Zenés színház

Colours - Rost Andrea új lemeze

2013.11.28. 14:58
Ajánlom
Rost Andrea sokszínű pályájának áttekintését adja a világhírű szoprán új lemeze. Az énekesnőnek nem volt olyan határozott elképzelése a válogatásról, mint más felvételeknél, ezért is kapta a Colours címet a korong.

"Karrieremről, énekesi egyéniségemről, emberi habitusomról jól tájékoztatja a hallgatót az anyag. A lemez Gounod Rómeó és Júlia című operájának a részleteivel kezdődik - Júliával debütáltam végzős zeneakadémiai növendékként az Erkel Színházban. A végén Verdi Otellójának Desdemonájához érkezem, ez talán a legdrámaibb szerep az albumon hallhatók közül" - mondta Rost Andrea az MTI-nek. A Magyar Rádióban korábban készült felvételeket néhány újjal egészítették ki. A CD-t lemezbemutató koncerteken ismerheti meg a közönség. "Tanulságosak és nagy élményeket adnak ezek az estek. Visszaigazolják, hogy a válogatás érdekes; megjegyzem, az első lépéseknél az azóta elhunyt Fodor Géza adott tanácsokat, amelyekért igen hálás vagyok" - tette hozzá az énekesnő.

Leoncavallo Bajazzók című operájából Nedda áriája is felkerült az anyagra, egyfajta kifejezéseként annak, hogy Rost Andrea szívesen mutatkozna be ebben a szerepben is. Puccini utolsó művében, a Turandotban Szegeden és a Művészetek Palotájában Liut alakította egy-egy alkalommal, új felkérés esetén ez a szólam is a repertoárja gyakrabban énekelt szerepei közé sorolódna. "Közel állnak hozzám ezek a megható karakterek, az odaadó, áldozatos hősnők" - jegyezte meg.

Debrecentől Cegléden át Miskolcig és Egerig számos helyen volt és lesz még lemezbemutató koncertje a felvételnek, ezek zongorakíséretes estek, amelyeken az énekesnő beszél is, elmondja az áriákhoz fűződő személyes történeteit. "Mozart-művekből is énekeltem ezeken a hangversenyeken, mert előbb a Figaro házasságában Susanna, később pedig a Grófné lett meghatározó állomása a pályámnak. Ezek nem szerepelnek a lemezen, hiszen létezik külön Mozart CD-m és DVD-m. Jövőre kicsit változtatok, a francia szerepekből többet illesztek a műsorba. Szeretném az ország nyugati fertályán is megismertetni az albumot" - fűzte hozzá Rost Andrea. Mint mondta, a közönség fogadtatása azt is jelzi számára, hogy az embereket igenis érdekli az úgynevezett "magas kultúra", ha megfelelő figyelemmel nyújtják nekik, az őszinteség, a nyíltság is "kifizetődő". Rost Andreának szakmai szempontból is érdekesek a tapasztalatok, Miskolcon például az ottani művészeti karon tanuló fiatal énekesek keresték meg a koncert után.

A CD-n Kovács János vezényletével az MR Szimfonikusok kísérik Rost Andreát, az egyik Otello-részletben Gémes Katalin működik közre. Az albumot a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) jelentette meg.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Klasszikus

Kamarazenei gyöngyszemek festői környezetben – jön a 28. Haydn Fesztivál Pápán

A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
Vizuál

Sötét és világos harca Barcsay Jenő festészetében

A Magyar Képzőművészeti Egyetem rendezésében július 16-án megnyílik a Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban című tárlat. Az évfordulóra jelent meg Sturcz János Barcsay című könyve is, amely a sötét és világos harcát követi végig az életművön.
Klasszikus

Nyolc nap, huszonhét zeneszerző – jön a hetedik MiraTone Fesztivál

Augusztus 24. és 31. között újra jön a MiraTone Fesztivál és Akadémia. A rendezvény immár kétszer is megkapta az EFFE Label minősítést, amelyet az Európai Fesztiválok Szövetsége ítél oda a kontinens legkiemelkedőbb művészeti fesztiváljainak.
Színház

Az Apertúra kapja a Színházi Kritikusok Céhének Jövő díját

A Színházi Kritikusok Céhe 2022-ben alapította meg a Jövő díjat. Az elismerést a társadalmi folyamatok alakításán innovatív színházi gondolkodással, elkötelezetten dolgozó alkotók kaphatják meg. Idén a Jövő díjat az Apertúra érdemelte ki.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház kritika

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Zenés színház ajánló

Sikert aratott a Jó estét nyár, jó estét szerelem premierje a Zenthe Nyáron

Salgótarján idén nyáron újra a kultúra fővárosává válik Nógrád vármegyében: július 8. és augusztus 16. között ismét színházzal telik meg a város főtere: elindult a Toyota Salgótarján-Zenthe Nyár 2025, a régió legnagyobb szabadtéri színházi eseménye.
Zenés színház ajánló

„A humort is őszintén kell játszani” – beszélgetés Peller Annával és Peller Károllyal

Július 14-én a Benczúr Kert ad otthont A bagoly és a cicababa című kétszereplős komédiának, amely májusban nagy sikerrel debütált a 6SZÍNben a Propeller Team produkciójaként.
Zenés színház hír

III. Béla életét bemutató történelmi musical ősbemutatójára készülnek

A Fehér Tibor műve alapján, Nyitrai László zenéjére, Máthé Zsolt rendezésében készülő produkció bemutatójára október 27-én 19 órakor a Pesti Vigadóban kerül sor.
Zenés színház hír

Ázsiai musicalfesztiválon nyert első díjat a Tesla

A kontinens legjelentősebb musicalfesztiválján, a DIMF-en a Nikola Tesla – végtelen energia című produkciót díjazták. Az elismerést Sebestyén Áron zeneszerző vette át.