Zenés színház

Csillogó külsőségek közepette

2022.03.21. 15:00
Ajánlom
A korszerűsítés után újra megnyíló Operaház első premierje Erkel Hunyadi László című operája volt a főigazgató, Ókovács Szilveszter rendezésében. A március 13-i bemutatón jártunk.

A Magyar Állami Operaház Hunyadi László-premierje nem csupán az épület újranyitása miatt volt rendkívüli esemény, Ókovács Szilveszter főigazgató rendezői debütálásának is tanúi lehettünk. Egy kezdő rendezővel szemben az ember hajlamos kevésbé szigorú lenni, más a helyzet azonban, ha egy vezetői pozícióban lévő személy érzi magát alkalmasnak egy ilyen művészi kihívás teljesítésére. Elnézőbben tekintve a kész produkcióra, megállapíthattuk, hogy a közönség nagy része számára élvezhető, látványos előadás született.

A történet jól követhető volt, a rendező kifejezetten hangsúlyozta azokat a pontokat, amelyek segítik valamilyen nehezebben követhető intrika megértését,

hogy mindenki számára világos legyen az események ok-okozati összefüggése. Ám ha szigorúbb mércével mértük a produkciót, észre kellett vennünk, hogy azok a nézők, akik alaposabban ismerik az opera interpretációtörténetét, vagy csupán mélyebben kívántak elmélyedni a műben, találhattak következetlenségeket és félmegoldásokat is.

275756972_10158862618718181_1897148207384191181_n-145435.jpg

Hunyadi László-előadás (Fotó/Forrás: Berecz Valter / Magyar Állami Operaház)

Az előadás a Hunyadi László ősváltozata alapján készült, ami az Erkel-operák esetében azt jelenti, hogy a 20. századi átdolgozással szemben a szerző autentikusnak tekinthető változatára épített. A történeti értékén túl ez a vállalás azért is volt nagy erénye a produkciónak, mert az erkeli verzió dramaturgiailag sokkal jobban működik:

a jelenetek logikusabban következnek egymás után, vagy átvezetés világít rá, hogyan jutunk el egyik pontból a másikba.

Szinte hihetetlennek tűnik, milyen természetességgel fogadtuk el az átdolgozás és a húzások egyes bakugrásait, afféle tipikus operai esetlenségnek betudva azokat, miközben az eredetiben sokkal érthetőbben épül fel a cselekmény, és a szereplők viselkedése is motiváltabb. Természetesen előfordulnak prozódiai hibák, és a szöveg igen régiesnek hat, de ezek az áldozatok vállalhatók lehetnek egy működőképes színpadi alkotás érdekében.

Aki megnézi az előadást, legerősebben alighanem a káprázatos látványvilágra fog emlékezni. Szinte filmszerűen peregnek az események, miközben gomolygó köd fokozza az illúziót. A díszlet pazar (látvány: Lisztopád Krisztina), hatalmas várfalak, gazdagon díszített belső terek, romantikus kert, meghitt szoba váltakoznak egymás után. Az ugyan nem világos, hogy Buda vára miért pont ugyanúgy van részlegesen leomlott állapotban, mint Nándorfehérvár, de ennél nagyobb bajunk ne legyen.

Hasonlóan pompázatosak a korhű, reneszánsz vonásokat mutató jelmezek, finom anyagból készültek, a színek harmonizálnak, a minták is szemet gyönyörködtetőek.

És akkor az olyan hatásos megoldásokról még szót sem ejtettünk, mint a tűz, ami fáklya, gyertya és kandalló formájában is megjelenik, vagy a premieren nyílt színi tapsot kapó eleven ló, akinek a hátán Gara nádor bevonul.

275818600_10158862618663181_688022207299483295_n-145436.jpg

Hunyadi László-előadás (Fotó/Forrás: Berecz Valter / Magyar Állami Operaház)

Ha túllépünk a puszta vizualitáson, meg kell állapítanunk, hogy a jelenlegi rendezés feltűnően sok megoldást kölcsönzött a legutóbbi Hunyadi-produkcióból, Szűcs Gábor 2012-es színreviteléből. Természetesen senki nem állíthatja, hogy egy művészi alkotásban mindenáron valami újdonságra kellene törekedni (az új nem esztétikai kategória), és előfordulhatnak olyan interpretációk, amelyek később megkerülhetetlenné válnak. A korábbi Hunyadi-rendezést összességében nem sorolnám ebbe a kategóriába, de egy ízléses határig még el is fogadhatnánk átvételeket. Csakhogy amíg egyes kölcsönzött elemek jól működnek, és árnyalják a karaktereket (Gara ott a király sapkáját vette fel, ezúttal a palástját), mások semlegesek (a palotás vagy a kivégzési jelenet térkoncepciója), előfordult közöttük igen rosszul működő is. Bár ismét a filmszerű hitelességet szolgálná, hogy Mátyást ne az őt megszólaltató énekesnő formálja meg, ez már Szűcs Gábornál is problémás volt, nem derült ki egyértelműen a gyermek és az őt kísérő fiatal nő viszonya.

Ezúttal egyenesen kínos lett, hogy nem szabadna észrevennünk, Mátyás első felvonásbeli áriáját egy fiatal harcos énekli, majd az udvarhölgyek között akad egy a többinél erősebben lefátyolozott,

Szilágyi Erzsébet szobájában pedig egészen véletlenül van egy spanyolfal, amire az asszony még egy teljesen funkciótlan ruhát is ráakaszt, nehogy úgy tűnjön, az kizárólag azért van ott, hogy kitakarja az énekesnőt. Szintén problémás a befejezés, mert ugyan tudjuk, hogy Mátyás majd egyszer király lesz, de két egymás utáni produkció erre kifuttatva közhelyessé teszi a felismerést (ráadásul a jelenet annyira hátul, részben a kórus által kitakarva történik, hogy sokan, a nézőtér kevésbé szerencsés pontjairól talán nem is láthatták).

Ahogyan már szó esett róla, a rendező nagyon erősen törekedett arra, hogy érthető és izgalmas történetet meséljen el a színpadon. Ennek érdekében bizonyos pontokon eltért a mű cselekményétől; a változtatások egy része jól sikerült (főleg a karakterábrázolások tekintetében), bizonyos események viszont a levegőben lógva maradtak, vagy következetlenül illeszkedtek az előadás egészébe. Például a második felvonásban Gara észreveszi, hogy a Hunyadiak valamiféle dokumentumokat őrizgetnek, ám mire meg tudná kaparintani, a Szilágyi Erzsébet háza népéhez tartozó pap már elégette őket.

Vajon milyen titkokat rejtegethet a Hunyadi-család?

– kérdezhetnénk, hiszen ez a jelenet azt is sugallhatja, hogy valóban összeesküvést szőttek a király ellen, ami igencsak más fénybe helyezné a befejezést – választ azonban az előadás hátralevő részében sem kapunk. Hasonlóan meglepő megoldás, mikor a felvonás végén, a király esküje után a gyermek Mátyás felfedezi, majd anyja és bátyja tudomására hozza, hogy a király nem is a Bibliára esküdött meg, tehát az eskü érvénytelen – de akkor miért vannak a következő felvonásban Budán, mintha mi sem történt volna?

275781448_10158862619168181_8162982566652602119_n-145436.jpg

Hunyadi László-előadás (Fotó/Forrás: Berecz Valter / Magyar Állami Operaház)

Ezzel szemben minden kisebb hiányosság ellenére is nagyon izgalmas vállalkozás volt Rozgonyi alakjának átértelmezése.

Az eredeti mű szerint Hunyadi-párti főúr itt afféle Biberach-szerű köpönyegforgató lett, egy kisebb intrikus, aki mindenkitől elfogadja a pénzt, de közben egymás ellen próbálja kijátszani megbízóit.

A karakter elevenségében nagy szerepe volt Erdős Attila rendkívül szuggesztív alakításának és erős színpadi jelenlétének, a fiatal énekes arcjátéka, kisugárzása is remekül árnyalta Rozgonyi személyiségét. Sajnos az utolsó felvonás eseményei nem hagytak elegendő lehetőséget, hogy a rendezés megfelelően kibontsa a szereplő pálfordulását, a börtönjelenetben már azt látjuk, hogy Rozgonyi lelkiismeret-furdalást érez, és beköti László sebét, majd a zárójelenetben megpróbálja megmenteni, de az nem derült ki, mi vezette el idáig a nyughatatlan figurát.

Az opera középpontjában a két tenorszereplő közti ellentét áll, Ókovács Szilveszter mindkettejük alakját igyekezett valamilyen szempontból emlékezetessé tenni. Hunyadi László erőteljesebb, temperamentumosabb karakter lett, hiányzik belőle a szokásos naivitás, aminek az is kedvez, hogy az ősváltozatban az első pillanattól kezdve átlátja az ellene szövődő ármányt. Ez a Hunyadi szerelmesként sem csupán ábrándozik, szeretne már az esküvő előtt is némileg részesülni menyasszonya kegyeiben. Brickner Szabolcs alakítását tekintve jól formálta meg a szenvedélyes fiatalembert, ám hangja alkalmasabb a lírai és a nem túl magas részek megszólaltatására, így például sokkal jobb teljesítményt nyújtott a Máriával énekelt első duettjében, mint első felvonásbeli áriájában. A másik László, a király, viszont túlságosan karikatúraszerű alak lett.

Mivel már az első pillanatban nevetséges és taszító figura, nem tudott kibontakozni, milyen folyamatok vezetnek el odáig, hogy gyengeségei folyton rossz  tanácsadók karmaiba hajtsák

(mely végül az életébe kerül, hiszen ebben a rendezésben azt is láthattuk, amint Gara megmérgezi). Pataky Dániel jól megmutatta a túlérzékeny, piperkőc királyt, ennél többre a jelen koncepcióban sem színészi, sem vokális tekintetben nem volt lehetősége.

275740300_10158862618963181_3429528650849129738_n-145435.jpg

Hunyadi László-előadás (Fotó/Forrás: Berecz Valter / Magyar Állami Operaház)

Az előadás legerősebb alakítását Bretz Gábor nyújtotta, a második felvonástól kezdve a szálakat mozgató Gara nádor szerepében. A basszista nem csupán a szólamát uralta fölényes magabiztossággal, de

képes volt olyan erőteljes kiállással megjelenni, hogy mindenki elhiggye neki, ez az ember képes akár egy királyt is az orránál fogva vezetni.

(És az sem rajta múlt, hogy László és Mária börtönbeli búcsújeleneténél ismét megbicsaklott a koncepció, a nádorról még elhinnénk, hogy saját leányát színjátékba kergeti, ám később a zene és a szöveg egyszerűen ellentmond ennek az értelmezésnek.) Ez az erős és karizmatikusan gonosz karakter ismét a mai közönségfilmek dramaturgiáját idézte, mintsem az operák hagyományos negatív szereplőit. Igazságtalanság lenne, ha a legjobbak között nem emelnénk ki azonnal Kolonits Klárát is, aki viszont az est legragyogóbb vokális produkcióját nyújtotta, Szilágyi Erzsébet áriái jócskán tartogatnak nyaktörő futamokat, ám az énekesnő lenyűgöző koloratúrkészsége ezúttal is kivételes élménnyé varázsolta a legbonyolultabb zenei részeket is.

A másik koloratúrszerepet, Gara Máriát Miklósa Erika jó párszor megformálta már. Bár hangjának középfekvése mostanra veszített valamennyit frissességéből, a magasságai még mindig igen jól szólnak, így a cabalettát is megfelelő virtuozitással szólaltatta meg. Balga Gabriella Mátyásnak csupán a hangját kölcsönözte, egyébként láthatatlannak kellett maradnia. Ám képes volt pusztán az énekteljesítményével is megmutatni a fiatalemberben lakozó nemességet és felelősségtudatot. Palerdi Andrásnak Cillei az egyik legjobb szerepe lett, az énekes kiválóan formálta meg a cselszövő, ármánykodó főurat. Egyfelől hangjában is megvan az a kis mellékzönge, amellyel egy kerülőutakon járó karaktert jellemezni lehet, másrészt színpadi alkatához is jobban illik egy intrikus, mint egy nyíltan gonosz figura.

275758577_10158862619188181_252786645595604606_n-145435.jpg

Hunyadi László-előadás (Fotó/Forrás: Berecz Valter / Magyar Állami Operaház)

Kocsár Balázs vezényletével a Magyar Állami Operaház Zenekara árnyalatokban gazdag, telt hangzású romantikus zenét szólaltatott meg. Bár a nyitány alatt és az első felvonás bonyolultabb kórusrészleteiben előfordultak tempóbeli bizonytalanságok, a darab többi része jóval összeszedettebben szólalt meg.

Elismerés illeti a Magyar Állami Operaház Énekkarát is, amiért dús és egységes hangzással, valamint a rájuk jellemző átéléssel szólaltatták meg az operát.

Itt kellene szólni a felújított Operaház akusztikájáról is, ám mindössze két alkalom után (beleszámolva az előző napi Újranyitógálát, amelynek azonban csak a második felében játszott árokban a zenekar), amelyből mindkét esetében a földszinten, középtájon ültem, óvatosan vonnék le következtetéseket. Amit eddig hallottam, biztató volt, a zenekar nem nyomta el az énekeseket, a hangzás puhább, áttetszőbb lett, de intenzitásából nem veszített.

Az operakedvelő közönség egy jelentős része megelégszik azzal, amit az újranyíló Operaház első produkciójától kapott, látványos külsőségek között érdekfeszítő történet pergett, és a zenei megvalósításban is többször lelhettük örömünket, mint nem. Talán mégsem túlzás abban reménykedni, hogy az épület falai között még átgondoltabb, következetesebben végigvitt koncepciójú előadásokat láthatunk. Az Operaház jelentőségének megfelelően.

Fejléckép: Hunyadi László-előadás (fotó/forrás: Berecz Valter / Magyar Állami Operaház)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

A színház volt az én igazi házasságom – Máthé Erzsi 95 éves

A születésnapját ünneplő Máthé Erzsi olykor úgy érzi, annyi figurát játszott már el élete során, hogy sokszor önmagát kell keresnie. Pedig mindegyik alakításában teljes lényével jelen volt. A színésznő néhány éve már a nyilvánosságtól visszavonultan él. Az alábbi interjút tizenöt éve, 2007-ben adta Canjavec Juditnak a Buda Lapjában, a másodközlés a szerző engedélyével történt.
Jazz/World

Jazzstandardek műfajközi fényben: Tigran Hamasyan koncertje a Müpában

2015-ös sikerkoncertje után május 20-án újra a Müpa színpadára lép napjaink egyik legkeresettebb jazz-zongoristája és -zeneszerzője, Tigran Hamasyan, hogy bemutassa április végén megjelent StandArt című új lemezét. A klasszikus jazzstandardek megfogalmazásában teljesen friss értelmezést nyernek.
Zenés színház

Kritikaszemle Kurtág György párizsi operabemutatójáról

A Scalában tartott ősbemutató után április 30-án a Párizsi Nemzeti Operában is színre került Kurtág György egyetlen operája, a Beckett nyomán írt A játszma vége. A kritikák remekműként írták le az alkotást.
Klasszikus

Második díjat nyert a Chaos Quartet Bordeaux-ban

A korábban Budapesten is díjazott vonósnégyesnek a Bordeaux-i Nemzetközi Vonósnégyesverseny zsűrije második helyezést, valamint egy különdíjat ítélt meg.
Tánc

Egyed Bea és Bozsányi Liliána győzelmével ért véget a X. Nemzetközi Monotánc Fesztivál

A különleges hangulatú és látványvilágú előadás mellett a nemzetközi táncszakma képviselői is tiszteletüket tették a Bethlen Téri Színházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

„Az igazi nőnek mindig titka van” – interjú Fischl Mónikával

Fischl Mónika az operettirodalom csaknem minden jelentős primadonnaszerepét eljátszotta már, az évad végéhez közeledve pedig többek között a Csárdáskirálynőben és a Marica grófnőben lesz látható a Budapesti Operettszínházban. A színésznővel a nemrég átvett Liszt Ferenc-díjáról, tanításról, az operett és musical kapcsolatáról, valamint az előadások egyedi rendezői koncepciójáról beszélgettünk.
Zenés színház lapszemle

Kritikaszemle Kurtág György párizsi operabemutatójáról

A Scalában tartott ősbemutató után április 30-án a Párizsi Nemzeti Operában is színre került Kurtág György egyetlen operája, a Beckett nyomán írt A játszma vége. A kritikák remekműként írták le az alkotást.
Zenés színház kritika

Nyomokban Kovalikot tartalmaz – Széljegyzetek a Mefistofeléhez

Több mint tíz éve, 2010 őszén mutatta be a Magyar Állami Operaház Boito Mefistofele című operáját Kovalik Balázs rendezésében. A produkció a márciusi újranyitást követően, jelentősen megváltozott szereposztással újra műsorra került.
Zenés színház gyász

Elhunyt Teresa Berganza

A világhírű spanyol énekesnőt, számos mezzoszoprán szerep feledhetetlen alakítóját nyolcvankilenc éves korában érte a halál. A hírt a művész közösségi oldalán is közzétették.
Zenés színház hír

Londonban és Helsinkiben is bemutatják a Madách Színház két film-szín-játékát

Az Ady Endre és Karinthy Frigyes szerelmi életét feldolgozó alkotásokat a külföldi magyar kulturális intézetek támogatásával láthatják a nézők.