Mondhatni kettős tűzkeresztségen esett át: első operettszerepét énekli a Kékszakállban és először vesz részt a Palotakoncerteken.
Óriási váltás így hetvenéves koromban, hogy operettben is játszom.
Lőcsei Jenő, a Palotakoncert rendezője megnézett a Kékszakállban, és úgy vélte, még meg tudok mozdulni a színpadon. Kiderült, hogy a Gyerünk, Tubicámat és a Légy az icipici párocskámat egy idősebb úr is képes elénekelni és eltáncolni Oszvald Marika partnereként. A Mikádó belépőjénél is rám gondolt Jenő, amit valaha Suka Sándor énekelt a Sullivan-operett tévéfilmváltozatában.
Rockszínházas múltjának tulajdonítja, hogy az Operettszínházban musical szerepekre „szakosodott”?
Huszonkét éve tartozom az Operettszínház társulatához, de valamiért eddig csak musicalekben szerepeltem. Talán azért is, mert se a Mozartban, se az Abigélben, se a Rómeó és Júliában nem voltam lekettőzve, így nehéz lett volna egyeztetni.
Kirobbanó sikere van a mába átültetett, modernizált Kékszakállnak. Könnyen ráhangolódott Székely Kriszta rendezői elképzelésére?
Nagyon meglepődtem, hogy második szereposztásban megkaptam a szenátor szerepét. Székely Kriszta Szacsvay Lászlót választotta az első szereposztásra, korban én illettem hozzá a társulatból. Nagyon jól dolgoztunk Krisztával. Olyan dolgokat kért tőlem, ami más színészi képességeket kíván, mint az eddigi összes musicalbeli karakterem a Jézus Krisztus Szupersztártól a Rómeó és Júliáig. A humor eddig is megvolt bennem, de most előhozta belőlem az agresszivitást is, amit nehéz volt produkálni.
Musicalek, rockoperák mentén halad tovább, vagy azért jöhetnek az operettek is?
Koromhoz illő, humoros karakterszerepeket szívesen játszanék még. De a szívem inkább a rockzenéhez, a musicalekhez húz, mivel évtizedeken át azt csináltam a Korong együttesben, majd a Rockszínházban. Az Operettszínházban a zenekari árokban is ültem mint zenész, még a 70-es években, amikor Mikós Tibor Az ellopott futár című darabját játszottuk.
Ez az interjú a gálakoncert szólistáit bemutató sorozat része. A többi részt itt találja.
A Budavári Palotakoncertek augusztus 3-án és 4-én operettgálával, 5-én csárdással várja közönségét. További információk és jegyek a rendezvény oldalán.