Zenés színház

Daniel Barenboim újabb öt évre marad a berlini opera élén

2019.06.05. 10:05
Ajánlom
A vezetési stílusát ért bírálatok ellenére öt évvel, 2027-ig meghosszabbították Daniel Barenboim világhírű zongoraművész és karmester főzeneigazgatói megbízatását a berlini Staatsoper élén.

A 2022 júliusában lejáró szerződés megújítását kedden sajtótájékoztatón jelentette be Barenboim és Klaus Lederer, a tartományi rangú német főváros kulturális minisztere.

Az argentínai születésű izraeli zongoraművész 28 éve áll a legrangosabb berlini operaház élén, és mindig is azt mondta, hogy addig szeretné dirigálni a Staatsopert, amíg az egészsége engedi és amíg a zenészei is ezt akarják. Orvosai nemrég azt állapították meg, hogy jó egészségnek örvend – mondta Barenboim a sajtótájékoztatón.

Klaus Lederer szerint az operaház zenekarának (Staatskapelle Berlin) „túlnyomó többsége” is azt akarja, hogy Daniel Barenboim maradjon a főzeneigazgató.

A Staatskapelle Berlin már korábban „örökös vezető karmesterévé” nyilvánította a most 76 éves dirigenst.

Barenboim, a világ egyik leghíresebb klasszikus zenésze, a német újraegyesítés után, 1992-ben – londoni, párizsi és chicagói megbízatás után – vette át a berlini Állami Operaház irányítását, amely az ő vezetése alatt vált világszínvonalú intézménnyé.

Berlin_Staatsoper_Unter_den_Linden_Seite-102918.jpg

Berlin Staatsoper Unter den Linden (Fotó/Forrás: Marek Śliwecki)

Vezetői megbízatását néhány hónappal azután hosszabbították meg ismét, hogy zenészek gyötrésével és megalázásával vádolták meg. A Der Tagesspiegel című berlini lapban név nélkül nyilatkozó zenészek szerint

Daniel Barenboim vezetési stílusa miatt a félelem légköre uralkodott el az operaház zenekarában,

az egyik zenész, Willi Hilgers, az együttes egykori ütőse a karmester dühkitörései és megalázó bánásmódja miatt küzd magas vérnyomással és súlyos depresszióval.

A vádakra reagálva Barenboim elismerte, hogy „nem egy szelíd bárány”, és hajlamos az indulatosságra. Ugyanakkor szerinte a vezetési stílusa körüli vita időzítése nem volt véletlen, annak volt tulajdonítható, hogy elkezdődtek a tárgyalások a 2022-ben lejáró szerződésének megújításáról az operaház fenntartójával, a főváros kulturális kormányzatával.

Kapcsolódó

"Nem vagyok szelíd bárány" - reagált a vádakra Daniel Barenboim

A világhírű zongoraművész és karmester, a berlini Staatsoper főzeneigazgatója most meg is szólalt az őt ért vádak kapcsán, melyek szerint rendszeresen megalázza zenészeit és feszült légkört teremt.

Daniel Barenboim

Daniel Barenboim

A berlini kulturális miniszter kedden azt mondta, hogy a hatalmi visszaéléssel kapcsolatos vádak nem igazolódtak a panaszok kivizsgálása során, de még ennél is fontosabb, hogy „minden érintett fél vállalta, hogy jobb munkahelyi légkör megteremtésén munkálkodik a jövőben”.

A zenekar képviseletében fellépő Susanne Schergaut muzsikus is erőteljes támogatásáról biztosította Barenboimot,

hozzátéve, természetes, hogy viták támadnak, ha olyan „odaadóan, szenvedélyesen és igényesen” dolgozik valaki, mint a főzeneigazgató, de Barenboim mindig is nyitott volt a vitákra, és voltak is ilyenek.

Ha ez igaz, nem lehet egyszerű Daniel Barenboim mellett dolgozni

Kapcsolódó

Ha ez igaz, nem lehet egyszerű Daniel Barenboim mellett dolgozni

Nagyszerű zenész és igazi humanista. De akkor miért félnek tőle az emberek? Daniel Barenboim pótolhatatlan, de ez neki a legnehezebb.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

A Churchill és Garbo bemutatójával nyit újra a Rózsavölgyi Szalon

„A művészet az emberiségben megnyilvánuló nagyság. A művészet túléli a politikát. A művészet mindent túlél.” Ezt Winston Churchill mondja a Churchill és Garbo című darabban, amelyet május 17-én mutat be a Rózsavölgyi Szalon, ezzel újra kinyitva kapuját a közönség előtt.
Színház

Megújult műsorral érkezik a Szegedi Szabadtéri Játékok

A pandémia és a bizonytalan pályázati támogatások miatt módosul a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada – tudatta Barnák László, a fesztivál ügyvezető igazgatója.
Vizuál

Hamarosan a mozikban Gothár Péter új filmje, a Hét kis véletlen

Gothár Péter filmjei érzékeny vizuális és zenei világ megteremtésére vállalkoznak, ezt ígéri új munkája, a Hét kis véletlen is. A filmet május 13-tól előjátsszák a mozik, az országos premiert május 20-án tartják.
Színház

Napokon belül eldőlhet, hogy ki kapja a Nemzet Színésze címet

Törőcsik Mari halálával nem csupán egy kivételes művész távozott, a Nemzet Színészei is kevesebben lettek. Az új tag személyéről várhatóan május 11-én döntenek majd.
Vizuál

A 125. évfordulóján nyitja meg újra kapuit a Műcsarnok

Különleges programokkal ünnepli nyitásának 125. évfordulóját és az újranyitást a Műcsarnok, május 4-én.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Egy békacsalád története – Cigány Punkopera az OFF-Biennálén

A Független Színház Magyarország május 16-án tartja Balogh Rodrigó és Illés Márton Békamesék című darabjának ősbemutatóját. Az előadásban énekelve, fájó humorral fűszerezve jelenítik meg egy család három generációjának életét, akik azért harcolnak, hogy kitörjenek a békáknak rendelt mocsárból, és elfogadja őket a többségi társadalom.
Zenés színház magazin

Sába a mikrofon előtt

Lemezfelvétel készült Goldmark Károly legismertebb operájából, a Sába királynőjéből, az Eiffel Műhelyház Fricsay stúdiójában. A munkáról és az új helyszínről Csurgó Tamás zenei rendezőt, Kondás Ferenc hangmérnököt, valamint Gál Erika operaénekest, Sába megformálóját kérdeztük.
Zenés színház ajánló

Az édesanyákat ünnepik a Musical Villamoson

Különleges műsorral köszönti az édesanyákat az immár hatodik koncertjére készülő Musical Villamos. Az online is követhető 50 perces előadáson a nézők személyes üzenetei is elhangzanak.
Zenés színház hír

Ősbemutatóra készül a Madách Színház

Magyarországon eddig még nem látott Andrew Lloyd Webber-musical debütál júniusban a Madách Színház virtuális színpadán. A Vasárnap mondd el Szirtes Tamás rendezésében kerül a nézők elé.
Zenés színház hír

100 éve született Palócz László operaénekes

1955 és 1976 a Magyar Állami Operaház magánénekese volt, éveken át játszott a Szomszédok című teleregényben, Sümeghy úr szerepében.