Zenés színház

Dél-koreai tenor nyerte a Belvedere Énekversenyt

2012.07.11. 14:31
Ajánlom
A huszonkét éves Beomjin Kim hétezer eurós (mintegy 2 millió forintos) jutalomban részesült a 31. Hans Gabor Belvedere Nemzetközi Énekversenyen szerzett fődíjáért. A nyertesek július 11-én adnak gálakoncertet Badenben.

A fiatal tenor egy Donizetti-áriával nyert a bécsi városházán megrendezett döntőben. A második díjat, 3500 eurót a dél-afrikai szoprán, Hlengiwe Mkhwanazi kapta és övé lett az összesen háromezer euróval járó közönség- és médiadíj is. A 2500 eurós harmadik díjat szintén dél-koreai versenyzőnek, a 24 éves Sang-Ah Yoon szopránnak ítélték oda. A július 8-án vasárnap este tartott fináléba tizennégy énekes kvalifikálta magát, a versenyre háromezer fiatal énekes jelentkezett 38 országból, magyar versenyző idén nem vett részt a megmérettetésen. Korábban a jelenleg Chicágóban élő mezzoszopránt Vizin Viktóriát és az idei grazi Ferrucio Tagliavini Nemzetközi Énekversenyen több díjat is besöprő Haja Zsoltot díjazták a versenyen.

Hans Gabor (1924-1994) budapesti születésű színházi szakember 1950-ben költözött Ausztriába, ahol 1953-ban megalapította az osztrák főváros második operaházát, a bécsi Kamaraoperát, amelynek igazgatójaként is tevékenykedett. Egyik kezdeményezője volt az ifjú operaénekesek számára rendezett Belvedere énekverseny felújításának, amely halála óta viseli az ő nevét.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Hogyan érzi magát egy diák, ha elmegy a Zeneakadémiára?

Régi panasz, hogy a fiatalok nem járnak klasszikus zenei hangversenyre. A problémáról eddig mindenkit megkérdeztek már, csak épp a gyerekeket nem. Most ők mondják el, hogyan éltek meg egy koncertet.
Klasszikus

Tudod, mit énekel latinul a kórus a Mr. Bean-sorozat főcímében?

Az eredeti Mr. Bean-sorozat főcímében elhangzik egy latin nyelvű kórus, amelynek a szövegére senki sem figyelt. Pedig mély mondanivalót hordoz!
Zenés színház

Az Operett új vezetése bemutatta új évadát

A 2019/20-as évad legfontosabb bemutatója a Csárdáskirálynő lesz, de Mohács tragédiája is megjelenik egy új rockmusicalben.
Vizuál

Hosszú taps fogadta az Egy férfi és egy nő újabb folytatását Cannes-ban

Hatalmas sikerrel vetítette Claude Lelouch több mint fél évszázados Oscar-díjas filmjének újabb folytatását a Cannes-i filmfesztivál. Az Egy élet legszebb évei című film főszereplői ezúttal is Jean-Louis Trintignant és Anouk Aimée. 
Színház

“Kasszasiker” az Átriumban!

Új bemutatóra készül az Átrium, a Kasszasiker című vígjátékát június 17-én mutatja be színház.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház operett

Az Operett új vezetése bemutatta új évadát

A 2019/20-as évad legfontosabb bemutatója a Csárdáskirálynő lesz, de Mohács tragédiája is megjelenik egy új rockmusicalben.
Zenés színház pesti vigadó

Bejelentették Royal Opera House 2019/20-as előadásait

Az élő közvetítésekből vagy ismétlésekből álló mozis évad a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaratermében dobogtatja meg a nézők szívét.
Zenés színház hír

Gustavo Dudamel vezényel majd Spielberg West Side Story-filmjében

A Bernstein-musical újabb filmfeldolgozásáról egyre többet tudunk, de még várnunk kell 2020 karácsonyáig, hogy láthassuk.
Zenés színház opera

Ingyenes szabadtéri előadással ünnepli fennállása 150. évfordulóját a Bécsi Operaház

Az előadások mellett szintén premierekkel és kiállításokkal várja az intézmény az operabarátokat május 25-én és 26-án.
Zenés színház interjú

„A Csárdáskirálynő a Monarchia egyik utolsó sóhajtása”

Könnyű beleszeretni Kálmán Imre édes melódiáiba és ezekbe a furcsa figurákba – véli Vidnyánszky Attila rendező. A Nemzeti Színház vezérigazgatója korábban többször vitt színre operát, mégis a júliusi margitszigeti Csárdáskirálynő lesz az első operettrendezése.