Alan Menken, Howard Ashman és Tim Rice musicaljét 1994-ben mutatták be a New York-i Broadwayn, majd 1997-ben a londoni West Enden. Utóbbin 1999-ben játszották utoljára, így Európában a Walt Disney-féle musicalt jelenleg csak a Budapesti Operettszínház előadásában láthatják a nézők, akik a november 30-i bécsi premier előtt nem kis felhajtásba csöppentek bele: a Stadthalle előterében vadul villogtak a vakuk, és nagyjából két tucat, a magyar kultúrkörben javarészt ismeretlen osztrák celebritás gyűlt össze egy-egy póz erejéig. "Az újságírók szokás szerint többen vannak, mint a celebek" - árulta el a Fideliónak egy osztrák fotós, akinek segítségével pár híresség személyazonosságáról is lehullott a lepel: a hölgy, akivel minden gyerek fényképezkedni akart, Barbara Wussow német színésznő, a Klinika sztárja, tőle nem messze egy osztrák énekesnő és Elfriede Ott színésznő mosolygott a kamerába. Mint később kiderült, olasz és francia színházi menedzserek, valamint a bécsi musicalszcéna jeles képviselői is tiszteletüket tették a premieren, jelen volt például Kurosch Abbasi, a bécsi Elisabeth népszerű Luchenije, illetve az első számú osztrák női idol, az Elisabeth címszerepében már több mint ezer alkalommal tündöklő Maya Hakvoort. Mire a kétezer férőhelyes nézőtér teljesen megtelt, a magyar nézőben minden korábbi nemzetközi sajtóvisszhang ellenére átfutott az aggodalom: vajon mit szólnak majd a magyarok produkciójához a német ajkú emberek ezen az impozáns helyszínen, ahová világsztárok járnak fellépni?
Bár elsőre bizarr volt németül hallani a hazai környezetben megszokott és megszeretett magyar színészeket (például a Mozartban, Rómeó és Júliában szívünkhöz nőtt Földes Tamást Perc úrként, az Elisabethként és a Rebecca zord házvezetőjeként körberajongott Polyák Lillát Tea mamaként), a közönség reakciójából hamar egyértelművé vált: működik az Oscar-díjas zene, működnek a kiváló énekhangokon előadott német szövegek. Az első németül elénekelt dalt követő tapsnál enyhülni kezdett a feszültség, az első poénnál pedig teljesen eloszlott. A magyar társulat humorérzéke könnyen utat talált a német ajkú közönséghez (Bálint Ádám Lángőrként és Vörös Edit Babette-ként ezen a téren az abszolút kedvencnek bizonyul), ahogy Duda Éva koreográfiája is, főleg a Herendi porcelánba bújt étkészletek szemkápráztató tánca. A fiatal Barkóczi Sándor alakításán keresztül egy kétségbeesett és gyámoltalan Szörnyet ismerhettünk meg, akinek durvasága mögött félelem és tanácstalanság lakozott, a szintén az Operett Stúdiójában végzett Jenes Kitti Belle-ként pedig kiváló partnere volt a finoman ábrázolt folyamatban, melynek során a hörgő bestia a tenyeréből evő, érző lénnyé változott. A szőrcsuha lehullott, a fények kigyúltak, a premier végén a közönség állva tapsolt, az Operettszínház pedig újabb nagyvárost pipálhatott ki a meghódítandó városok listáján.
A siker - és ami mögötte van
A produkció mögött kőkemény munka áll, és a társulatnak már többször is alkalma nyílt külföldön bizonyítani. A darabot 2005-ben mutatták be Budapesten, és miután a színház 2011 októberében szoros nemzetközi versenyben elnyerte a musical játszási jogát Európában a német nyelvterületen, szép sorban megjárta Münchent, Kölnt, a mannheimi Nemzeti Színházat és a drezdai Semperopert, ahol az álló vastaps valóban ritkaságszámba megy. A bécsi Stadthalléban ezúttal az eddigieknél szélesebb színpaddal találkozott a stáb, ahol ugyanannyi embernek nagyobb teret kell betöltenie, és ez nagyobb jelenlétet, szélesebb gesztikulációt és nagyobb koncentrációt igényelt. "A zenekari árok elég széles, a közönség viszonylag távol van a színpadtól, muszáj átjátszani a teret ahhoz, hogy a színészek szándékai érzékelhetők legyenek. A karban ez azt jelenti, hogy senki sem tűnhet el a tömegben" - osztotta meg tapasztalatait velünk az egyik táncos. A Szörnyet alakító Barkóczi Sándor szerint (aki tavaly nyáron már alakította a főszerepet Drezdában és Mannheimben) az ember két-három nap alatt teljesen megszokja az új helyszínt, és utána már tényleg nem számít, hol is játsszanak épp. Számára a gesztikuláció már csak azért is kulcsfontosságú, mert az óriási, szőrös és főképpen fullasztóan meleg maszk egyáltalán nem "védi" meg attól, hogy játsszon, ugyanis a Szörny érzéseit a közönségnek is látnia kell.
A premiert követő gálán Kurosch Abbasi és Maya Hakvoort is elismerően nyilatkozott az előadásról, hasznos tanácsokkal látva el a fiatal főszereplőket. "Jó az előadás, hihetetlenül látványos, és az a trükkje, hogy a szülő ugyanúgy szereti, mint a gyerekek" - árulta el Böhm György rendező a premierbulin, és valóban: nem sok kiskorúra emlékeztünk a pénteki bemutatóról. A nézők, akikkel szóba elegyedtünk, egyöntetűen rajongással beszéltek a darabról: egy fiatal lánynak fel sem tűnt, hogy külföldiek játsszák, egy idősödő hölgyet és a jegyszedő fiatalembert pedig leginkább francia ízekre emlékeztette a néha érződő magyar akcentus, ami -eredetileg egy 16. századi francia meséről lévén szó - még jól is jött ki. Az idegen nyelven történő játék profi elsajátítása egyébként Martin Harbauer, a müncheni színi főiskola tanárának érdeme, aki kemény munkával verte a színészekbe a helyes kiejtést és hangsúlyozást, és akiről a társulat egyöntetű csodálattal és tisztelettel beszél.
A magyarországi nézőknek egy jó darabig még várniuk kell a budapesti előadásra, a társulat ugyanis a huszonkét bécsi előadás után Németországban folytatja a turnét: december 19-től Frankfurtban, január 20-tól Baden-Badenben játszik. Ha hihetünk annak, hogy a poén mindenhol poén, a dráma mindenhol dráma, és - ha már az egyik legszebb szerelmi történetről van szó - a szerelem is mindenütt ugyanolyan erővel bír, akkor nem kell tartanunk attól, hogy a függöny lebbenését követően ülve maradnak a nézők.
hírlevél
