Bár véget ért a színházi évad, az Operettszínház művészeire több nyári gálaest, koncert is vár itthon és a határon túl. Veled hol és mikor találkozhat a zenés műfajt kedvelő közönség?
Homonnay Zsolt rendezésében lépünk fel Komáromban egy nagy Lehár-gálán július 11-én, ezt követően a társulat Münchenbe utazik, ahol a Deutsches Theaterben játsszuk majd a Csárdáskirálynőt és A mosoly országát július 16–27. között. Ahogy hazaérünk, már készülünk is az augusztus eleji Budavári Palotakoncertre. Szóval nem fogok unatkozni ezen a nyáron sem. Az időmet egyébként most elsősorban az tölti ki, hogy elsajátítsam a német szöveget. A napokban mondtam a barátaimnak, hogy kicsit úgy érzem magam, mint az a diák, aki valamilyen tantárgyból megbukott, és a nyári szünet jelentős részében a pótvizsgára készül. Én is itthon ülök, a szobából nézem a nyarat, és tanulom a szöveget. (nevet) Egyébként korábban már játszottam németül, a tehát az idegennyelvű színpadi játéktól való halálfélelem ismerős, szóval ennyivel mindenképp könnyebb most.
Azok a típusú gálaestek, mint például a Budavári Palotakoncert azért is lehetnek izgalmasak a művészek számára, mert olyan emblematikus operett- és musicalslágereket is elénekelhettek, amikre amúgy nincs lehetőség, mert mondjuk a darab, amiben felcsendül, nincs épp a színház repertoárján.
Az ilyen alkalmak valóban fantasztikus lehetőségek! Ugyanakkor be kell valljam, eleinte rettegtem, mert van két-három perced, hogy megmutasd magad, hogy ott legyél száz százalékosan a szituációban, és mindenre emlékezz abból az információmennyiségből, amit egy viszonylag rövid próbaidőszak alatt kellett elsajátítanod. Mostanra azért már megedződtem. Mondjuk, azért néhány prózai színész barátomat elküldeném egy-egy ilyen gálaműsorban való szereplésre, hogy
megtapasztalják, milyen hihetetlen koncentrációt, pontosságot és precizitást igényel ez a fajta színpadi létezés,
hiszen a zene diktálja a ritmust, nem késhetsz le, közben mosolyogva táncolsz és énekelsz úgy, hogy a fizikai igénybevétel ne érződjön a hangodon, sőt jó esetben még némi színészi jelenlét is elkél, mert természetesen ebben a műfajban is működnek valódi színészek, akik nem csak az éneklésükkel hódítanak...
A Csárdáskirálynő Bónijával debütáltál annak idején az Operettszínházban, hatodik éve játszod a szerepet. Tartogat még izgalmakat számodra ez a karakter?
Nagyon szeretek játszani, és ezt a szerepet kifejezetten kedvelem, ezért megunhatatlan. Ez egy olyan feladat, ami estéről estére feltölt. Egy kiválóan megírt karakter, igazi ziccer szerep. Szerintem nincs Magyarországon olyan férfi színész, aki ne játszaná ezt el örömmel. Iszonyat jó érzés csinálni.
Dénes Viktor A cirkuszhercegnő című előadásban (Fotó/Forrás: Janus Erika / Budapesti Operettszínház)
Bóni mellett melyek azok a szerepek, amiket szeretsz, és örömmel játszol?
Nagyon kedves számomra a Mária főhadnagy Zwickli Tóbiása. Remek karakter, egy valódi háromdimenziós figura, kiváló színpadi helyzetekkel, amiket jó játszani. Nagy kedvencem a Hegedűs a háztetőn is, ami egy gyönyörű történet. Rajongva szeretem.
Mindig rácsodálkozom arra a fantasztikus életigenlésre, az emberi létezésnek egy magasztosabb voltára, ami a darabból árad, és ahogy humorral képes kezelni az élet nehézségeit.
Ezek a hagyományok az én életemben is rendkívül sokat jelentenek, három évet éltem Izraelben, közöm van ehhez a kultúrához. Állandó nosztalgiát érzek, amikor ezt az előadást játsszuk, és mindig rácsodálkozom, mennyire gazdag ez a közösség és az a humor, amit nevezhetsz zsidó humornak is. Az utolsó jelenetnél pedig mindig arra gondolok, lehetséges, hogy ezek az emberek tíz évvel később már nem éltek, mert elvitte őket a második világháború.
A következő évadban A cigánybáró című nagyoperettben láthat majd a közönség, amiben Ottokár szerepét alakítod.
A művet annak idején Kaposváron láttam Selmeczi György rendezésében. Arról a változatról, amit majd mi játszunk az Operettszínházban, egyelőre semmit nem tudok, hiszen november végén mutatjuk be, az olvasópróba csak szeptember elején lesz, de az biztos, hogy izgalmas feladatnak nézünk elébe, jól ismerve Bozsik Yvette rendezői munkásságát, akivel együtt dolgozhattam korábban több ízben is, például a Hegedűs a háztetőn és Az Orfeum mágusa című előadásokban. Tehát a kétszáz éve született Jókai Mór és ifj. Johann Strauss előtti tisztelgés is lesz ez egyben.
Több független, prózai előadásban játszol, és rendezel is. Egy operett esetében is keresed a szerep igazságát, a karakter motivációját? Hogy dolgozol egy-egy ilyen alakításon, túl az ének és a tánc részén?
Természetesen csakis azzal a körültekintéssel, ahogy minden prózai szerep esetében. Persze, vannak olyan figurák, amik eleve nincsenek igazán jól megírva, emiatt nem is lehet őket teljesen megtölteni, hiába igyekszel, hiába dolgozod ki és próbálsz válaszolni arra a 99 kérdésre, amit az angol színházi szcéna legnagyobb oktatója, Uta Hagen írt támpontként egy-egy szerep megformálása kapcsán. Akkor is csak egy irányba halad, de ameddig el lehet menni, addig el kell menni.
Mindenképp fontos azonban még ilyenkor is, hogy magadra formáld, és valamiképp találd meg benne önmagad.
Dénes Viktor Az Orfeum mágusa című előadásban (Fotó/Forrás: Juhász Éva / Budapesti Operettszínház)
Az eltelt hat évben mennyire lett otthonod a Budapesti Operettszínház? Hogy érzed itt magad?
Azt érzem, mára elfogadott a társulat. Tagja lettem ennek a közösségnek.
Független színházban is dolgozol. A két világ elég távol áll egymástól. Abban a közegben is büszkén tudod vállalni, hogy kőszínházi operettszínész vagy?
Semmi szégyellni valóm nincs abban, hogy ebben a műfajban kényelmesen mozgom. Ez inkább kiváltság. Azt gondolom ugyanis, hogy
egy színész a szó klasszikus értelmében attól színész, hogy sokféle műfajt tud képviselni.
Egyébként finom megjegyzéseket azért szoktam kapni emiatt. Nem mondom, hogy jólesik, de megfelelően tudom kezelni.
Az Operettszínház szabad kezet ad abban, hogy az egyéb dolgaiddal is foglalkozz? Gondolok itt az EXIT generáció nevet viselő saját színházi projektedre és a filmezésre.
Azt érzem, hogy teljesen partner ebben a színház vezetése, maximális rugalmasságot és segítőkészséget tapasztalok a részükről.
Az EXIT generációt annak idején miért hoztátok létre?
Sokat ültünk a különböző színházi büfékben, és sokszor voltunk elégedetlenek mindennel. Farkas Ádám kollégámmal arról beszéltünk, hogy tök jó, hogy a büfében okosak vagyunk, de lehet, hogy ezt meg is kellene csinálni. A legbelső motiváció az volt, hogy mutassuk meg, mi hogyan gondolkodunk a színházról, arról, hogyan érdemes csinálni és beszélni róla. Aztán persze szembe jött velünk az élet, és mindig volt olyan téma, amit muszáj volt felvetni és bemutatni. Iszonytató mázlink volt, mert támogatást is sikerült szereznünk, amiből mindezt meg lehetett valósítani. Most, hogy a támogatások mértékét közel nullára csökkentették, sok nehézségbe ütközik az életben maradás.
Dénes Viktor a Rozsda Lovag és Fránya Frida című előadásban (Fotó/Forrás: Janus Erika / Budapesti Operettszínház)
Több független csapat döntött úgy, hogy jelen helyzetben nem tudja tovább finanszírozni a létezését, nem tud tovább dolgozni, és abbahagyja a működést. Ti mit határoztatok meg, meddig tartotok ki?
Van két futó előadásunk, a Perplex és a Már nem álmodok velük. Abban állapodtunk meg, hogy
amíg ezekre van néző, addig vagyunk.
Vannak ötletek, darabok, amiket szívesen megcsinálnánk, de minket is felőrölt az a rengeteg fal, amibe beleütköztünk. Elfogyott belőlünk az az erő, hogy ha nincs semmi pénz, akkor is megvalósítjuk az álmainkat.
A közelmúltban az Európai Filmakadémia tagja lettél, ott voltál a Cannes-i Filmfesztiválon, több külföldi filmben is szerepelsz. A filmezés mikor került az érdeklődésed fókuszába?
Az igazság az, hogy világéletemben a filmezés érdekelt, de fiatal felnőttként elfogadtam azt az állítást, hogy Magyarországon csak úgy juthatsz filmszerephez, ha színházban dolgozol. Így aztán mentem ezen az úton, elvégeztem a Színművészetit, és közben egy csomó minden átértékelődött bennem: megszerettem a színházat, pontosabban a színház egészét. Beszippantott, mélyrehatóan érdekelt és kíváncsivá tett. Aztán, emlékszem, egy rossz hangulatú téli estén, a fürdőkádban ülve azt kérdeztem magamtól, hogy miért vagyok rossz kedvű a színház miatt, amikor tulajdonképpen csak a filmezés érdekel. És elindultam ebbe az irányba, aztán szép lassan alakultak a dolgok, amik mostanra már picit látványosabbak, de még mindig nem azok az eredmények, amiket örömmel felmutatok, hogy na, tessék parancsolni!
Eddie Redmayne partnere lehettél a Birdsong című filmben, ami azért nem kis dolog!
Ez igaz. Egy évben kétszer legalább odáig eljutok, hogy a nemzetközi térben meg tudom mutatni magam Izsó Eszter csodás casting directornak köszönhetően, és van egy belga ügynököm, aki a nemzetközi térben képvisel. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan a saját játszóteremen, azaz itthon, nem hívnak játszani a pajtásaim a homokozóba.
Dénes Viktor (Fotó/Forrás: Pitrolffy Zoltán / Budapesti Operettszínház)
Viszont hamarosan forgatod az első saját rövidfilmedet, A kulcs címmel, aminek a forgatókönyvével már elnyerted a legjobb független rövidfilm és a legjobb európai forgatókönyvíró díját római és amszterdami filmfesztiválokon.
Tavaly voltam Cannes-ban, és pitcheltem a sztorit egy francia producernek, akinek nagyon tetszett, és beszállt a film létrehozásába. Pályáztam a tervvel az NFI-hez, és nyertem is támogatást. Így augusztusban forgatunk.
Mi a sztori?
Ez egy egzisztenciális dráma. Meglepő módon egy színészről szól, aki egy nehéz, küzdelmes nap után kap egy kulcsot egy misztikus figurától. Ez arra sarkallja, hogy nyomozásra induljon, ami meglepő felfedezéshez vezet a saját életével kapcsolatban. A történetben engem az izgat, hogy hogyan nézünk szembe és jutunk túl a saját nehézségeinken.
A főszerepet is te játszod?
Írtam, játsztam, rendeztem. (nevet) Az van, hogy tudom, Magyarországon tök ciki, amit csinálok, de amikor körülnéztem Európában és Amerikában, azt láttam, hogy az emberek többsége ezt csinálja. Így aztán
eldöntöttem, hogy nem foglalkozom azzal, mennyi leértékelő, kritikus megjegyzést kapok, inkább azt fogom csinálni, amihez kedvem van.
Amikor 2023-ban először mentem Cannes-ba azzal a céllal, hogy magamat ismertté tegyem a filmiparban, rengetegen megjegyezték: minek mész oda, teljesen hülye vagy, semmi értelme, csak magadat teszed nevetségessé. Most talán nyerésre állok ezekkel az emberekkel szemben. (nevet)
Úgy látod, van értelme jelen lenni egy ilyen filmfesztiválon akkor is, ha nem szerepelsz valamelyik alkotásban?
Annál inspirálóbb dolgot, mint filmfesztiválra menni, talán még soha nem éltem meg. Iszonyatosan inspirál, hogy kezemben egy ötlettel, anélkül, hogy bárki tudná, ki vagyok, vadidegenekkel hosszú távú kapcsolatokat lehet kiépíteni, és létrehozni vagy elindítani projekteket. Szembenézni azzal, hogy az alkotóművészek a világon mindenhol ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, hogy mindenki azért küzd, hogy pénzt szerezzen az álmai, a tervei megvalósításához. Amikor ez így világossá vált, rá kellett jönnöm, hogy ez az egész egy őrült nagy üzlet. Tehát ott állsz, és szembesülsz azzal, hogy az a művészet, amit nekünk tanítottak és amiben szentül hiszek, mindennél többre tartok, és nagy alázattal, szeretettel vagyok iránta, az senkit nem érdekel.
Optimista ember vagy? El tudsz úgy indulni, hogy süt a nap, és minden rendben lesz?
Igen. Abszolút optimista ember vagyok, és minden nehézség ellenére el szoktam érni a céljaimat. Nagy az akaraterőm és a kitartásom. Azzal azért összeségében szembe kellett néznem, pontosabban azt is nagyon erősen meg kellett fogalmaznom magamban, hogy mindennek ellenére én alapvetően színész vagyok, és ez az, ami boldoggá tesz. Olyankor érzem azt, hogy oké, minden rendben.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Dénes Viktor (fotó/forrás: Pitrolffy Zoltán / Budapesti Operettszínház)
hírlevél
