A musicaleket már a logójukról is felismerjük – a lovaggá ütött angol zeneszerző és csapata nagyon ért a merchandising-hoz. Ezeket vetítik a leeresztett függönyre: József és a színes, szélesvásznú álomkabát, Dal és tánc, Evita, Csillagfény expressz, Jézus Krisztus Szupersztár, Fütyülj a világra, A szerelem arcai, Volt egyszer egy csapat (amely itt annak ellenére az eredeti, szó szerint fordított Gyönyörű játékként szerepel, hogy a Madách színházi előadás kapcsán a köztudatba az előbbi címmel került), Az operaház fantomja, Sunset Boulevard, Macskák. Ami ezután következik, az egy kellemes előadás, ám nem darab. Az egy-egy blokkban elhangzó dalok egymással nem összefüggően kelnek életre – ebben az esetben lehetetlen az előadásnak dramaturgiai ívet adni. A dalokat természetesen fel lehet és fel kell építeni, meg kell koreografálni, de miután eléneklik őket, a színészek előrejönnek a rivaldába, meghajolnak, és kivárják a tapsot.

A színpad szinte csupasz, de egy ilyen jellegű előadáshoz tökéletes. Bátonyi György egy mozgatható gótikus kerengőrészletet tervezett, amelynek felső része erkélyként használható. (Hiszen a Miért kell, hogy sírj, Argentína máshonnan nem is szólhatna.) Két hatalmas fekete paraván zárja le időnként a teret, hogy az József börtönévé vagy Jézus keresztjévé váljon, a fényekkel is úgy játszanak, hogy a dal hangulatának megfelelően a tér szűküljön vagy kinyíljon.

Győri Gabi a 70-es éveket idéző, színes ruhákat adott az énekkarra. Mintha a Szupersztár filmfeldolgozásának autóbuszáról szálltak volna le. A dalok előadói a musicalbeli karakterre emlékeztető, utalásszerű ruhákat és kellékeket hordanak. (A Fantomon ott az álarc, de az nem a jól ismert, fél arcot takaró. Kivétel a Csillagfény expressz-blokk, amelyben egy görkorcsolyás táncos szerepel az éneklő színészek mellett.)

Bakó Gábor koreográfiája ötletes és lendületes. A nagy létszámú énekkart nem tömeg-, hanem életszerűen mozgatja, a daloknak így tevékeny részeseivé válnak, nem csupán a kórus álló szerepére vannak kényszerítve. A táncosok önálló megmutatkozásra kapnak lehetőséget a záró Macskák-egyvelegben. Ez talán az egyetlen olyan rész, amelyről ránézésre, egyetlen hang nélkül is kiderül, melyik musicalről van szó: itt mindenkire felkerül a jól ismert festett macskaarc, paróka, és a hatalmas bakancs is lepottyan a zsinórpadlásról.

Ezen az estén harminckét dal csendült fel. Közülük a legnagyobb hatást két Forgács Péter énekelte szám váltotta ki. A Csillagfény expresszből Fáklya dalát nem mozdonyként, hanem emberként, revükörítéssel, a Sunset Boulevard címadó dalát pedig keserű, cinikus élettapasztalattal adta elő. Míg a többiek „csak” dalokat énekeltek (időnként sajnos a magasságok is hiányoztak, a legfeltűnőbben a Fantom-blokk esetében), addig ő, érzékeltetve a humort és a drámát, kis történeteket mesélt el.

Ha abból indulunk ki, hogy a felkiáltó mondatok érzelmi telítettséggel rendelkeznek, gyakran tartalmaznak logikai ítéletet, indulatokat fejeznek ki, és felhívó funkciójuk is van, akkor érthető az előadás címe. Korcsmáros György rendező és munkatársai teljesítik, amit vállaltak: örömmel tisztelegnek egy általuk kedvelt és nagyra tartott zeneszerző előtt.

(2006. január 22. 17:00 Győri Nemzeti Színház; Webber! Km.: Ajtai Beáta, Csonka Tünde, Forgács Péter, Györgyfi József, Mohácsi Attila, Nagy Balázs, Szabó Balázs, Szűcs Kinga, Szücs Péter Pál (ének), a színház ének-, tánc- és zenekara; zenei szerk.: Bolba Lajos; zenei vez.: Csengery Mária; díszlet: Bátonyi György; jelmez: Győri Gabi; vez.: Boldog Iván; koreogr.: Bakó Gábor; rend.: Korcsmáros György)