Zenés színház

Dalszínházi utcabál

2014.02.25. 15:40
Ajánlom
Március 1-jén, az Ezüst Rózsa Bál kezdete előtt, már déltől szabadtéri mulatságra készül az Opera. Az épület mellett, a Dalszínház utcában rendezik meg az éjfélig tartó Dalszínház UtcaBált, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Fél tíztől élőben, kivetítőn közvetítik az Ezüst Rózsa Bál programját, többek közt az elsőbálozók nyitótáncát és a világhírű bolgár mezzoszoprán, Vesszelina Kaszarova produkcióját, amelyeket házigazdaként Miklósa Erika és Sárfalvi Péter vezet fel. Mindezek előtt odakint már hat órától DJ teremti meg az utcabáli hangulatot.

Az Opera mindazokat várja, akik a tavasz első napján kötetlen szórakozásra vágynak és talán adakozni is kívánnak. A benti esemény célja a jótékonyság, amelyhez mindenki csatlakozhat, akinek fontosak a közügyek. A szabadtéri zenés rendezvény résztvevői számára a Dalszínház utcában négy házikót állítanak fel - ezekben többek közt forralt bort, kolbászt és kenyérlángost vásárolhatnak. Az elárusítóhelyek mellett adománygyűjtő urnákat helyeznek ki, így az utcabál résztvevői felajánlhatják visszajáró pénzérméiket az Országos Mentőszolgálat számára gyűjtött összeghez, amelyből mentőautót vásárol az Opera.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Minden olvasója úgy érzi, róla szól – az Utas és holdvilág kultusza

Több mint 80 évvel megjelenése után az Utas és holdvilág népszerűbb, mint valaha. Nagy sikerű rádiójáték és színpadi előadás született belőle, nemsokára pedig film is készül. Utánajártunk a kultregény titkának.
Könyv

Elhunyt Csukás István

Süsü, Pom-pom és a Nagy Ho-ho-ho-horgász alkotója 83 éves volt.
Klasszikus

Takács-Nagy Gábor és Kovács János kapta meg a Cziffra Fesztivál életműdíját

Vasárnap este, a Cziffra Fesztivál gálakoncertjén átadták a rendezvény díjait. Fiatal tehetségek és
Klasszikus

Újabb ősbemutatóval vár a Régizene Fesztivál a Müpában

Február 28. és március 8. között várja közönségét a Régizene Fesztivál, amelyen A Felvilágosodás Korának Zenekara, Rohmann Ditta, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar egyaránt fellép.
Zenés színház

A milánói Scala is bezár a koronavírus miatt

Pánikhangulat van Olaszországban, miután száz fölé emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma. Operaházak is bezárnak, a velencei karnevált félbeszakították.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Egyiptom királyaként mutatkozik be Köpeczi Sándor az Aidában

Egyiptom királyának szerepét Köpeczi Sándor énekli az Erkel Színház februári Aida-előadásaiban. A fiatal magyar basszista januárban Verdi-interpretációjáért különdíjat nyert a barcelonai Gran Teatre del Liceuban megrendezett, rangos Teatro Viñas nemzetközi dalversenyen.
Zenés színház hír

A milánói Scala is bezár a koronavírus miatt

Pánikhangulat van Olaszországban, miután száz fölé emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma. Operaházak is bezárnak, a velencei karnevált félbeszakították.
Zenés színház magazin

A díva, akit a grúz szegénységből a világ tetejére segített az énekhangja

Tbilisziben született, Milánóban él, szerte a világon ünneplik. 2020-ban Japán és Kína mellett a Keresztény farsang sztárvendégeként Magyarországon is fellép „az operavilág Angelina Jolie”-jaként emlegetett szoprán, Nino Machaidze, aki magazinunknak karrierje lépcsőfokairól, múltjáról, jelenéről és jövőjéről is mesélt.
Zenés színház ajánló

Mozart zenéje kíséri az apokalipszist a k2 Színház új előadásán

A k2 Színház új, abszurd és melankolikus bemutatója Mozart Dies irae-szekvenciájából indul ki, hogy a Requiem hangjain keresztül rákérdezzen, miért akarja megúszni az európai ember újra és újra a poklok poklát.
Zenés színház árvíz

Még egy árvíz, és nem menekül meg a velencei La Fenice operaház

Túlélte az árvizet Velence operaháza, de szakértők arra figyelmeztetnek, jelen állapotában az épület nem állna ellen még egy áradásnak.