Dobri Dániel: „Szavak nélkül mesélek el egy történetet”

Hogyan álmodod meg egy előadás zenei világát? Mi az első lépés?

Legelső lépésként mindig a darabot olvasom el. Amíg nem fog meg a darab, addig nem vállalok el egy munkát sem. Következő lépésként van már egy vázlatos elképzelésem a mű zenei világáról, első körben általában a hangszerelésről gondolok valamit, amit aztán összevetünk a rendező koncepciójával. Ezután sok-sok beszélgetés, e-mail, SMS, telefon és gubbasztás következik a házi stúdiómban a rendezővel, a dramaturggal, a koreográfussal és a tervezővel közösen az olvasópróbáig. Aztán onnantól még inkább felpörögnek az események...

Dobri Dániel (Fotó/Forrás: Kállai-Tóth Anett / József Attila Színház)

Zenei vezetőként a dramaturggal és a rendezővel szoros együttműködésben kell lenned. Van, hogy „ellene mész” az elképzeléseiknek, vagy sikerül a magad ötlete felé billenteni a mérleget?

Hú, azt hiszem, hogy ebben évről-évre egyre dörzsöltebb vagyok, szerencsére korán kezdtem a szakmát. Mindig megpróbálom ilyen-olyan módon keresztülvinni az elképzeléseimet, aminek persze sokszor a legnagyobb akadálya a pénzhiány, de szerencsére, egy jó rendezőt és gazdasági igazgatót könnyen le lehet venni a lábáról egy ötletes és kidolgozott koncepcióval! Nekem zeneszerzőként vagy zenei vezetőként mindig fontos megértenem, hogy mi a rendező elképzelése, hiszen az én munkám így válik értelmezhetővé ugyanúgy, ahogy a darab egésze.

E nélkül nem lenne semmi kihívás a színpadi zeneszerzésben, rettentően unalmas lenne csak azt írni, amihez éppen kedvem van. Ezzel együtt, amikor azt érzem, hogy nekem van igazam egy szakmai kérdésben, amiről az alkotótársaim mást gondolnak – legyen az zenei vagy dramaturgiai probléma – mindig a végére járunk, és addig beszélgetünk, vitatkozunk, amíg közös nevezőre nem jutunk. Szerencsére, eddig csak intelligens és szakmailag is magasan képzett munkatársakkal hozott össze az élet... Remélem, ez így is marad!

A zene önálló életet él vagy segíti a megértést?

A zene a színpadon mindig valamihez képest van, vagy – ritkább esetben – a zenéhez alkalmazkodik a színpadi történés. Utóbbi leginkább az opera, a balett, esetleg a musical műfajában fordul elő. Számomra a nagy különbség a színpadi zene és a koncertzene között, hogy a színpadi zenénél a dramaturgia adott a szöveg által, de speciális érzékenységet igényel ennek a gyors, hatékony és eredeti értelmezése, és nagyon fontos, hogy erről elég világosan tudjunk kommunikálni a rendezővel, színészekkel, munkatársakkal. Ilyenkor egy olyan „szaknyelvet” kell alkalmazni a kommunikációban és a zenében is, ami eltér a hagyományos zenei szaknyelvtől. Koncertzenéim komponálásakor is próbálok a dramaturgia irányából gondolkodni, de ilyenkor nekem kell meghatároznom a történet mondanivalóját, zenei ívét, tehát valójában hasonlóan kell működnöm, mint egy drámaírónak, csak

Ha ez összejön, azt szerintem mindenki érzi és érti, nem szükséges hozzá zenésznek, szakembernek lenni. Ezeken a kérdéseken sokat gondolkodom mostanában, és fontosnak tartom, minél pontosabban megfogalmazni ezt a problémát szavakban és írásban is, ezért felvételiztem tavaly a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájába. Emellett szeptember óta Horváth Csaba és Rába Roland rendező és koreográfus osztályának tanítom a zenés tárgyakat, és nagyon sokat tanulok a hallgatóktól, amikor ezeket a kérdéseket boncolgatjuk...

Dobri Dániel (Fotó/Forrás: Kállai-Tóth Anett / József Attila Színház)

Az Amadeusban meghatározó elem a zene. A vonósnégyes mellett Szigeti Karina is színpadra áll. Miért döntöttetek – egyedülálló módon – egy operaénekes színpadi jelenléte mellett is?

Az előadás rendezője, Koltai M. Gábor szerencsére, nagyon igényes és érzékeny a zenére, így az operaénekesi jelenlétet már az első beszélgetésünkön eldöntöttük. Ő vetette fel az élő zenekar ötletét is, majd néhány hét ötletelés után a vonósnégyes felállás mellett döntöttem – szerencsére erről sem kellett győzködni Gábort – egész egyszerűen azért, mert ez a műfaj nagyon erős szimbolikával bír a zeneszerzésben és a zenetörténetben a mai napig. A vonósnégyes mai formája a bécsi klasszika időszakában, tehát Mozart korában fejlődött ki és nyerte el mai formáját, aztán Beethoven idejében már még nagyobb „divat” és elvárás volt kvartettet írni, a vonósnégyes az intellektualitás és a zeneszerzői igényesség szimbólumává vált. Nagyon nehéz műfaj, hiszen azonnal kiderülnek benne a technikai hiányosságok, a zenei dilettantizmus, mivel a négy homogén hangszerrel (két hegedű, brácsa, cselló) nem lehet elfedni a zenei hiányosságokat, azonnal, „lebukik”, ha valaki nem tud hangszerelni, nem érzi a zenei arányokat.

Számomra Mozart az egyik legnagyobb színpadi szerző, a Don Giovannit, a Cosi fan tutte-t vagy a Figarót minden idők legjobb operáinak tartom, hihetetlenül modern színpadi és zenedramaturgiai gondolkodás jellemzi ezeket a remekműveket, ezért is tudnak a mai napig érvényesek maradni a világ nagy dalszínházainak modernizált Mozart-rendezései is, annyira sokrétű történetek ezek, hogy mindig lehet bennük újat találni, ugyanúgy, mint például Shakespeare drámáiban. Ez a frissesség jellemző Mozart koncertdarabjaira is, tehát ő az egyik tökéletes mintapéldája az előző kérdésre adott válaszomnak! Ezért az Amadeus „kiáltott” egy igazi operaénekesnő jelenléte és hangja után. A darab opera-betétei Blaskó Borbála koreográfiáival és Szigeti Karina hangjával szerintem olyan igényesek és összetettek, mint a világ nagy operaházainak Mozart-bemutatói, persze mindez sűrítve jelenik meg. Karinával évek óta dolgozom együtt, és nagyon jó barátok vagyunk, gyakran összejárunk vele és operaénekes párjával, Ódor Botonddal munkán kívül is. Legutóbb néhány hete voltak nálunk vacsorázni, amikor segítettek nekem egy készülő operám szólamait felénekelni egy zeneműpályázathoz, de Karina énekelte kamaradarabomat Rómában és Pozsonyban is.

Tasnádi Bence az Amadeus című előadásban (Fotó/Forrás: Kállai-Tóth Anett / József Attila Színház)

Gazdasági okokból gyakran győz a gépzene,az alap az élőzene helyett. Miben nyújt más élményt az élőzene? Más a hatása? Az „audiális manipuláció”?

Nagyon jó a kérdés, órákat tudnék erről beszélni, hogy zenedramaturgiailag miben jelent mást egy élő zenei megszólalás, mint a „konzervzene”. Én nagyon sokszor ragaszkodom az élő zenekar használatához, talán ez az egyik „védjegyem”, hogy az esetek nagy részében ezt sikerül is kiharcolnom!  Persze más a helyzet, hogyha elektronikus zenét írok, de nagyon szeretem a két akusztikai megszólalást vegyíteni, mint ahogyan azt tettük az Amadeusban is. Gáborral hónapokig ültünk a szövegkönyv és a makett fölött, és „szöszöltünk” ezekkel a kérdésekkel, elképzelve, hogy hol megfelelőbb hatás az élőzene, hol a gépzene és az elektronika a darabban. Talán majd egyszer leírom ezt részletesen az Amadeussal kapcsolatban, és tartok róla egy kiselőadást!

A király beszédének zenei világa is a Te kezed műve. Ott milyen szempontok vezényeltek?

A király beszéde klasszikusabb értelemben vett kísérőzene volt, ennél a darabnál a rendezőtől, Hargitai Ivántól sok mindenben szabad kezet kaptam. Körülbelül nyolc éve dolgozunk együtt, elég jól ismerjük egymást, szóval közöttünk ez teljesen normális, félszavakból is értjük egymást. A darab kísérőzenéjét mindenképpen egy témára szerettem volna felfűzni, és olyan motívumot kerestem, ami eléggé brit, sőt, londoni hatást kelt. Azon a nyáron jártam először Londonban, amikor a darabbal dolgoztam, majd miután hazaértem, a menyasszonyom családjánál töltöttem a nyár hátralevő részét Szlovákiában. A nappalijukban van egy rettenetes ingaóra, ami minden órában a Big Ben dallamát játssza borzasztó hamisan (családi ereklyéről lévén szó, mégsem hajíthattam ki). Sokat szitkozódtam emiatt az óra miatt, idegesített, zavart a munkában, majd egyszer csak kitisztult a kép: erre a dallamra kell felépítenem a darab kísérőzenéjét... Innét már, ahogy Peter Shaffer is fogalmaz az Amadeusban, a többi csak „irkafirka”...

Fila Balázs, Mucsi Zoltán - A király beszéde (Fotó/Forrás: Kállai-Tóth Anett / József Attila Színház)

Van kedvenc előadásod?

Vannak meghatározó előadások az életemben, ilyen volt például a 2013-as Lear király Bagó Bertalan rendezésében, Cserhalmi Györggyel a címszerepben, vagy a tavaly Rómában bemutatott kamaraoperám, a Theatrum Mortis, amelyet Horváth Csabával és Puskás Istvánnal közösen jegyzünk. Azt gondolom, hogy az Amadeus is meghatározó előadás az életemben, mert elég eredeti, de ennek ellenére organikus zenei koncepciót sikerült megvalósítanunk. Így ezt a darabot elsősorban nem zeneszerzői, hanem zenei vezetői sikernek könyvelem el.

Támogatott tartalom.