Zenés színház

Budapestre költözik az Armel Operafesztivál

2014.04.24. 19:31
Ajánlom
Szegedről Budapestre teszi át székhelyét az Armel Operafesztivál. Az idén hetedik alkalommal megrendezendő seregszemlének az Erkel Színház, a Zeneakadémia és a Thália Színház ad otthont október 9. és 17. között.

Mint azt Havas Ágnes, a fesztivál vezetője felidézte, februárban a szegedi közgyűlés nem szavazta meg a fesztivál további megrendezését a Tisza-parti város nemzeti színházában, ezért hat év után költözni kényszerültek. "Végül sikerült új életet adni a fesztiválnak a fővárosban" - összegezte az elmúlt hetek intenzív szervezőmunkájának eredményét a fesztiváligazgató, aki szerint bár a költözést a szükség szülte, és a budapesti bemutatkozás nagy kihívás, a változás mindenképpen előrelépés a fesztivál életében.

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója úgy fogalmazott: örül, hogy idén itt lesz az Armel, és ha rajta múlik, itt is marad. Úgy vélte, azzal együtt érdemes volt befogadni a fesztivál előadásait, hogy ezért át kellett rendezniük az Erkel Színház októberi programját.

Idén öt produkció verseng a fesztiválon, többségükben kortárs premierek. A plzeni J. K. Tyl Színház két kisoperát mutat be október 12-én, Jaroslav Krcek A császár új ruhája című művét, valamint Kerek Gábor Parody című operáját. Utóbbival a magyar zeneszerző megnyerte az Armel 2012 novemberében meghirdetett nemzetközi operaíró-pályázatát; a mű ősbemutatója június 28-án lesz a plzeni színházban. A bécsi Neue Oper Harrison Birtwistle Punch és Judy című operáját viszi színre október 14-én, míg a Tbiliszi Állami Operaház és Balett Mozart Mitridate, Pontus királya című művét mutatja be október 16-án. E három produkció az Erkel Színházban lesz látható.

Két kamaraoperát - Marco Tutino A parázs című operáját a Szegedi Nemzeti Színház előadásában, valamint Christian Henking Figaro? című művét a svájci Théatre Orchestre Bienne Soleure előadásában - a Liszt Ferenc Zeneakadémia Solti György Kamaraterme fogad be október 9-én és 10-én, az idei Armel Operafesztivál díjátadó gáláját pedig a Thália Színházban tartják október 17-én.

Közben nyár elején kerül sor a 2015-ös fesztiválon bemutatandó produkciók főszereplőinek válogatására: a május eleji első fordulót a budapesti Francia Intézetben, valamint a párizsi Opéra Bastille-ban rendezik meg, míg a június eleji második fordulót - idén először - a Budapest Music Centerben tartják.

Az Armel szervezői egyben újabb operaíró-pályázatot hirdetnek meg a bécsi Neue Operrel együttműködésben. A Mátyás király-operapályázat különlegessége, hogy nem a teljes művel, hanem kidolgozott szinopszissal, zenei és librettórészlettel lehet pályázni a híres uralkodóhoz kapcsolódó tematikával; ezek alapján nyeri el a győztes a megbízást az opera megírására, valamint az ezzel járó 6 ezer eurót (1,85 millió forint).

A győztes operát 2017-ben mutatják be a bécsi Neue Operben, ezt követően pedig az abban az évben tizedik alkalommal megrendezendő Armel Operafesztiválon, Alföldi Róbert rendezésében, Walter Kobéra vezényletével. A rendező és a karmester mellett a kezdeményezés mellé állt Eötvös Péter zeneszerző, karmester is, aki a zsűrizésben is részt vesz.

Szó esett az Operaház és az Armel új együttműködéséről is, melynek keretében a vidéki operaelőadásokat Budapesten felvonultató, jelenleg folyó Primavera'14 Fesztivál előadásainak legjobbja az Armel szervezésében 2015-ben Európa kulturális fővárosában, Plzenben mutatkozhat be. A szakmai zsűri véleménye mellett a döntésben figyelembe veszik az Armel Facebook-oldalán folyó közönségszavazás eredményét is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Fried Péter: „Kossuth-díj nélkül is igyekeztem maximálisat nyújtani”

Hamarosan ismét A kékszakállú herceg várában énekel Fried Péter. A friss Kossuth-díjas basszistával a március 25-i, zeneakadémiai koncert kapcsán felidéztük pályáját a kezdetektől.
Zenés színház hír

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.
Zenés színház ajánló

Egy történet, tizenhat variáció – különleges előadás a Pesti Vigadóban

Április 27-én a SZÓ • SZÍN • JÁTÉK sorozat következő előadásán az érdeklődők egy izgalmas, egyedülálló darabot láthatnak, Tóth Péter Stílusgyakorlatok című kabaré-operája új színeket és hangulatokat csempész a színházi élmények világába.
Zenés színház hír

Operaversenyt hirdet a Magyar Állami Operaház

A Magyar Állami Operaház 2025-ben első alkalommal rendezi meg az Országos Operaversenyt, amely elsősorban a magyarországi és határon túli intézmények énekesnövendékeit célozza meg.
Zenés színház gyász

Elhunyt Németh József operaénekes

A Liszt-díjas, érdemes művészt március 15-én, életének nyolcvanharmadik évében érte a halál. A Magyar Állami Operaház és a Szegedi Nemzeti Színház is megemlékezett a neves baritonról.