- Az a fajta gyerek voltál, aki éjjel-nappal operákat hallgatott?
- Nem, akkoriban a zenére csak mint hobbira tekintettem. Az ugyan viszonylag korán eldőlt, hogy én leszek a családban az énekes, aki majd fellép az oviban, a suliban vagy akár a templomban, de ez leginkább annak a fizikai adottságnak volt köszönhető, hogy már egészen kiskoromban is erős hangom volt. Ugyanígy korán elkezdtem zongorázni is, mégsem tanultam meg soha rendesen játszani. Boldog gyerekkorom volt, de nem forgott minden a zene körül.
- Ehhez képest most rohamos iramban ível felfelé a pályád: 2013 elején debütáltál a Magyar Állami Operaházban, majd nem sokkal később a Salzburgi Ünnepi Játékokon is felléptél, hamarosan pedig a Scala színpadán láthat a közönség. Ha végignézel az elmúlt két évedon, elégedett vagy?
- Nem jellemző rám az elégedettség, de ha végiggondolom az elmúlt időszakot, boldog vagyok: ha kis lépésekkel is, de haladok előre. A Magyar Állami Operaház, Salzburg, München és Milánó - ezek mind fontos állomások.
- Amikor az Allgemeine Zeitung Edita Gruberovához hasonlított, azt jól viselted? Szükség van egyáltalán ezekre a párhuzamokra?
- Örülök neki, de tudom, hogy nem igaz. Ő is szlovákiai-magyar származású, akárcsak Lucia Popp, ezért hozzá is hasonlítottak már. Mindkettejüket nagyon-nagyon szeretem, de az a célom, hogy a saját adottságaimmal váljak hasonló kvalitású énekessé. Ráadásul Edita Gruberová azért tényleg utolérhetetlen művész, emellett teljesen más hang és személyiség.
- A fellépéseidet nézve az tűnt fel, hogy mindig nagyon erősen átéled az adott darabot, akkor is, ha épp nem színházi körülmények között lépsz fel. Színészi kihívásként is tekintesz a szerepeidre?
- Az opera egy nagyon összetett műfaj, ahol nem elég pusztán jól énekelni: ha valaki kizárólag csak a szép hangadásra koncentrál, az egy idő után könnyen unalmassá válhat. Az igazi kihívás az, hogy egyszerre tudj hitelesen megformálni egy szerepet, eközben énektechnikailag és zeneileg is minőségi teljesítményt nyújts. Ez rengeteg gyakorlást, igényességet, kitartást igényel, de még így sem biztos, hogy mindhárom területen egyforma színvonalon tudsz teljesíteni. Ahogy egyébként a nézőtéren ülőknek is különbözőek az elvárásai: van, akit csak a hang érdekel, van, akit a zene, és megint van, akit egyszerűen az énekes személyisége fog meg.
- Olyan alkotók produkcióiban léptél fel az elmúlt egy évben, mint Peter Stein vagy Jiří Menzel, februárban pedig Robert Wilson fog rendezni a Poppea megkoronázásában. Milyen együtt dolgozni ezekkel a rendezőlegendákkal?
- Szeretem, ha egy alkotó felkészült, szenvedéllyel végzi a munkáját és segít a szerepformálásban. Az említett rendezők mind nagyon lazák, ráadásul hatalmas élettapasztalattal rendelkeznek, ezért sokkal pontosabban látják, milyen folyamatok mennek végbe egy darabban, miért jut el az adott szereplő oda, ahová, miért lép félre Fiordiligi és Dorabella, vagy épp hogy Violetta miért épp Alfrédba szeret bele. Mind Jiří Menzeltől, mind Peter Steintől sokat tanulhattam, és kíváncsian várom a Robert Wilsonnal való munkát.
- Egy korábbi interjúnkban említetted, hogy versenyszerűen sakkoztál. Ha most tetszőlegesen választhatnál ellenfelet, kivel ülnél le egy partira?
- Egy darabig valóban versenyszerűen játszottam, de nem voltam kiváló, csak közepes, és a zene miatt hamar abba is hagytam. Salzburgban van egy nagyon jó zongorista barátom, vele szoktam játszani, bár mindig elver. Egyébként bárkivel szívesen leülök sakkozni.
hírlevél
