Zenés színház

Csárdáskirálynő Domingo módra

2008.08.05. 00:00
Ajánlom
A világhírű spanyol operaénekes Placido Domingo, az Eugene Kohn dirigálta Pannon Filharmonikusokkal adott kétszer ötven perces koncertet augusztus 2-án a pécsi Expo Center szabadtéri színpadán.

Placido Domingo

A szuperprodukció megszervezését – amely mintegy százmillió forintba került – a tavalyi José Carreras-koncert motiválta. Próbának sem volt utolsó, hiszen Pécs városa 2010-ben Európa (egyik) kulturális fővárosaként több hasonlóan nagyszabású rendezvénnyel is szeretne majd bemutatkozni. A felkérés elfogadásában egyébként a spanyol tenornál is szerepet játszott, hogy eljutott hozzá Carreras pécsi sikerének híre.

Domingónak ötödik alkalommal tapsolhatott a magyar közönség. Járt már nálunk pályája kezdetén, 30 évvel ezelőtt a Toscával, s legutóbb két éve lépett fel a Puskás Ferenc Stadionban. Mostani koncertje előtt számos programra ellátogatott az énekes: szövetségi kapitányként irányította a Mai Casco Jótékonysági Futball Grand Prix-en a Schumacherrel fellépő pilótaválogatottat, és elutazott Villányba is, ahol borkóstolón és borválasztáson vett részt. Július 31-én kézlenyomatát betonba öntve örökítették meg a pécsi Cella Septichorában, s találkozott Zoránnal is, aki – Domingohoz hasonlóan – tagja a hallásproblémák megelőzéséért és kezeléséért indított, Haer the World, azaz Halld a világot elnevezésű nemzetközi programot népszerűsítő művészek csoportjának.

A szabadtéri koncerten több vendégművésszel fellépő Domingo többek között Verdi-, Puccini-, Wagner-, Berlioz- és Bernstein-műveket adott elő, de felcsendültek kedvelt olasz dalok, zarzuelák, illetve Lehár Ferenc és Kálmán Imre operettjeinek egyes részletei is. Egyik partnerét, a Puerto Ricó-i Ana Maria Martinezt szintén régi ismerősként köszönthette már magyar közönség. A művésznőt Placido Domingo 2002-es megyeri úti koncertjén is hallhattuk már, aki mára már világhírnévre tett szert, hiszen Salzburgban felléphetett a jubileumi Cosí fan tuttéban.

A hangversenyre jegyet váltó hétezer rajongónak mintegy fél órás ráadással, és magyar nyelven előadott Csárdáskirálynő duettel kedveskedett a művész. A koncert végén még a közönséget is megénekeltette a spanyol tenor, hogy mindeközben ő nyugodtan táncra perdülhessen Ana Mariával. S talán a művész hazánk iránti szeretetét is mutatja, hogy – a 2002-es koncerthez képest – ezúttal nem sztárallűrjeitől visszhangzott a magyar sajtó, hanem a nézők elégedettségétől.

Programkereső

Legolvasottabb

Klasszikus

Muzsika a vizek felett – séta a hamburgi Elbphilharmonie-ban

Januárban lesz öt éve, hogy megnyitotta kapuit Európa egyik legkülönlegesebb koncertterme, a hamburgi Elbphilharmonie. A hullámokat formázó épület egy pompás akusztikájú, nagy koncerttermet és egy kisebb kamaratermet rejt magában.
Jazz/World

„Mecky, drága, jó utat!” – Pályatársai búcsúznak Kóbor Jánostól

December 6-án elhunyt az Omega legendás énekese, Kóbor János, akit egy hónapja szállították kórházba koronavírus-fertőzéssel. Menedzsere később megerősítette: covid okozta szövődmények vezettek a zenész halálához. Kóbor Jánost pályatársai és számos közéleti személy gyászolja.
Színház

Így adott interjút Blaha Lujza

A Bohémvilág 1919. december 27-i számában érdekes szöveggel találkozhattak a korabeli olvasók: maga Blaha Lujza kért helyreigazítást egy állítólagos nyilatkozata kapcsán.
Vizuál

Restaurálták a Barcsay-mozaikokat

Az alkotás eredetileg az 1974-ben megnyitott Újpesti Gyógyfürdő és Uszoda emeleti várakozó terének két szemközti falát díszítette, megújult formájában a Csillaghegyi Strandfürdő éke lett.
Zenés színház

„Az éneklés felemeli a lelket” – 70 éves Pitti Katalin

A legendás énekesnőt születésnapja alkalmából egy csokorra való felvételével köszöntjük, melyek között emblematikus szerepei és ritkaságok egyaránt meghallgathatók.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Kissjudit Anna ugrik be Elīna Garanča helyett Berlinben

A fiatal mezzoszoprán a Berlini Állami Opera stúdiósaként léphet színpadra két koncerten, az operaházban és a Berlini Filharmóniában. A karmester Daniel Barenboim lesz.
Zenés színház hír

Egy év után telt ház előtt nyitott ki a milánói Scala - GALÉRIA

December 7-én a Macbeth premierjével nyitotta meg új évadát a milánói Scala operaház. Az épületet tízezer rózsa és háromezer orchidea díszítette a narancssárga árnyalataiban.
Zenés színház magazin

„Az éneklés felemeli a lelket” – 70 éves Pitti Katalin

A legendás énekesnőt születésnapja alkalmából egy csokorra való felvételével köszöntjük, melyek között emblematikus szerepei és ritkaságok egyaránt meghallgathatók.
Zenés színház interjú

„A humor a legszebb eszköz a sötétség ellen” – interjú Dénes Viktorral

Számos operettben bizonyított már táncoskomikusként, ezúttal azonban Rozsda Lovag bőrébe bújik Dénes Viktor a Budapesti Operettszínház zenés mesejátékában, a Rozsda Lovag és Fránya Fridában. Az újrahasznosított főhősről, a környezettudatosságról és a commedia dell’arte darabbéli megjelenéséről beszélgettünk.
Zenés színház hír

Különleges produkcióval álltak színpadra a Madách Színházban a Baltazár Színház művészei

Rendhagyó előadással tisztelgett a Madách Színház december 2-án a sérült emberek előtt a fogyatékossággal élő emberek világnapja alkalmából. A Szerencsejáték Zrt. „Tarts velünk egy akadálymentes jövőért!” kampányának részeként ugyanis a Mamma Mia! egyik betétdalát az előadás szereplői a Baltazár Színház színészeivel közösen adták elő.