Zenés színház

Budapesti lecke Bayreuthnak

2008.07.02. 00:00
Ajánlom
Budapest és Bayreuth különös vetélkedője két éve kezdődött, a Parsifallal. Az előzetes hírek amolyan félig koncertszerű, félig-megrendezett előadásról szóltak: a szerencsések, akik látthatták, nem ezt az emléket őrzik.

Két fiatal rendező (Szemerédy Alexandra és Parditka Magdolna) a maga nemében mesterművet alkotott, takarékos, ám a tér adottságait roppant ügyesen kihasználó és soha sem szegényes inszcenálásuk semmiféle hiányérzetet nem hagyott maga után, sőt: maximálisan szolgálta a zenét, a drámát.

Tavaly A Rajna kincse és A walkür került sorra. Mindkettőt láttam (s most kölcsönkapott felvételről igyekeztem feleleveníteni benyomásaimat). A Rajna... rendezése vetítésekkel, egyes szereplők megkettőzésével, különös asszociációkkal eleinte határozottan érdekesnek tűnt, A walkürben már néha bosszantottak Hartmut Schörghofer fura rébuszai. Most a Siegfriedben és Az istenek alkonyában (a 21-22-i előadást néztem meg) fokozódott a bosszúság. Mi az ördögöt jelent a rút olajfolt, mivégre porszívózik egy vörös hajú leány a képen, miközben Hagen éppen azon mesterkedik, hogyan veszejtse el csellel Siegfriedet, mit keres újra és újra Loge, a tűz mitikus félistene a színpadon, miért ő az, aki a végén lezárja a négy estés világdrámát, amelyben éppenséggel a víz gyűri le a tüzet, és a zenekarban pedig a szeretet, a szerelem himnikus melódiája szól…

 
 

Hazafelé menet el is határoztam, most aztán leszedem a keresztvizet a modern rendezői önkényeskedésről, gátlás nélkül kiöntöm haragomat. Bele is kezdtem, becsülettel. A szatíra éles Nothungjával, félelmet nem ismerve kaszaboltam le egyik jelenetet a másik után. Csakhogy közben elpárologott a nemes indulat. A kósza emlékekből kezdett ugyanis kirajzolódni egy elég következetes koncepció. Olyan koncepció, amellyel magam elvi okokból nem értenék ugyan egyet (erről később), de amelynek a léte tagadhatatlan és tiszteletre méltó.

Engedtessék meg itt egy kis kanyar. Tartok tőle, mire ezek a sorok megjelennek, már nem látható az a kiállítás, amely a Művészetek Palotája egyik (sajnos kissé kieső) szegletében a magyar Wagner-előadásokról, közelebbről a Ringről ad némi képi ízelítőt. Hihetetlenül tanulságos és szórakoztató látni a régi jelmezeket. Dőlnénk a kacagástól, ha ma ilyen figurák jelennének meg a színpadon. És a vidámparki barlangvasúton éreznénk magunkat, ha olyan sárkány jelenne meg, amilyet Wagner elképzelt. Most el kellene mantrázni a szokásos szöveget, hogy Wagner zseniális zeneszerző volt ugyan, de roppant terjengős szövegíró (olvassák el A walkür első jelenetét: tömörebb és drámaibb szöveget alig ismerek) és harmadrangú (vagy legfeljebb átlagos) rendező. Maradjunk annyiban: feladja a leckét utódainak. Rajna belülről, sellőkkel, kőrisfa köré épített ház, félszemű Wotan a dárdával… meg a béka, ami még Chéreau-nak is fennakadt a torkán (mekkora zöld hüllőt dobnak be nála hátulról!).

 
 

Egy hagyományhű kísérletet persze ismerek, a Metropolitan operáét (amely DVD-n is hozzáférhető), rücskös, undorító törpékkel, tűzokádó sárkánnyal, amely furcsa módon mégsem illúzióromboló és nevetésre ingerlő. De alapjában véve a feladat szinte lehetetlen. Nagyot változott ezen a téren az ízlés, az elvárás. Schörghofer tehát jól teszi, ha elhagyja a színpadi realizmust, legfeljebb diszkréten, szinte ironikusan utal rá (a medve árnyával, a gyerekrajzszerű sárkánnyal a Siegfriedben) és sokkal mélyebbre igyekszik hatolni. A baj szerintem a mélység mértékével van. Az olajfolttal (vagy szurokkal) még egyetértenék. Hihetetlenül disszonáns ugyan Brünnhilde és Siegfried nagy szerelmi duettje alatt – de hát Brünnhilde itt nem a tisztességes polgár kislány vonakodását adja elő. Azért vonakodik, mert tudja, odaadása az istenvilág végzetét hozza. Ez a látomás gyötri – és meg is változik az illusztráció, amikor mégis elhatározza magát: a rémálomból álomkép válik. Azt is el tudom fogadni, hogy a Wotant kísérő fekete alakok (amelyekről kiderül: valójában a hollók, s amelyek közül az egyik hordozza a dárdát) a halál birodalmát jelenítik meg. Pontosabban azt, hogy Wotan rendszere, törvénye, alkotmánya (amelyet maga volt kénytelen megszegni) pusztulásra van ítélve. Vele szemben a piros Loge képviselné az életösztönt, az energiát, átvitt értelemben a szerelmet. Ezért győz a végén. Ő nem egyszerűen a tűz, sokkal több annál. Csakhogy ez nem Wagner – hanem a wagneri mítosz egyik értelmezése (ha nem tévedek nagyot: Doningtoné). A mítosz mítosza tehát. S itt az elvi kifogásom. Ugyan milyen alapon várható el 1700 embertől (azt hiszem ennyi a terem befogadó-képessége), hogy ilyen vitatható teóriákkal felvértezve figyeljék az eseményeket? Ha jól emlékszem, eredetileg az lett volna a cél ezeknél a budapesti előadásoknál, hogy a rendezés segítséget adjon a nézőnek. Ezt a feladatot Schörghofer nem teljesíti. Sőt: elvonja a figyelmet a zenéről.

Vegyünk még két példát: először a porszívót. Amíg a Gibichung-világ eseményei zajlanak, a vetítőn a néző egy hivatalt lát. Fekete férfiak és feketébe öltözött, de vöröshajú, egyforma nők állnak sorba, (fekete és vörös már megint!) kávéznak, néhányan bútorokat tologatnak, kaktuszt vonszolnak ide-oda. Meg porszívóznak. Orwelli jelenet, csak a telekép hiányzik. Vagy talán az sem: akad egy aranyozott szélű tükörféle. Talán nem csak tükröz: megfigyel. Folyik a látványos semmittevés, a la brüsszeli központ. Az aktualizálástól a produkció létrehozói az ismertető szerint elhatárolják magukat. Vagy mégsem annyira? Minden esetre hosszú percek telnek el, míg a néző görcsös figyelemmel megpróbálja értelmezni a látottakat – holott elsősorban a hallottakkal kellene törődnie. A másik részlet: a sellők. Schörghofer szerint megöregedtek a mű végére. Férfiszemmel nézve kevésbé vonzó hölgyek úszkálnak a zavaros vízben. Jó ötlet volna – ha Wagner zenéje nem változatlanul csábítónak jelenítené meg őket.

 
 

A zenei megvalósításra térve a kritikusnak szerencsére egyszerűbb a feladata. Az énekesek kiválasztásánál Fischer Ádám magasra teszi a mércét. Kisebb szerepeknél sem megy bele rossz kompromisszumokba (reméljük ezt a szokását az Operaház vezetőjeként is megtartja majd). Kiváló nornákat és sellőket hallhattunk (Kovács Annamária, Németh Judit, Temesi Mária, illetve Gonzalez Mónika, Gémes Katalin, Schöck Atala). Végre egyszer nem okozott szenvedést Erda, akit valami titozatos okból rendszerint fénykorukon messze túllévő énekesekre szokta bízni. Cornelia Kallisch esetében ez az állapot még odébb van. Alan Titus hangjának fénye egy picit már megkopott, de így is nagyszerű Wotan. Hartmut Welker Alberichjét, Walter Fink Fafnerét ugyancsak kifogástalannak éreztem. Michael Roider remek karaktertenor – ám sajnos Gerhard Stolze egykori Miméjének emlékétől nem tudok szabadulni (lásd a Karajan dirigálta CD-sorozatot). Ahogy Stolze kiejti a "Lohn" szót, döbbenetesen erős és egyenes, torz és mégis gyönyörű hangon – nos, ezt a szintet nemhogy felülmúlni, megközelíteni is lehetetlen.

Oskar Hillebrandt talán valamivel haloványabbnak tűnt – ám Gunther szerepe eleve nem sokat kínál az énekesnek. Markovics Erika viszont kiváló Gutrunének bizonyult. Úgy hozta a sors, hogy két Siegfried-Brünnhilde párost hallhattam. A Siegfied-operában Christian Franz és Evelyn Herlitzius olyan teljesítménnyel ajándékozott meg, amelyet alighanem a bayreuthi szentélyben is aranybetűkkel írnának a krónikába. Stig Andersen és Susan Bullock ezt a csodát Az istenek alkonyában nem tudta megismételni. Főleg Bullocknál zavart olykor a hang lebegése, az erős vibrato. De persze soha rosszabbat budapesti Wagner-előadásokon… A végére hagytam Matti Salminent. Azt hiszem, nála jobb Hagen soha nem volt, és nem is lesz egyhamar. Döbbenetes (még mindig döbbenetes!) hang, tökéletes szövegmondás, a szerep maximális tudása, átélése. Már ahogy áll és néz, az is félelmetes és megrendítő.

 
 
 

A MR Énekkarának aránylag kis feladat jutott – kifogástalanul teljesítették. Az MR Szimfonikusokról nem tudok meghatottság nélkül szólni. Szeretném látni azt az együttest, amelyik ilyen mennyiségű és nehézségű zenét (a teljes Ring 16-17 óra!) ilyen kevés hibával, ennyire ihletetten és lelkesen tud megszólaltatni. Kovács László, a betanító karmester fantasztikus munkát végzett. Fischer Ádám érdemei pedig alig méltathatók. Amit Wagnerről tudni lehet, azt ő tudja. Újból és újból Kroó tanár úr feledhetetlen Wagner-kurzusa jutott eszembe. Kroó nem adta Furtwaenglernél, Ludwig Suthausnál, Kirsten Flagstadtnál, Birgit Nilssonnál alább. Fischer ezt a tradíciót viszi tovább. Nem irigylem a Bayreuthi Ünnepi Játékok felelős vezetőit. Budapest ugyancsak feladta nekik a leckét.

 
 

(2008. június 19. 18:00 - Richard Wagner: A Rajna kincse - Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem; km.: Alan Titus (Wotan), Oskar Hillebrandt (Donner), Fekete Attila (Froh), Christian Franz (Loge), Hartmut Welker (Alberich), Michael Roider (Mime), Jan-Hendrik Rootering (Fasolt), Walter Fink (Fafner), Németh Judit (Fricka), Herczenik Anna (Freia), Cornelia Kallisch (Erda), Wierdl Eszter (Woglinde), Gémes Katalin (Wellgunde), Gál Erika (Flosshilde)

2008. június 20. 16:00 - Richard Wagner: A walkür - Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem; km.: Stig Andersen (Siegmund), Walter Fink (Hunding), Juha Uusitalo (Wotan), Evelyn Herlitzius (Sieglinde), Susan Bullock (Brünnhilde), Németh Judit (Fricka), Wittinger Gertrúd (Helmwige), Somogyi Eszter (Gerhilde), Ardó Mária (Ortlinde), Fodor Gabriella (Waltraute), Várhelyi Éva (Siegrune), Bokor Jutta (Rossweise), Bakos Kornélia (Grimgerde), Kovács Annamária (Schwertleite); MR Szimfonikusok (a zenekart betanította: Kovács László)

2008. június 7. és 21. - Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem - Richard Wagner: Siegfried; km.: Christian Franz (Siegfried), Michael Roider (Mime), Alan Titus (Vándor/Wotan). Hartmut Welker (Alberich), Walter Fink (Fafner), Cornelia Kallisch (Erda), Susan Bullock (Brünnhilde, 21-én Evelyn Herlitzius), Gál Gabi (Az erdei madárka hangja)

2008. június 14. és 22. - Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem - Richard Wagner: Az istenek alkonya; km.: Stig Andersen (Siegfried), Oskar Hillebrandt (Gunther), Matti Salminen (Hagen), Hartmut Welker (Alberich), Susan Bullock (Brünnhilde), Markovics Erika (Gutrune), Cornelia Kallisch (Waltraute), Kovács Annamária (1. norna), Németh Judit (2. norna), Temesi Mária (3. norna), González Mónika (Woglinde), Gémes Katalin (Wellgunde), Schöck Atala (Flosshilde)

Km.: MR Szimfonikusok (a zenekart betanította: Kovács László); MR Énekkar (karigazgató: Strausz Kálmán); vez., műv. vez.: Fischer Ádám; rend., d.: Hartmut Schörghorfer; kor.: Teresa Rotemberg; j,. báb: Corinna Crome; fény: Andreas Grüter; dramaturg: Christian Martin Fuchs; videó: Torge Moller, Momme Hinrichs - fettFilm; a zenekart betanította: Kovács László)

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

„Az operettek a szüleim, a musicalek pedig a férjeim” – 90 éve született Galambos Erzsi

Balerinának készült, az operettek és musicalek koronázatlan királynője lett. Már gyerekkorában megtalálták a kisebb szerepek, később pedig olyan színészlegendákkal lépett színpadra, mint Somlay Artúr, Básti Lajos, Latabár Kálmán vagy Honthy Hanna. 1931. december 5-én született Galambos Erzsi.
Klasszikus

Magnificat, az örömteli várakozás himnusza

Számos zeneszerzőt megihletett a bibliai szövegre épült keresztény himnusz, a Magnificat, mely hagyományosan az adventi várakozás során szokott elhangozni.
Jazz/World

Elhunyt Kóbor János

78 éves korában elhunyt Kóbor János, az Omega együttes frontembere. A zenészt hetek óta kórházban kezelték koronavírus-fertőzéssel.
Plusz

Kihirdették a 2021-es Prima Primissima Díj nyerteseit

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott pénteki gálaesten.
Klasszikus

„Fontos, hogy ismét közel kerüljünk a közönséghez” – Beszélgetés Dinyés Somával

December 16-án családjával ad koncertet az Óbudai Társaskörben Dinyés Soma, akit régizenei munkásságáról és karnagyi tevékenységéről is sokan ismernek. A művész a koncert kiinduló ötlete mellett az utánpótlás-nevelés kérdéseiről és a kóruséneklés fontosságáról is mesélt

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

„A humor a legszebb eszköz a sötétség ellen” – interjú Dénes Viktorral

Számos operettben bizonyított már táncoskomikusként, ezúttal azonban Rozsda Lovag bőrébe bújik Dénes Viktor a Budapesti Operettszínház zenés mesejátékában, a Rozsda Lovag és Fránya Fridában. Az újrahasznosított főhősről, a környezettudatosságról és a commedia dell’arte darabbéli megjelenéséről beszélgettünk.
Zenés színház hír

Különleges produkcióval álltak színpadra a Madách Színházban a Baltazár Színház művészei

Rendhagyó előadással tisztelgett a Madách Színház december 2-án a sérült emberek előtt a fogyatékossággal élő emberek világnapja alkalmából. A Szerencsejáték Zrt. „Tarts velünk egy akadálymentes jövőért!” kampányának részeként ugyanis a Mamma Mia! egyik betétdalát az előadás szereplői a Baltazár Színház színészeivel közösen adták elő.
Zenés színház kritika

A mitológiai szörnyek valósága

Eötvös Péter-ősbemutatót tartott a Berlini Állami Opera. A zeneszerző Sleepless című opera-balladája Jon Fosse Trilógiája alapján készült, Mundruczó Kornél állította színpadra.
Zenés színház hír

Polyák Lilla 20 év után távozik a Madách Színházból

A színésznő a hírt Facebook-oldalán jelentette be, köszönetet mondva a színház dolgozóinak az eddigi közös munkáért.
Zenés színház interjú

Régi-új mesék – Beszélgetés Székely Krisztával

A Hoffmann meséinek van terjedelmes mennyiségű hiteles kézirata, kritikai kiadása, de nincs definitív verziója. Fodor Géza „ismeretlen remekmű”-nek nevezte Offenbach befejezetlenül maradt operáját, amelyre – szintén Fodort idézve – önmagában nem, csak interpretációtörténetileg tekinthetünk. Ezt a történetet írja tovább az Opera előadása, amelyet Székely Kriszta rendez.