Zenés színház

Csecsemőknek szól Philipp Györgyék új előadása a Kolibriben

2019.09.21. 10:05
Ajánlom
Már az anyaméhben vannak zenei élményeink, s ezekre első éveinkben még emlékezhetünk. Ez az EXtra-INtra című előadás alapgondolata, amit szeptember 24-én mutatnak be a Kolibri Színházban.

A babáknak szóló színház nagyon törékeny, nincsen történelme, mindent nekünk kell kipuhatolni

– mondta a KO online kulturális magazinnak adott interjúban Philipp György karmester, énekes, zenésszínház-csináló, aki alkotótársaival, Alexics Ritával és Mózes Zoltánnal a gyerekpszichológus Andrási Krisztinát is bevonta új előadásuk elkészítésébe.

extra-intra-02-153747.jpg

EXtra-INtra (Fotó/Forrás: Kolibri Színház)

„A kisgyerekek első életéveik során új információk tengerével találkoznak: mind a külvilág, mind saját belső világuk szinte ismeretlen számukra” – fűzte hozzá a szakember, aki szerint a babák ebben az időszakban a szüleikre figyelve tanulják meg megnyugtatni magukat, ekkor ismerkednek meg a külvilággal, annak ingereivel, zajaival. Ezért fontos, hogy a szülők alkalmat találjanak a nyugodt elidőzésre, nyugalmuk ugyanis babájukra sokszoros hatással van. „Ebben segít a Kolibri Színház legújabb Extra INtra (Kívül-belül) című előadása, melynek során nézőinket hangokra, vizualitásra és mesevilágra egyaránt építő, baba-szülő relaxációba vonjuk be.”

PhilippGySzamosiAndras-150133.jpg

Philipp György (Fotó/Forrás: Szamosi András / Óbudai Társaskör)

Philipp György elmondta, hogy az előadás felépítése szakmai alapokon nyugszik, és legfőbb célja a nyugalom elérése, a kicsik nagy valószínűséggel el fognak aludni közben.

Az anyaméhben is megtapasztalt nyugodt légkör újraélése a legfontosabb.

extra-intra-03-153747.jpg

EXtra-INtra (Fotó/Forrás: Kolibri Színház)

A színpad a koncepciónak megfelelően az anyaméh atmoszféráját és az anya testén kívüli létezés szembeállását fogja megragadni. A Kolibri Színház hangosításán túl még 15 Bluetooth-hangszórót helyeztek el a teremben a minél teljesebb hangzásélményért. „Csodálatos élmény, ahogy körülveszi az embert a zene. Talán ilyen lehetett az anyaméhben egykor.”

A Kortárs teljes interjúját, amelyben az operaműfajról, a komolyzenével való ismerkedésről és a Kodály-módszerről is esik szó, itt lehet teljes terjedelmében elolvasni.

Az előadás nyilvános főpróbája szeptember 23-án, hétfőn lesz reggel fél 11-kor, másnap, kedden fél 11-kor pedig előbemutató. November 30-án (9:30 és 11:00) is lesz még két előadás.

Fejléckép: Anne Geddes / Flickr

Mozart hallgatása semmit sem segít a babáknak

Kapcsolódó

Mozart hallgatása semmit sem segít a babáknak

Népszerű elképzelés, hogy Mozart zenéje növeli a kisbabák intelligenciaszintjét. Az elmélethez egy majdnem 25 éves kutatás nyújt alapot, és a lemezkiadók terjesztették el. De mi igaz belőle?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Jazz/World

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Vidéken is dobban a szív – koncertturnéra indul az Erkel Színház

Hello Erkel! – dobbanaszív címmel koncertturnéra indul az újonnan alakult Erkel Színház. Az ősztől színpadra kerülő darabok legismertebb részleteiből összeállított koncertshow júniusban és júliusban Debrecenben, Tokajban és Siófokon lesz majd látható.
Zenés színház kritika

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Zenés színház interjú

A szabadság kettőssége – Szabó Máté a Stuart Máriáról

Májusban először kerül az Operaház színpadára Gaetano Donizetti történelmi királydrámáinak egyik legfontosabb darabja, a Stuart Mária. A háromfelvonásos opera rendezője Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője.
Zenés színház hír

Már lehet jelentkezni Miklósa Erika Mesteriskolájába – a Pécsi Tudományegyetemen tanulhatnak a KvintEsszencia növendékei

Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje tavaly indította el KvintEsszencia Mesteriskoláját, az új tanévre a jelentkezések a napokban kezdődtek el, és május 31-ig tartanak.
Zenés színház ajánló

Georg Zeppenfeld és Joyce DiDonato koncertje következik az Opera Sztárestek zongorával-sorozatában

A daléneklés két elhivatott világszínvonalú előadóját látja vendégül májusban az OPERA: május 12-én Georg Zeppenfeld német basszista az Eiffel Műhelyházban, május 28-án pedig Joyce DiDonato amerikai mezzoszoprán az Operaházban lép fel.