén újra elővettem a hangszert: a kisfiamnak játszottam. Úgy tűnt, hogy élvezte! Persze lehet, hogy nem annyira, mint én. Egészen megdöbbentem, milyen jól megy ennyi év kihagyás után! (nevet)

- Akár még az is megtörténhet, hogy egyszer énekelj és klarinétozz is a színpadon?

- Igen, a Toscában, ha egy kellőképpen elvetemült rendező úgy döntene, hogy én játsszam a klarinét szólót a III. felvonásban az áriám előtt. Az bizony nagyot szólna!