Zenés színház

Chailly kontra Luisi

2013.10.31. 10:43
Ajánlom
A milánói Scala kitartóan keresi zeneigazgatója, Daniel Barenboim utódját, a Riccardo Chailly kinevezésével kapcsolatos feltevések azonban egyelőre gyenge lábakon állnak. A zenekar jelentős része ugyanis Fabio Luisit, a zürichi operaház főzeneigazgatóját választaná.

A milánói operaházban vendégkarmesterként dolgozó Riccardo Chailly felkérése október végén vetődött fel. A zenekarban azóta nyílt szavazást is tartottak a lehetséges zeneigazgató személyére vonatkozóan. A száztizenhat tagú együttesből hetvenegyen vállalták névvel a véleményüket, közülük negyvenegyen azonban Chailly helyett Fabio Luisira voksoltak, aki zürichi munkája mellett többek között nagyszerűen helyettesítette betegeskedése idején a New York-i Metropolitan Operában James Levine-t. Chailly, a világhírű lipcsei Gewandhausorchester művészeti igazgatója csupán huszonhat szavazatot kapott.

Daniel Barenboim zeneigazgatói szerződése csak 2016-ban járna le, de a zongoraművész-karmester hétfőn bejelentette, hogy két évvel előbb, 2014 decemberében távozik, szabad kezet adva a 2014. október 1-jén hivatalba lépő új intendánsnak, Alexander Pereirának. Pereira, aki egyébként már intenzíven részt vesz a döntések előkészítésében, október 31-én, csütörtökön találkozik a muzsikusokkal, hogy Barenboim utódjáról tárgyaljanak. A helyzet azért sem világos, mert a milánói sajtó úgy értesült, hogy Chaillyt 2017-től kívánják kinevezni, az átmeneti időszakkal kapcsolatban viszont még nem merült fel egyértelmű név.

Barenboim most a berlini Staatsoper Unter den Linden felújítása körüli nehézségekkel van elfoglalva, november 13-án jótékonysági koncertet ad a színház javára a kínai sztárzongoristával, Lang Langgal. Az évad során más neves művészek - például Anna Netrebko, Plácido Domingo - is fellépnek a pénzügyi nehézségek miatt egyelőre álló rekonstrukció megmozdítása érdekében.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Klasszikus

Kamarazenei gyöngyszemek festői környezetben – jön a 28. Haydn Fesztivál Pápán

A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
Vizuál

Sötét és világos harca Barcsay Jenő festészetében

A Magyar Képzőművészeti Egyetem rendezésében július 16-án megnyílik a Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban című tárlat. Az évfordulóra jelent meg Sturcz János Barcsay című könyve is, amely a sötét és világos harcát követi végig az életművön.
Klasszikus

Nyolc nap, huszonhét zeneszerző – jön a hetedik MiraTone Fesztivál

Augusztus 24. és 31. között újra jön a MiraTone Fesztivál és Akadémia. A rendezvény immár kétszer is megkapta az EFFE Label minősítést, amelyet az Európai Fesztiválok Szövetsége ítél oda a kontinens legkiemelkedőbb művészeti fesztiváljainak.
Színház

Az Apertúra kapja a Színházi Kritikusok Céhének Jövő díját

A Színházi Kritikusok Céhe 2022-ben alapította meg a Jövő díjat. Az elismerést a társadalmi folyamatok alakításán innovatív színházi gondolkodással, elkötelezetten dolgozó alkotók kaphatják meg. Idén a Jövő díjat az Apertúra érdemelte ki.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház kritika

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Zenés színház ajánló

Közeleg a Jó estét nyár, jó estét szerelem premierje a Zenthe Nyáron

Salgótarján idén nyáron újra a kultúra fővárosává válik Nógrád vármegyében: július 8. és augusztus 16. között ismét színházzal telik meg a város főtere: elindult a Toyota Salgótarján-Zenthe Nyár 2025, a régió legnagyobb szabadtéri színházi eseménye.
Zenés színház ajánló

„A humort is őszintén kell játszani” – beszélgetés Peller Annával és Peller Károllyal

Július 14-én a Benczúr Kert ad otthont A bagoly és a cicababa című kétszereplős komédiának, amely májusban nagy sikerrel debütált a 6SZÍNben a Propeller Team produkciójaként.
Zenés színház hír

III. Béla életét bemutató történelmi musical ősbemutatójára készülnek

A Fehér Tibor műve alapján, Nyitrai László zenéjére, Máthé Zsolt rendezésében készülő produkció bemutatójára október 27-én 19 órakor a Pesti Vigadóban kerül sor.
Zenés színház hír

Ázsiai musicalfesztiválon nyert első díjat a Tesla

A kontinens legjelentősebb musicalfesztiválján, a DIMF-en a Nikola Tesla – végtelen energia című produkciót díjazták. Az elismerést Sebestyén Áron zeneszerző vette át.