Az énekes azzal indokolta döntését a brit The Times című napilapnak, hogy szervezete egyre nehezebben viseli a hosszú színházi próbaidőszakokat. "Ha koncerteket tudok adni, és a repertoárt a saját szükségleteimhez tudom igazítani, az épp elég. De operákban, hacsak nem a legmegfelelőbb körülmények jönnek létre, többé nem láthat a közönség" - mondta a katalán származású José Carreras, akinek karrierje 1987-ben majdnem megszakadt. Egy fogászati kezelés nem múló fájdalmai után leukémiát diagnosztizáltak nála, és az orvosok mindössze 10% esélyt adtak az életben maradásra. Kemo- és sugárterápiát, valamint csontvelő-átültetést hajtottak rajta végre, ennek következtében felgyógyult, és operafellépései mellett átlagosan évi 50 hangversenyt adott.