- Mi vitte el az énekesi pálya felé?

- Zenei általánosba jártam, és a mindennapos éneklés része volt az életünknek. Édesanya vitt el a kórusba, s a basszus szólamban kezdtem. Ezzel együtt megmaradt a fizika iránti szeretet. Nagy kedvencem volt Polgár László és családunk barátja Gregor József, de nem gondoltam arra, hogy én majd színpadra is állok. Az egyetemen kaptam ösztöndíjat és mellette tanultam énekelni is. Felvételiztem Szegeden a Zeneművészeti Főiskolára és felvettek. Tanárom ott is Andrejcsik István volt. A másoddiplomáért fizetni kellett, de nyertem Kovács Róbert- és Fischer Annie-ösztöndíjat, s így könnyebb volt.

Cser Krisztián (Fotó/Forrás: Emmer László)

- Akkor már egyértelműen a zene világához kötődött. Kitől kapott b iz tatás t ?

A döntésben nagy szerepe volt Polgár Lászlónak,

aki Komlóssy Ildikóval Kékszakállút énekelt, s meghallgatott. Marton Éva is biztatott. Így jelentkeztem a Zeneakadémiára, s két év operaszakkal operaénekesi diplomát szereztem.

- Milyen szerepekkel indult?

- A legeslegelső szerepem még akadémistaként a Kovalik Balázs rendezte Richard Strauss Elektrájában én voltam Oresztész ápolója. Az csak három mondat. 

Egy kis szerep is lehet nehéz,

az adott húsz másodpercben nagyon ott kell lenni. Nincs idő bizonyítani, ha valami nem sikerül. Aztán kaptam nagyon szép szerepeket. Beethoven Fideliójában én voltam Fernando miniszter majd megkaptam a Pomádé királyt, ami főszerep. Mivel én külföldön voltam az utolsó évben, ezért ez a szerep a vizsgám is volt. A diplomamunkámat pedig a Kékszakállúval kapcsolatban írtam.

- A Kékszakállút sok helyütt énekelte.

- Az első pillanattól kezdve éreztem, hogy ez a szerep nekem való, és nagyon megörültem, amikor 2010-ben fölkértek a Miskolci Operafesztiválra. Ott debütálhattam ebben az alakban. A Müpában Szántó Andrea lesz a partnerem.

Cser Krisztián (Fotó/Forrás: Gradus Artist Management)

- A Kékszakállún kívül mik voltak azok a szerepek, amik ugródeszkát jelentettek?

- Az első években sok nem kisebb, hanem rövidebb szerepet énekeltem, például Angelottit a Toscából. Nagy fordulópont volt számomra Mozart Don Giovannijából Leporello. Ott, Bretz Gábor oldalán azt éreztem, hogy ez nagyon jól áll nekem.

- Mennyire nagy feladat mindig más rendezőkkel dolgozni?

- A változatosság inkább inspiráló éppen azáltal, hogy új emberekkel találkozunk, ha egy darabban másik szerepet is éneklek, s új rendezéssel kerülnek színre ugyanazok a művek. Az is a jobb megismerést szolgálja. Erre példa a Figaro (a Figaro 2.0 – a szerk.). Egy új csapat állt be amikor én is. A magyar nyelvű változatot Hábetler András rendezte, így új színt kapott, s másként ismertem meg ugyanazt a szerepet.

Megpróbálom jól érezni magam minden rendezésben, mert végül is én leszek a színpadon.

Ha a rendező partnernek tekint, akkor különösen jól együtt dolgozunk. Ő lát lentről, s meg kell bízni abban, hogy jól.

- Mikor érezte a színpadon azt, hogy az opera az ön világa, valóban van tehetsége ehhez a műfajhoz?

- Eléggé önmarcangolós vagyok, kétkedő. A megelégedettséget szinte sosem érzem, a megtiszteltetést, hogy a színpadon lehetek. Ezt onnan tudom lemérni, hogy amikor belefér az időmbe, akkor előadásokat nézek, és a zsöllyében vagy a páholyban ülve olyan hihetetlennek tűnik, hogy én azon a színpadon éneklek. Annyira el tudom magam távolítani nézőként, hogy izgulok a többiekért. Azt, hogy jól érzem magam, azt az első pillanattól kezdve, mert érzékelem a közönség szeretetét. Addig pedig jó.

- Nagyon korán elkezdett külföldön is énekelni és nagyon sok helyütt.

- Fischer Ivánnal és a Fesztiválzenekarral megfordultam már csodálatos helyeken. Nagyon boldog vagyok, hogy az amszterdami Royal Concertgebouw-tól kezdve a Londoni Festival Hallig léphettem föl. Az első évben Mozart Varázsfuvolájában Sarastrót énekeltem, a következő évben pedig a Kékszakállút.

- Volt olyan karmester, aki az éneklésben is segítette, hogy kifejezőbb legyen egy-egy szerepben?

- Lehet, hogy megrónak érte, de édesapámat mondanám elsőként, aki húszéves korom körül oratórum-feladatokat adott. Vele nagyon jó együtt zenélni. Nagyon inspiratív, ahogy vezényel és jó instrukciókat adott. Vele alapítottunk egy kamarakórust, és ott is nagyon sokat tanultam. Később az öcsémnek adta át a kórust, akkor vele is dolgoztam.

Kovács Jánost nagyra tartom, akivel jó megtanulni darabokat, mert figyel az énekesekre. Medveczky Ágdámot is említeném az Operából, de Fischer Iván is, aki igazi pszichológus és fantasztikus zenész. Három közös munkánk volt már, az ő operáját, A vörös tehént is bemutattuk. A testvére, Fischer Ádám egészen más karakter és más a módszere is. De említhetném a fiatalabbak közül Bogányi Tibort, Hollerung Gábort, aki ugyancsak nagy tudású mesterek és az ízlésük is kitűnő.

Ki ne felejtsem Kocsis Zoltánt, akivel sokat dolgoztam. Tőle tartott az ember, mert érzékeny füle volt, és oda-vissza ismerte a darabokat.

Vásáry Tamást megint más karakter. Vele kapcsolatban mindig úgy érzem, hogy egy felsőbb világgal kommunikálna. Az eggyel fiatalabb generációból Kocsár Balázzsal, Halász Péterrel és Héja Domonkossal dolgozni volt élmény.

- Mi az, amit el szeretne énekelni, de eddig nem volt rá lehetősége?

Nagyon szeretném a Verdi-szerepeket. Fülöp különös vágyam, aztán nagyon szeretném, Fiescót a Simon Boccanegrából.

- Most milyen feladatok várják?

- Chemnitzben a Wotan, amit február-március-áprilisban havonta két előadásban láthat a közönség. Lesz a Kékszakállú, s testvéremmel, Cser Ádámmal lesz egy közös koncertünk, amelyen A walkürből éneklem a Wotan búcsúját. Az Operaházban vár az Álarcosbál bemutató, illetve a Kanári-szigeteken is három koncerten, az ottani Bach Fesztiválon éneklek.