A Tim Rice ötletén alapuló darab egy angol lány történetét meséli el, aki abban a reményben költözik Amerikába, hogy beteljesítse a vágyait és megtalálja élete szerelmét. Idővel azonban rájön, hogy ami távolról csillogónak és vonzónak látszott, az közelről csak fájdalmat okoz. Ez azonban cseppet sem tántorítja el attól, hogy tovább küzdjön a céljaiért és azért, amit (vagy akit) szeret. De vajon a rengeteg csalódás után rátalálhat-e a valódi szerelem?
A lány – akinek nincs neve, hisz bármelyikünk lehetne – egy szakításból próbál felállni, és azt az utat választja, hogy egyik kapcsolatból a másikba menekül. A híres filmproducer – aki bár furcsa filmeket forgat, de rendkívül gazdag – igazán jó parti az országot még alig ismerő, zöld kártya után sóvárgó lánynak, Hollywood azonban a maga felszínességével és játszmáival hamar idegenné válik számára.
Gubik Petra (Fotó/Forrás: Jardek Szabina / Madách Színház)
„Majd hívjuk, pusz-pusz, szép napot, pá!” – ennyi marad a luxuséletből. Szimbolikusan a szakítás is egy videóüzenetben történik meg – az online közvetítés ennek ábrázolására tökéletes terep, ráadásul azt a hatást kelti, mintha a néző ülne a chatablak másik oldalán. Ez újítás az eredeti változathoz képest, ahol a technika még nem tette lehetővé a Skype vagy Zoom használatát, nem volt mindenhová magunkkal vihető laptop, amin a lány naplószerűen, de e-mailben meséli el az édesanyjának a kisebb-nagyobb kalandjait. A darab egyébként is rengeteg szabadságot ad az alkotóknak:
a 26 dalból álló dalfüzér ugyan előrevetít egy életutat, azonban a rendezőre és színésznőre bízza, hogyan mutatja meg azt.
Az előadást rendező Szirtes Tamás a képi világ megteremtésekor Edward Hopper festményeit vette alapul, akinek gyakori témája volt a nagyvárosi magány. Ezeken a kimerevített pillanatokon keresztül keresi a választ a főszereplő arra a kérdésre, hogy abban az őrjítő forgatagban, amiben mindenki szerepeket játszik, hogyan találhatja meg az ember önmagát.
A történetbe való belehelyezkedést nemcsak a mára jellemző eszközök beemelése teszi teljessé, hanem az időről időre illusztrációként megjelenő animációk is, amelyek élővé varázsolják a zsúfolt New York-i utcákat, vagy városnéző busszá változtatják egy pillanat alatt a szűk szobát, amelyből rálátni az egész környékre. Ezt az illúziót csak az utolsó előtti jelenet töri meg, amikor a lány – mintha csak egy emlék foszlana köddé – kilépve szerepéből, számot vet az addigi életével.
Nemcsak a producer melletti „statisztaszerepével”, hanem például azzal a kapcsolattal is, ami miatt rossz társaságba keveredik. A Greenwich Village-i srác nagybetűs szerelem lehetne a lány számára, azonban az ehhez hasonló próbálkozások esetében már a kezdetektől egyértelmű a néző számára, hogy valami félre fog siklani. És
mivel a lány nem a választottjaiba, hanem magába a szerelembe szerelmes, ugyanazzal a naiv nyitottsággal megy bele minden kalandba.
Talán csak a harmadik szakítás – a nős férfi árulása – töri meg, amire kis híján rámennek a baráti kapcsolatai is. Akkor jut el odáig, hogy feltegye a kérdést, mit csinál rosszul, és mérlegelje, hogy a saját lelke, emberi mivolta mennyit is ér valójában.
Gallusz Nikolett (Fotó/Forrás: Jardek Szabina / Madách Színház)
„Búcsúzz el szépen, ne menj el némán! Nem kell ajtócsapkodás, vasárnap mondd el” – hangzik el a darabban végső segélykiáltásként. A Song And Dance részeként (amely a Vasárnap mondd el két felvonásossá írt változata) utólag beleírt dal egy ima a lélekért. Nem ez a darab egyetlen slágere, az itthon Sheldon Bloomként gyakorta felcsendülő szerzemény is ehhez a musicalhez íródott, a szereplők ezúttal Bárány Ferenc fordításában éneklik.
A Madách Színház három színésznő közreműködésével tűzte műsorára az előadást, melyről Szirtes Tamás úgy nyilatkozott, érdemes mindegyik változatot megnézni, mert „nagyon háromféle”.
„Én soha tapasztaltam, hogy ennyire háromféle lenne”
– mondta a rendező. És valóban. Mind Gubik Petra, mind pedig Gallusz Nikolett és Simon Boglárka egészen más irányból közelít a karakter felé. Gubik mintha a naiv fiatal lány szemszögéből láttatná a történetet, aki tapasztalatlansága okán sodródik bele kétes helyzetekbe, ám a folyamatos csalódások megedzik, és határozott, életigenlő nőként lép tovább a múlton.
Gallusz Nikolett már a történet elején egy érettebb, megfontoltabb figurát jelenít meg, akinek befolyásolhatósága és becsaphatósága inkább az önbecsülés hiányából fakad. Tartozni akar valahová, szeretné, ha szeretnék, és ezért képes olyan helyzeteket is felvállalni, amelyek bár pontosan tudja, hogy a kárára is lehetnek, mégis a célja felé terelik. Az egyórás előadás egy őszinte vallomás, amit a színésznő pályafutása egyik legfontosabb állomásának nevezett.
Simon Boglárka (Fotó/Forrás: Jardek Szabina / Madách Színház)
Simon Boglárka karaktere valahol kettejük között helyezkedik el, a naiv életszemléletet már valamelyest maga mögött hagyó, de a jövőben még töretlenül bízni tudó lány első szárnypróbálgatásai elevenednek meg a színpadon.
Az egyszerű, ám fontos témát boncolgató történet mellett Webber fülbemászó dallamai felidézik a zeneszerző világhírű darabjainak világát és hangulatát, ugyanakkor a filmszerű színházi előadáson keresztül megteremtik azt az intim miliőt, amely miatt – ha csak egy órára is – a néző kiszakad a világból és a monitor előtt ragad.
Fejléckép forrása: Jardek Szabina / Madách Színház
hírlevél
