Zenés színház

"Bringa-casting" a Dóm téren

2013.04.26. 17:05
Ajánlom
Nagy Ervin és Juronics Tamás válogatja ki azokat a drótszamarakat, melyek színpadra gurulhatnak a Leányvásár című operettben nyáron a Dóm téren. A hétvégi program során akár tekerhetünk is a művészekkel és belépőket is lehet nyerni az előadásra.

Harminc bicikli is „szerepel" a Szegedi Szabadtéri Játékok nyitóprodukciójában, a Leányvásár című operettben. Gothár Péter rendező a darab bizonyos jeleneteiben nagy szerepet szán a kétkerekű járműveknek, úgyhogy azok a vállalkozó kedvű szegediek, akik benevezik sajátjukat a május 4-i, szombati bringa-castingra, fontos segítségére lehetnek a készülő produkciónak. Így a szegedi biciklis társadalom összefogása is szerepet játszhat a darab sikerében.

A program regisztrációval kezdődik: reggel fél tízkor a REÖK előtt várják a bicikliket és tulajdonosaikat. Jelentkezni bármilyen, felnőtt kerékpárral lehet. A kellemes tavaszi délelőtt közös tekeréssel folytatódik, hiszen Juronics Tamás koreográfus és a darab főszerepét alakító Nagy Ervin vezetésével a jelentkezők átgurulnak a Széchenyi téren keresztül a Dóm térre. A résztvevők a helyszínen limonádéval frissíthetik fel magukat, majd elindul a bringa szépségverseny, ahol a művészekből álló kétszemélyes zsűri válogat majd a felsorakozott járművek közül.

Érdemes minél előbb regisztrálni a castingra, hiszen aki az első húsz közt vállalja, hogy testfestők a Leányvásár emblémáját rajzolják arcára, lábára vagy karjára, páros belépőt kap az előadásra. Ráadásul olyan népszerű művészek társaságában léptetheti fel kedvenc járgányát a Dóm téri deszkákon, mint Schell Judit, Hegedűs D. Géza, Ujlaki Dénes vagy épp Keresztes Tamás. A biciklikre június 21-től a szegedi próbákon és három előadásnapon lesz szükség.

A Leányvásár július 5-én nyitja az idei Szegedi Szabadtéri Játékokat és még két estén élvezhetjük a népszerű dalokat, mint például a Kettecskén vagy a Gilolo. Gothár Péter rendezésében és szerzőtársai, Varró Dániel és Vinnai András közreműködésével teljesen új köntösben láthatják a nézők a művet. Az előadáson végigvonuló, fő helyzetkomikum a kövérek és soványak ellentétére épül, mely számtalan kacagtató helyzetet szül és a darab egyik fontos bonyodalmát, Tom Miggles álcáját is hangsúlyosabbá teszi.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Könyv

Közös sorozattal jelentkezik Nyáry Krisztián és Bősze Ádám

A magyar széppróza napján, Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulóján mutatják be az Óbudai Társaskör második jubileumi produkcióját Jókai sétány 200 címmel. Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Bősze Ádám zenetörténész új sorozata február 18-án debütál.
Plusz

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Klasszikus

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.
Vizuál

Vasárnap zár a Magyar Nemzeti Galéria biedermeier-kiállítása

Február 16-ig láthatja a közönség a Biedermeier mindennapok. Művészet és polgárosodás a 19. századi Magyarországon (1815-1867) című tárlatot a Magyar Nemzeti Galériában. A kiállítás egyedülálló módon ad átfogó képet a biedermeier nevével fémjelzett korszak művészetéről, mely Valentin-napon páros kedvezménnyel tekinthető meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Lelkiismereti kérdések – Matthew Wild rendező a Macbethről

Dél-Afrikából érkezik Budapestre az európai zenés színpadokat sorra hódító rendező, Matthew Wild, hogy Verdi Macbethjét új elképzelés szerint állítsa színre.
Zenés színház ajánló

Peller Anna és Peller Károly lesznek az Operabeavató következő vendégei

Különkiadásokkal búcsúzik a közönségtől az Operabeavató, Dinyés Dániel és Göttinger Pál előadássorozata. Február 15-én az operett kerül terítékre a népszerű programon, ennek megfelelően a műfaj két meghatározó művésze, Peller Anna és Peller Károly lesznek a vendégek.
Zenés színház interjú

Operát írtak porszívóra – beszélgetés Iván Sárával és Perczel Enikővel

Kortárs operabemutatóval indította az évet a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, az Előjáték Lear királyhoz a vidéki teátrum számára készült. A zenei tagozat fiatal tehetsége, az Olaszországban zeneszerzést tanult Iván Sára írta a partitúrát, a librettóért Perczel Enikő dramaturg felelt. A közös munkáról, a mű születéséről és egy különleges porszívóról beszélgettünk velük.
Zenés színház magazin

1100. előadásához érkezik A padlás a Vígszínházban vasárnap

Újabb színháztörténeti pillanathoz, az 1100. előadásához érkezik A padlás február 9-én a Vígszínházban. Minden idők legsikeresebb magyar zenés színpadi művét Marton László rendezésében mutatták be 1988. január 29-én. A premier hosszú vastapssal zárult, és azóta is folyamatosan telt házzal futnak az előadások.
Zenés színház interjú

Sümegi Eszter: „A felnőtt embernek is kell a mese”

Bár az olasz és német repertoár számtalan nagy szerepében hódította meg a közönség szívét, Sümegi Eszter pályája nemrég izgalmas fordulatot vett: Turandotként debütált a Magyar Állami Operaházban.