Zenés színház

Csak 2015-ben nyílik a berlini operaház

2012.08.24. 12:00
Ajánlom
Az átadást már tavaly is elhalasztották egy évvel, a késés oka a szigeteléskor felmerült többletmunkálat.

A Staatsoper Unter den Linden az eredeti tervek szerint 2013. október 3-án már újra működnie kellene, az átadás azonban előszőr 2014-re csúszott, Regula Lüscher, az építkezésekért felelős titkár pedig most már 2015-ös határidőt prognosztizál. Lüscher többek között a szigeteléskor felmerült többletmunkálattal magyarázza a csúszást, a 18. század közepén ugyanis az akkori építkezés során a talajviszonyokat nem kellő gondossággal vették figyelembe. Az alapozás megerősítésén, az akusztikai tér megnövelésén kívül a klasszicista operaházat és a mellé kerülő raktárt a tervek szerint egy földalatti folyosóval kötik össze, a talajvíz miatt ezt is nagyobb szigetelést igényel. A munkálatokat így sok bonyolultabb és időigényesebb lett összehangolni.

A bejelentett csúszás kapcsán a Berlini Állami Operaház intendánsa, Jürgen Flimm és Daniel Barenboim zeneigazgató azt kérte az felújítás kivitelezőitől, hogy próbálják legalább 2014-re előrehozni a színház megnyitását. A Staatsoper Unter den Linden felújítása a német fővárosban zajló legnagyobb kulturális projektek közé tartozik. A rekonstrukció több mint 250 millió eurót emészt fel.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Kulturális sokszínűség a Bartók Béla Boulevard-on

A Bartók Béla úton idén is megrendezik az Eleven Tavaszt, mely egyedi kortárs alkotásokkal, köztéri installációval, valamint különleges alkotóműhelyekkel várja a látogatókat.
Vizuál

Leonardótól a preraffaelitákig - nyit a Szépművészeti és a Nemzeti Galéria

A Magyar Nemzeti Galéria a londoni Tate Britain preraffaelita mesterműveiből válogatott tárlattal nyílik meg május 13-án, míg a Szépművészeti Múzeum május 12-től látogatható, emellett júniusban Leonardótól Miróig címmel új időszaki tárlattal készülnek.
Klasszikus

Mesterhangszerek használatára lehet pályázni

A Magyar Állami Operaház pályázatot hirdet magyar állampolgárok, valamint felsőfokú zenei végzettséggel rendelkezők számára: állami tulajdonban lévő mesterhangszerek több évre szóló használatára lehet jelentkezni.
Könyv

Heti groteszk: Nagy riporter volt

A Fidelio videósorozatában vasárnaponként Koltai Róbert olvas fel egyet Gellért András napjaink problémáit optimista derűvel és tűpontosan megragadó, groteszk novellái közül.
Jazz/World

Egyedi hangszín és világzenei hangulat

Szól a világ címmel május 10-én jelenik meg a Napfonat együttes első nagylemeze. Az öttagú a cappella csapat 2018-ban alakult és dalaikban a saját szövegeik mellett, versfeldolgozások, valamint magyar és más nemzetek népdalai szólalnak meg egyedi hangzásban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Teraszkoncertekkel nyit a Madách Színház

Május végén újra megnyitja kapuit a Madách Színház, hogy immár nézők előtt elevenítse fel a nyári duett koncertek emlékét.
Zenés színház interjú

„Fel kell találni magunkat” – Interjú Bretz Gáborral

Bretz Gábor az Opera állandó művésze, aki az elsők között kapta meg a Kamaraénekesi címet, egy-egy évad során több szerepet is alakít. Legutóbb a – címlapfotót is inspiráló – Don Carlos online premierjén láthattuk. A világhírű basszbaritonnal a pandémia teremtette kihívásokról, az énektanítás rejtelmeiről és arról is beszélgettünk, mit kívánna egy jótündértől.
Zenés színház hír

Egy békacsalád története – Cigány Punkopera az OFF-Biennálén

A Független Színház Magyarország május 16-án tartja Balogh Rodrigó és Illés Márton Békamesék című darabjának ősbemutatóját. Az előadásban énekelve, fájó humorral fűszerezve jelenítik meg egy család három generációjának életét, akik azért harcolnak, hogy kitörjenek a békáknak rendelt mocsárból, és elfogadja őket a többségi társadalom.
Zenés színház magazin

Sába a mikrofon előtt

Lemezfelvétel készült Goldmark Károly legismertebb operájából, a Sába királynőjéből, az Eiffel Műhelyház Fricsay stúdiójában. A munkáról és az új helyszínről Csurgó Tamás zenei rendezőt, Kondás Ferenc hangmérnököt, valamint Gál Erika operaénekest, Sába megformálóját kérdeztük.
Zenés színház ajánló

Az édesanyákat ünnepik a Musical Villamoson

Különleges műsorral köszönti az édesanyákat az immár hatodik koncertjére készülő Musical Villamos. Az online is követhető 50 perces előadáson a nézők személyes üzenetei is elhangzanak.