Zenés színház

Csillagok évada

2012.05.15. 15:02
Ajánlom
A Budapesti Operettszínház a 2012- 2013-as színházi szezonban is igazi sztárparádéval várja látogatóit.

A főváros legnépszerűbb zenés színháza a már megszokott sikerdarabok mellett - Rómeó és Júlia, Miss Saigon, Veled, Uram!, Mágnás Miska, Csárdáskirálynő, Cigányszerelem - tovább bővíti mind operett-, mind musicalrepertoárját: az őszi szezont a Marica grófnő nyitja, majd karácsonykor visszatér a 2001-ben bemutatott kultikus darab, az Elizabeth című musical. Ezt követően Ábrahám Pál nagysikerű Viktória című operettjét tűzik műsorra 2013 telén. Formabontó előadásban sem lesz hiány: mind a gyermekeket, mind a felnőtteket várja jövő év tavaszán a Tamási Áron Ördögölő Józsiás című zenés fantasyje, majd igazi zenei szenzációra készül a színház, hiszen a londoni West End és a New York-i Brodway-sikerek után Magyarországon is bemutatják a Ghostot.

A nagysikerű és azonos című film zenei adaptációját még 2011 márciusában mutatták be a manchesteri operában. A film forgatókönyvét az eredeti szerzője, a munkájáért szintén Oscarral díjazott Bruce Joel Rubin adaptálta színpadra. A film slágere, a The Righteous Brothers Unchained Melody című dala mellett új zeneszámok is készültek a musicalhez, ennek szerzői a Eurythmicsből ismert, világszerte 75 millió eladott albummal büszkélkedő Dave Stewart, valamint a hatszoros Grammy-győztes, Aretha Franklin, a Van Halen, az Aerosmith, Michael Jackson és Alanis Morisette lemezein producerként és hangszerelőként közreműködő Glenn Ballard voltak. A Ghost főszereplője a megölt, de még szellemalakban létező Sam, aki megpróbál barátnőjével, Mollyval kommunikálni, hogy megóvja őt egy gyilkostól, ebben pedig egy médium segíti őt. A húsz éve készült film főbb szerepeit Patrick Swayze, Demi Moore, Tony Goldwyn és a legjobb mellékszereplőként Oscarral jutalmazott Whoopi Goldberg játszották, a rendező Jerry Zucker volt. A musicalprodukció hazai bemutatóját Dolhai Attila főszereplésével tekinthetik majd meg a Budapesti Operettszínházban. A legnépszerűbb hazai zenés színház következő évadára erre a linkre kattintva válthatnak bérletet.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Wagner istenek nélkül – kritikaszemle a bayreuthi Ringről

Bár eredetileg 2020-ra tervezték, a pandémia miatt csak idén találkozhatott a közönség Valentin Schwarz osztrák rendező új Ring-produkciójával. A közönség részéről heves elutasítással fogadott előadásoknak a sajtó erényeit és hibáit is kiemelte.
Plusz

Ilyen volt a Sziget Fesztivál első két napja – Galéria

Szabadság, buli, önfeledt szórakozás, némi kultúrával megspékelve – a Sziget idén is hozza a formáját, a fesztiválozók pedig nagyon várták mindezt, főleg két év kihagyás után. Fura jelmezekbe bújt fiatalokból most sincs hiány, mindenki barátságos, és nagy csodálkozásunkra földön fetrengő fesztiválozókból is jóval kevesebbet láttunk, mint néhány évvel ezelőtt.
Színház

29 éves korában elhunyt Uszléber Ádám színpadtechnikus

A Komáromi Jókai Színház munkatársát hosszú betegség után, tragikusan fiatalon érte a halál – tudatta Facebookon a teátrum.
Jazz/World

Cseh Tamás-emléknapot szerveznek Bakonybélen

Soha nem hallott dalok is elhangzanak augusztus 13-án Bakonybélen, az Énekmondók emlékezete című rendezvényen, amelyet Cseh Tamás zenész-énekes tiszteletére rendeznek meg. 
Vizuál

Elsőként Budapesten látható a rasszizmus elleni vándorkiállítás

A rasszizmus és a radikalizáció elleni harc fontosságára hívja fel a figyelmet egy bécsi vándorkiállítás, amely augusztus 23-tól lesz látható a budapesti Holokauszt Emlékközpontban. Az Osztrák Történelem Háza (hdgö) tárlatát a nagy nemzetközi sikerre való tekintettel világkörüli útra indították. "A radikalizáció bécsi modellje. Ausztria és a Soá" című kiállítást elsőként Budapesten mutatják be.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház lapszemle

Wagner istenek nélkül – kritikaszemle a bayreuthi Ringről

Bár eredetileg 2020-ra tervezték, a pandémia miatt csak idén találkozhatott a közönség Valentin Schwarz osztrák rendező új Ring-produkciójával. A közönség részéről heves elutasítással fogadott előadásoknak a sajtó erényeit és hibáit is kiemelte.
Zenés színház beszámoló

Jégkristály nyár közepén

Gálakoncerten lépett a közönség elé a 2013-as Operalia-győzelme óta nemzetközi hírnévnek örvendő szoprán, Aida Garifullina. Az énekesnő augusztus 2-án a Margitszigeti Színházban tartott koncertjén népszerű áriákat és kevésbé ismert darabokat is megszólaltatott.
Zenés színház ajánló

Inspiráló és felejthetetlen előadásnak ígérkezik az Attila

Attila legendáját, történelmünk ezen apró, sokszor bizonyára teljesen félreértelmezett darabkáját augusztus 12-én és 14-én a jövő köntösébe csomagolva tárja nézői elé a Margitszigeti Színház. Az alkotói folyamatról a címszerepet alakító Bretz Gábor és az Odabellát megtestesítő Maria Agresta mesélt.
Zenés színház ajánló

A milánói Scala világhírű tenorja is fellép az Operaház ünnepi gáláján

Az olasz operairodalom legszebb részleteiből nyújt válogatás a Tenorissimo operagálája augusztus 19-én, a Magyar Állami Operaházban. Az est sztárvendége, Fabio Sartori, elismert olasz tenor, partnerei az OPERA vezető női szólistái. A dalszínház zenei együtteseit Kocsár Balázs főzeneigazgató vezényli.
Zenés színház ajánló

Bűnözők lepik el a Dóm teret

Augusztus 12-én Szegedre érkezik Fred Ebb és Bob Fosse világhírű, Tony-díjas musicalje, a Chicago.