Zenés színház

De ha elkezd táncolni

2016.07.26. 08:13
Ajánlom
Az Operaház, a Madách Musical Tánciskola és a Nemzeti Balett együttműködésében július 29-től kerül színpadra a Billy Elliot című előadás. A musical előkészületeiről és a szokatlan helyszínválasztásról Köteles Géza karmesterrel és Tihanyi Ákos koreográfussal beszélgettünk.

A Broadway egyik sikerdarabjának operaházi  bemutatóját komoly előkészület és edukációs  munka előzte meg. Mióta készültök a premierre?

Tihanyi Ákos és Köteles Géza

Tihanyi Ákos és Köteles Géza (Fotó/Forrás: Horváth Richárd)

Köteles Géza: Több mint egy éve kezdődtek a szereplőválogatások, főként a címszerepre, hiszen a valaha írt legnehezebb gyerekszerepről van szó. A Billyt alakító fiatalnak egyszerre kell tudnia énekelni, prózát mondani és táncolni, utóbbi esetében a hiphoptól a modern táncokon át a klasszikus balettig minden előfordul.

Tihanyi Ákos: Én már két éve foglalkozom a koreográfiával. Szeretek mindent előre kitalálni, hogy a színpadi próbákhoz érve világos elképzeléseket közvetítsek. A munkámra nem jellemző a rögtönzés, az első perctől tudom, hova szeretnék eljutni az adott próbanapon.

Tíz éve dolgoztatok együtt utoljára. Hogyan értékelitek  a közös munkát?

TÁ: Vámpírok báljában én voltam a szólótáncos, Géza pedig a karmester. Az élet később elszakított minket. A mostani előadás egy szerencsés véletlen: Gézához az Operaház, hozzám pedig a rendező, Szirtes Tamás ragaszkodott.

Szirtes Tamásnak nagy tervei vannak a Madách Színházzal

Kapcsolódó

Szirtes Tamásnak nagy tervei vannak a Madách Színházzal

Szirtes Tamás újra megpályázza a Madách Színház igazgatói posztját, tervei közt szerepel egy új játszóhely létrehozása – kizárólag önerőből. További terveiről is beszélt a Népszabadságnak.

KG: Nagyon sok gyerekdarabban vettem már részt az Operában, ezen keresztül pedig azt látom, hogy bár Ákosnak e téren nincs tapasztalata, érzéke viszont nagyon is van a gyerekekhez. Maximalizmusában és precizitásában ugyanazt az elhivatottságot látom, amit én a zene iránt érzek.

Bár musicalről van szó, mégis fajsúlyos és precízen kitalált zenés színházról beszélhetünk. Megállja majd a helyét az előadás az Opera színpadán?

KG: Ókovács Szilveszter nem titkolt szándéka, hogy a musical, amelyben egy tizenegy éves fiú egy angol bányászfaluból indulva valósítja meg az álmát, és balett-táncos lesz, formabontó módon hívja fel a figyelmet a házban működő csodálatos balett-társulatra. A musical az első hangtól az utolsóig vezeti a nézőt, nincsenek üresjáratok.

Ez valahol természetes, hiszen az eredeti darab egy film alapján készült, a dalokat Elton John írta. Ízig-vérig zenés színpadi előadásról van szó erős képekkel és fantasztikus zenei időzítésekkel. A darab dramaturgiai színvonalát az operavilágban Pucciniéhez tudnám hasonlítani, aki remekül értett a – sok esetben párhuzamos – jelenetek megkomponálásához. Pontosan tudta, hogy mit, miért és meddig kell csinálni.

Az utánpótlás hiánya nemcsak a pálya kiszámíthatatlanságában, de a feladat komplexitásában is  rejlik.

TÁ: Nagyon kevés, ötven-hatvan jelentkezőből kellett kiválasztanunk azt a tízet, aki bekerült a darabba. A kiválasztott gyerekekkel nyolc szakember, köztük énektanárok, korrepetitor, színészmesterség- és beszédtanárok foglalkoztak hónapokon keresztül. A főszerep egy tizenegy éves gyerekre íródott. A fiatalok ebben a korban nagyon sok változáson mennek keresztül, elő is fordult, hogy valaki hirtelen lemutált, de tudtunk neki másik szerepet adni. A szerzők mindenre gondoltak.

További cikkeink a musicalről ide kattintva!

Az előadás szigorú licenc alapján készül. Mi jellemzi a zenei anyagot és a koreográfiát?

TÁ: Ez egy nonreplika előadás, vagyis ügyelnünk kellett arra, hogy a koreográfia különbözzön az eredetitől. Nehéz volt elvonatkoztatni, mert egy nagyon erős darabról van szó. Sok a különböző táncelem, de a csúcspontot mindig a klasszikus balett jelenti, persze utóbbi is Elton John nyelvén. Jelen van az angolszász népzene és Elton igényes popzenei világa, mindez big bandes hangszereléssel.

bili

bili (Fotó/Forrás: Magyar Állami Operaház)

KG: Komoly és mély társadalmi problémák könnyed, de nem szirupos stílusban. Nem lehetett csak az operazenekar tagjaira támaszkodni, hiszen sok a jazzes és szvinges elem, de a másik zenei vezetővel, Silló Istvánnal együtt szabad kezet kaptunk, és remek együttest sikerült összeállítani.

A tervek szerint repertoárdarabbá válik majd az előadás?

KG: Százötven előadásra írtuk alá a szerződést hároméves intervallumra. A most következő időszakban hetvenöt előadást fogunk játszani, ami egy rendkívüli szám, tekintve, hogy van olyan repertoárdarab is, ami legfeljebb tízszer megy egy évadban. Az augusztusi előadások után átmegyünk az Erkelbe, mindazonáltal a műfajok közti átjárás létezik, és ha ez a musical jó, akkor megérdemli, hogy az Andrássy úton is elhangozzon.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Színház

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
Könyv

Krimi határok nélkül – regénypályázatot hirdetett a Prae Kiadó

A Prae Kiadó ismét felhívást fogalmaz meg magas színvonalú krimik, kizárólag regények írására. A kiadó által gondozott Krimi Ma sorozat célja a hazai, szépirodalmi igénnyel megírt krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése. A pályázat nyílt.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.
Zenés színház kritika

15 sor zenés színház: Tannhäuser

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő írás a Budapesti Wagner-napok produkciójáról, a Tannhäuserről. 15 sor zenés színház.
Zenés színház kritika

A diktatúra nem egyetlen ember bűne – a Borisz Godunovot mutatták be Amszterdamban

Nagy várakozás előzte meg, hogy a sokáig házi őrizetből dolgozó Kirill Szerebrennyikov hogyan viszi színre Muszorgszkijnak a zsarnokság természetrajzát bemutató operáját, a Borisz Godunovot.
Zenés színház ajánló

Bayreuthi Ünnepi Játékok: idén is élőben követhetjük a fesztivál nyitóelőadását

Kizárólag a Cinema MOM moziban lesz látható a világhírű fesztivál élő közvetítése. Július 25-én Wagner A nürnbergi mesterdalnokok című operáját vetítik élőben Matthias Davids új rendezésében, Daniele Gatti zenei vezetésével.
Zenés színház kritika

15 sor zenés színház: A nürnbergi mesterdalnokok

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő írás a Budapesti Wagner-napok produkciójáról, A nürnbergi mesterdalnokokról szól. 15 sor zenés színház.