Zenés színház

Coburgban rendez a Parditka-Szemerédy páros

2013.01.19. 16:50
Ajánlom
Január 19-én mutatják be Puccini Pillangókisasszonyát, a két fiatal hölgy felel a jelmezért és a díszletért is.

"Nagy érdeklődéssel várja a premiert a közönség és a sajtó egyaránt. A premiereket megelőző szokásos matinén telt ház előtt mutattuk be vasárnap - Roland Kluttig főzeneigazgatóval együtt - az előadásról kialakított koncepciónkat" - mondta el az MTI-nek Parditka Magdolna. Együtt döntötték el az előadás karmesterével, Roland Kluttiggal, hogy melyik változatot játsszák. "A Pillangókisasszony több változata ismert. A milánói - valószínűleg provokált - bukás után Puccini Brescia, Berlin és Párizs számára is átdolgozta a darabot" - részletezte Szemerédy Alexanrda.

Pinkerton például a változtatások során egyre rokonszenvesebb lett, az amerikai feleség, Kate szerepe minimálisra csökkent. "Mi az első változathoz igyekszünk dramaturgiailag a legközelebb kerülni. Sokat foglalkoztunk a librettó forrásaival is: John Luther Long írása árnyaltabban fogalmaz, mint Pierre Loti novellája vagy az operát ihlető Belasco-dráma" - jegyezte meg. Parditka Magdolna hozzátette: a japán-amerikai téma specialitásából adódóan a közönséget különösen foglalkoztatta a díszletek és a jelmezek milyensége is - ezeket ugyancsak ők tervezték. Sok szó esett arról is, hogy a Pillangókisasszony valóban csupán egy szerelmi történet-e.

"Cso-cso-szán figurájának megformálásához nemcsak kivételes hangi adottság, hanem nagy drámai erő is szükséges, ezért nagyon örülünk, hogy a címszerepet a kiváló koreai szoprán, Hyunju Park énekli. A fiatal énekesnő nemcsak muzikalitásával, hanem szerepformáló készségével is meggyőzött minket a rendkívül intenzív és koncentrált próbafolyamat során" - mutatott rá Szemerédy Alexandra.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Könyv

Krimi határok nélkül – regénypályázatot hirdetett a Prae Kiadó

A Prae Kiadó ismét felhívást fogalmaz meg magas színvonalú krimik, kizárólag regények írására. A kiadó által gondozott Krimi Ma sorozat célja a hazai, szépirodalmi igénnyel megírt krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése. A pályázat nyílt.
Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.
Zenés színház kritika

15 sor zenés színház: Tannhäuser

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő írás a Budapesti Wagner-napok produkciójáról, a Tannhäuserről. 15 sor zenés színház.
Zenés színház kritika

A diktatúra nem egyetlen ember bűne – a Borisz Godunovot mutatták be Amszterdamban

Nagy várakozás előzte meg, hogy a sokáig házi őrizetből dolgozó Kirill Szerebrennyikov hogyan viszi színre Muszorgszkijnak a zsarnokság természetrajzát bemutató operáját, a Borisz Godunovot.
Zenés színház ajánló

Bayreuthi Ünnepi Játékok: idén is élőben követhetjük a fesztivál nyitóelőadását

Kizárólag a Cinema MOM moziban lesz látható a világhírű fesztivál élő közvetítése. Július 25-én Wagner A nürnbergi mesterdalnokok című operáját vetítik élőben Matthias Davids új rendezésében, Daniele Gatti zenei vezetésével.
Zenés színház kritika

15 sor zenés színház: A nürnbergi mesterdalnokok

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő írás a Budapesti Wagner-napok produkciójáról, A nürnbergi mesterdalnokokról szól. 15 sor zenés színház.