Zenés színház

Bródy és Szörényi is szerepel az új István, a királyban

2015.07.02. 11:11
Ajánlom
Az olvasópróbával július 1-én megkezdődtek a a rockopera előkészületei. A bemutató augusztus 18-án és 19-én lesz a városligeti Királydombon Novák Péter rendezésében.

"A mostani oratórikus feldolgozásban, koncertszínházban a zene és a szöveg, illetve a színpadra lépő személyiségek élveznek prioritást, nem pedig a látványelemek. Nem akarunk véleményt formálni, ebben inkább a nézőkre számítunk" - fogalmazott Novák Péter az olvasópróba előtt.

A rendező szerint az István, a király a legnagyobb társadalomformáló erővel bíró darab volt az elmúlt három évtizedben Magyarországon. Novák Péter kitért arra, hogy autentikus, de a rendhagyótól eltérő előadás lesz, amelyben megmarad az érzelmi töltet, de marad talaj a gondolatoknak arról, miről is szól a történet. "Az István, a király a létezésünkkel, identitásunkkal foglalkozik, eszmerendszerek befogadásával, hogy milyenek vagyunk, milyen országot építünk, léteznek-e elátkozott történelmi pillanatok vagy az emberek alakítják a történelmet, áldozatok árán" - fejtette ki.

Mint elhangzott, a díszlet kicsit az ókori színjátszást, az amfiteátrumot idézi meg, ugyanakkor egy-két elem időről-időre vissza fog kacsintani az 1983-as előadásra is. A történet megértésében mozgásszínházi háttér segít, de ezúttal kevesen lesznek a színpadon, plusz töltetet ad majd a fiatal képzőművészek műalkotásaiból álló háttérvetítés.

225ABAA5-D975-4BF5-BF2C-7F90216D48A4

Bródy János és Szörényi Levente - Veled, Uram! - sajtóbemutató

Az eredeti, Koltay Gábor által rendezett 1983-as előadás gárdájából hárman szerepelnek: Varga Miklós most is István király lesz (1983-ban Pelsőczy László volt a címszereplő, de az énekhangot Varga Miklós kölcsönözte számára), Deák Bill Gyula Táltost, Nagy Feró pedig Laborcot alakítja. Feke Pál lesz Koppány, a további főbb szerepekben Keresztes Ildikó (Sarolt), Danics Dóra (Gizella), Radics Gigi (Réka), Aradi Imre (Asztrik) és Kocsis Tibor (Vecelin lovag) lesz látható. Színpadon lesz a két szerző is: Szörényi Levente elénekli a Te kit választanál című dal, Bródy János pedig krónikásként lesz látható és hallható.

"Sajnálom, hogy az 1983-as királydombi bemutatón nem én voltam a címszereplő, de azért viszonylag gyorsan 'rehabilitáltak', hiszen már a következő évben én alakítottam Istvánt. A helyszín valóban újdonság lesz nekem, bár a 32 évvel ezelőtti előadás végén én is meghajoltam a többiekkel" - mondta Varga Miklós.

Az énekes megjegyezte, hogy az István, a király rockopera nyitotta meg számára a zenés színház kapuit, és azóta számtalan főszerepet játszhatott el. "A rock és a zenés színház egyformán kedves nekem, a kettősség végigkíséri a pályámat, hol az egyik dominál, hol a másik. Ugyanakkor prózai szerepet is alakíthattam filmben, és most is játszom egy prózai darabban a József Attila Színházban".

Rosta Mária, az előadás producere az olvasópróba előtt elmondta: az eredeti, augusztus 19-i, majd a később beiktatott 18-i eladásra egyaránt elfogyott mind a háromezer ülőhely, már csak állóhelyek kaphatók. Mint a korábban elhangzott, a produkció a 2015-2016-os évadban az ország 14 sportcsarnokába megy el.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Kilép a POSZT-ot szervező cégből a Magyar Színházi Társaság

A szervezet azt sérelmezi, hogy nem tudják megfelelően gyakorolni tulajdonosi és ellenőrzési jogukat. FRISSÍTÉS: Karsai György kilép a POSZT Tanácsadó Testületéből.
Klasszikus

Nem vagyok kétlaki - Interjú Selmeczi Györggyel 

Kisorosziban Selmeczi György, Orbán György, Vajda János és Csemiczky Miklós zeneszerzők fogadták a Partitúra stábját. Miklósa Erika és Batta András a kamerák előtt pillanthatott be a kortárs magyar zeneszerzés Négyek-nek is nevezett csoportja semmihez sem hasonlítható alkotói miliőjébe.
Klasszikus

Alig egy hónap, és kezdődik Érdi Tamás nyári fesztiválja

Ötödik alkalommal rendezik meg a Klassz a pARTon! fesztivált. Idén negyven koncertet, összesen 62 programot látogathatunk a hazai vízpartokon.
Színház

Balogh Tibor válasza Karsai Györgynek

A POSZT Szakmai Tanácsadó Testületének tagja nyílt levélben reagál Karsai György egyetemi tanár, színikritikus hétfőn közzétett írására, amelyben lemond a POSZT Tanácsadó Testületi tagságáról.
Klasszikus

Így gyakorolj! – Tabea Zimmermann brácsaművész tanácsai

A hazánkban is gyakran megforduló brácsaművész, Várjon Dénes zenészpartnere a Strad hasábjain hat pontban szedte össze tanácsait a fiatal (vonós)hangszereseknek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Olyan ez, mint egy jókedvű sütés-főzés

Opera és festői nyáreste Szentendrén – 100 százalék élmény! Megadja a kulturális nyár alaphangját a június 29-ei szentendrei Operagála.
Zenés színház operett

Népi tánc színesíti idén a Budavári Palotakoncerteket

Elemi szenvedélyek – ez a címe a Budapesti Palotakoncertek idei gálaműsorának, amelyet a budai vár Oroszlános udvarában rendeznek augusztus 2-án és 3-án.
Zenés színház interjú

Fischl Mónika: „Ez az este örömzene lesz”

Első szerepe operaszerep volt, ma az Operettszínház primadonnájaként ismerjük Fischl Mónikát, akit nyáron egy operagálán is hallhatunk Szentendrén. Interjúnkban felelevenítettük pályájának lényeges mozzanatait.
Zenés színház koktélparti

5 dolog, amit talán nem tudtál Wagner Ringjéről

Wagner tetralógiája, A Nibelung gyűrűje megkerülhetetlen monstruma a zenetörténetnek. Összeszedtünk öt dolgot, amit talán nem tudtál róla.
Zenés színház interjú

Kendi Lajos: Sportot űztem a beugrásokból

Kendi Lajos baritont, a tavalyi szegedi Rigoletto főszereplőjét nem kell bemutatni a magyar operaszerető közönségnek. Az énekes elmesélte, hogy miért szerette sokáig a merész beugrásokat, és miért meghatározó mű a Figaro házassága karrierjében.