Zenés színház

Chicago a Centrálban

2013.12.27. 23:44
Ajánlom
A Chicago című musicalt mutatja be a Centrál Színház december 29-én Bozsik Yvette rendezésében és koreográfiájával.

A darab csaknem negyven éve folyamatosan műsoron van szerte a világon. Az előadás ismertetője szerint a siker titka, hogy a szerzők elegyítették a fanyar társadalmi szatírát a káprázatos, buja revüvel. "Roxie Hart egy nap besokall: hidegvérrel lelövi szeretőjét, a halálbüntetés elől pedig a legegyszerűbben úgy tud elmenekülni, ha az ördögien fondorlatos sztárügyvéd, Billy Flynn segítségével a címlapokon próbálja meg tisztára mosni magát. Ehhez azonban a férjgyilkosok királynőjének, Velma Kellynek is lesz egy-két szava" - olvasható a darab ismertetőjében. A rendező-koreográfus Bozsik Yvette dolgozott már a Centrál Színházban: a színikritikusok által 2010-ben a legjobb zenés-szórakoztató előadás díjával kitüntetett Cabaret című produkciót állította színpadra.

A Centrál előadásain Velma Kelly szerepében Jordán Adél, Schell Judit és Szilágyi Csenge, Roxie Hartként pedig Tompos Kátya, Ágoston Katalin és Mórocz Adrienn lép közönség elé. Billy Flynnt Kulka János, Morton Mamát Falusi Mariann alakítja, Amos Hart figuráját Stohl András és Cserna Antal kelti életre, a további szerepekben Botos Éva, Schmied Zoltán, Vati Tamás, Krausz Alíz, Samantha Kettle, Fülöp Tímea, Tallós Andrea, Székely Szilveszter, Kalmár Attila, Gombai Szabolcs, Vislóczki Szabolcs, Feledi János, Gyulai Júlia, Hasznos Dóra és Stohl Luca lesz látható. Az előadás díszlettervezője Khell Zsolt, a jelmeztervező Berzsenyi Krisztina. A produkció zenei vezetője Fekete Mari.

A musical ősbemutatója 1975. június 3-án volt New Yorkban. A darabot a húszas évek egyik nagy sikerű vígjátéka inspirálta. John Kander és Fred Ebb musicaltörténeti művet írt a rendező-koreográfus és a szövegkönyvet is társszerzőként jegyző Bob Fosse hathatós közreműködésével. A Chicago magyarországi ősbemutatóját 1980. december 19-én a Budapesti Operettszínházban tartották, majd a következő évben Kaposváron játszották. Később az Ódry Színpadonés a szolnoki színházban mutatták be, továbbá a soproni színház és a Madách Színház is műsorára tűzte a darabot. A műből Oscar-díjjal jutalmazott film is készült.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

5 zenemű, amely kapudrog lehet Bartók Bélához

Bartók zenéje nem könnyű. Hiába vált az egyik legismertebb magyar művészszemélyiséggé, valószínűleg többször találkozunk róla elnevezett utcával, térrel, mint a zeneműveivel. Ezen segítünk most.
Klasszikus

Itt hallgathatod vissza Bősze Ádám Varázsboltjának előző adásait

Tíz rész már felkerült podcastként a netre, mutatjuk, ha esetleg nem találta volna!
Klasszikus

És Ön olvas még zenei könyveket?

A klasszikus zene közönsége szűk, de szeret olvasni. Ez kihívás egy könyvkiadónak, a Rózsavölgyi pedig számos újdonsággal szolgálhat az érdeklődőknek.
Klasszikus

Szívet melengető videó: Pillangó szállt a fuvolaművész homlokára játék közben

Létezik ennél igazabb megerősítés egy muzsikus számára, mint az, hogy egy pillangó is gyönyörködni kezd a játékában?
Jazz/World

Fekete-Kovács Kornél: „Amikor improvizálunk, akkor meditálunk”

Fekete-Kovács Kornél a „jógikus” lét tíz alapvető szabályát foglalta zenébe a Foundations című új, tíztételes művében, amit március 27-én mutatnak be a Müpában. A Modern Art Orchestra mellett olyan vendégművészek működnek közre az üzenet átadásában, mint Harcsa Veronika, Szakcsi Lakatos Béla, Fenyvesi Márton, Dés András és Szalai Péter.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház puccini

Puccini-ritkaságok kerülnek színpadra Pécsett és Budapesten

A Krizantémok és a Lidércek világhírű operaénekesek, valamint a Pannon Filharmonikusok és a Pécsi Balett művészeinek összjátékában elevenedik meg. A Kodály Központban és a Müpában egyaránt színpadra kerül a bemutató.
Zenés színház ajánló

Szente Vajk rendezésében jön a zenés Liliomfi

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának március 23-i adásában beszélgetünk a Madách Színház új bemutatójáról a rendezővel, Szente Vajkkal, és vendégünk lesz továbbá Dobod Dániel zeneszerző, Simon Kornél színművész és G. Horváth László hegedűművész.
Zenés színház varázsfuvola

Papagenóból Csubakka lesz ebben a Varázsfuvola-rendezésben

A legtöbbet fecsegő operahős szőrbundát és rózsaszín melllbimbókat kapott a Norvég Nemzeti Opera előadásában. Nézze meg a teljes előadást!
Zenés színház magazin

Miért írt új befejezést az Orfeóhoz Fischer Iván?

Valami nem stimmel Monteverdi Orfeójával. Fischer Iván több mint negyven éve ezt érzi, és most tett is érte, hogy ne így legyen: új befejezést írt hozzá. Hogy miért volt erre szükség?
Zenés színház opera

Edita Gruberová visszavonul

Utolsó operaelőadására készül a neves szlovák szopránénekesnő, aki a közelmúltban az Erkel Színházban is fellépett.