A fesztivál ekkorra elkönyvelhette a 2006-os első bemutatkozás, a Parsifal átütő nemzetközi sikerét, és kialakította az elkövetkező évek, a teljes Ring színpadra állításának ideáját, alkotói csapatát, technikai tervét.
2009-től a Ring mellett ismét színre került a Parditka Magdolna és Szemerédy Alexandra által rendezett Parsifal. Kettejük munkája volt a 2010-ben bemutatott, a Magyar Állami Operaházzal közösen létrehozott, ugyancsak átütő sikerű Trisztán és Izolda, s továbbra is műsoron maradt A nibelung gyűrűje.
2011-ben ismét a Magyar Állami Operaházzal közös, új produkció színesíti a Müpa Wagner-repertoárját. Június 9-én lesz a Lohengrin premierje, amit 12-én és 18-án még két előadás követ. A darabot Marton László rendezi, a látványt Horgas Péter díszletei határozzák meg, a jelmezeket Benedek Mari tervezi. Mindhárman a magyar és nemzetközi színházi-operai élet jelentős alkotói, ahogy a koreográfiát kialakító Duda Éva is. Június 10-én és 13-án a Trisztán és Izolda várja a közönséget, a 2011-es Wagner-napok harmadik produkciója június 17-én és 19-én a Parsifal lesz.
A Müpa Wagner-előadásai elsősorban, de nem csak művészi felfogásukban törekszenek bayreuthi körülményeket teremteni. Az egyes felvonások közti szünetek közel egyórásak, amelyeket a vendégek felhasználhatnak arra is, hogy előre megrendelt Wagner-menükből válogatva étkezni is tudjanak.
2011 egyik fő újdonsága, hogy Hamar Zsolt művészeti vezető, karmester elkészítette a Lohengrin gyermekeknek szóló változatát, A Hattyúlovagot. A Novák János rendezésében, Mátravölgyi Ákos díszleteivel és Boros Lőrinc jelmezeivel színpadra kerülő alkotás ősbemutatója június 4-én lesz, az előadást másnap, június 5-én megismétlik.