Zenés színház

Csuklótörést szenvedett Jegercsik Csaba a Vámpírok bálja előadásán

2024.06.24. 10:25
Ajánlom
Június 21-én este baleset történt a Vígszínházban tartott külsős előadáson, a PS Produkció által rendezett Vámpírok bálja egyik jelenetében a Professzort alakító Jegercsik Csaba lezuhant a díszletről.

Jegercsik Csaba egy 3–5 méter magas díszletelemről zuhant le a június 21. esti Vámpírok bálja-előadáson – számolt be róla a Telex. „A 348. előadáson a színpadon történt baleset körülményeit és okát vizsgálják, a rendőrség felvette a jegyzőkönyvet.

Jegercsik Csaba színművészt, aki több, mint 300 alkalommal játszotta a szerepet, csuklótöréssel kórházba szállították, megfelelő orvosi ellátást kap

tette közzé a helyszínt a Vígszínháztól bérlő és a Vámpírok bálját rendező PS Produkció. A sérült művész ellátása után az előadást beugró színésszel végigjátszották. A szervezők később arról is tájékoztatták a nyilvánosságot, hogy Jegercsik Csaba csuklótörést szenvedett, megműtötték, de állapota nem súlyos. „A produkció részéről biztosítottuk maximális támogatásunkról, és felajánlottuk számára a teljes kártalanítást, valamint a rehabilitációban a segítségnyújtásunkat. A baleset miatt kiesett jövedelmét megtérítjük” – írták, és hozzátették, hogy a művészt visszavárják az őszi előadásokra.

A PS Produkció korábbi posztja szerint az előadást június 21-én játszották első alkalommal a Vígszínházban. A Blikk információi alapján azonban nem ez volt a színre állítás során az első baleset, a csütörtöki próbán az egyik háttérmunkás beleesett a zenekari árokba, könyéktörést és lábsérülést szenvedett, ám mivel fontos szerepe volt az előadásban, mankóval és begipszelt karral, de már visszatért a munkába.

Fejléckép: Jegercsik Csaba (forrás: PS Produkció)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Franz Kafka életéről készített filmet Agnieszka Holland

Az Oscar-jelölt lengyel rendező Franz című filmjének előzetesét a napokban zajló Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be először. Cikkünkben megtekinthető a videó!
Színház

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Plusz

Az élmények harmóniája – jön a 34. Zempléni Fesztivál

A sokszínűség és a kulturális turizmus eseménysorozata idén immár 34. alkalommal várja közönségét augusztus 8–17. között. A fesztivál célja, hogy sokszínű programjaival felhívja a figyelmet a régió történelmi és kulturális értékeire.
Tánc

Eltáncolt szenvedélytörténet – A skarlát betű a Városmajorban

A Győri Balett hosszú évek óta szinte sorozatban foglalkozik női sorsokkal a színpadon. A Városmajor közönsége augusztus 8-án a világirodalom egyik legismertebb házasságtörő asszonyának sorsával ismerkedhet meg – a tánc nyelvén.
Zenés színház

„A humort is őszintén kell játszani” – beszélgetés Peller Annával és Peller Károllyal

Július 14-én a Benczúr Kert ad otthont A bagoly és a cicababa című kétszereplős komédiának, amely májusban nagy sikerrel debütált a 6SZÍNben a Propeller Team produkciójaként.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

„A humort is őszintén kell játszani” – beszélgetés Peller Annával és Peller Károllyal

Július 14-én a Benczúr Kert ad otthont A bagoly és a cicababa című kétszereplős komédiának, amely májusban nagy sikerrel debütált a 6SZÍNben a Propeller Team produkciójaként.
Zenés színház hír

III. Béla életét bemutató történelmi musical ősbemutatójára készülnek

A Fehér Tibor műve alapján, Nyitrai László zenéjére, Máthé Zsolt rendezésében készülő produkció bemutatójára október 27-én 19 órakor a Pesti Vigadóban kerül sor.
Zenés színház hír

Ázsiai musicalfesztiválon nyert első díjat a Tesla

A kontinens legjelentősebb musicalfesztiválján, a DIMF-en a Nikola Tesla – végtelen energia című produkciót díjazták. Az elismerést Sebestyén Áron zeneszerző vette át.
Zenés színház kritika

Carmen, a pszichoterapeuta

Dmitrij Csernyakov rendező radikálisan nyúlt a Bizet-opera cselekményéhez a brüsszeli La Monnaie előadásában. De vajon megállja-e a helyét a Carmen története, ha kiderül, hogy minden csak játék, színlelés? A június 18-ai előadáson jártunk.
Zenés színház hír

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.